Az anyósom nyaralójából mindent elhoztam, amikor úgy döntött, eladja a földet a „drága kislánya” kedvéért… de ami épp most történt, az mindenkit letaglózott – egyszerűen felfoghatatlan… az utolsó csepp nem is a rendetlenség volt…
„Drágám, úgy döntöttem, visszajövök” – jelentette ki a tékozló férj már a küszöbről, de elnémult, amikor az előszobában megpillantott egy idegen, 45-ös méretű cipőt…
– Italokat iszogattok, ugye? Az enyéimet… Amiket a születésnapomra vettem…
Szvetlana a lánya holmiját pakolta. A saját dolgait már összerakta egy táskába – nem sokat, csak a legszükségesebbeket. A többivel majd később foglalkozik.
— Nos, itt a leves — tette le Igor a tálcát az éjjeliszekrényre akkora csörömpöléssel, hogy a húsleves kilöttyent a hófehér szalvétára.
— Én megmondtam neked… kevesebbet zabálj estére. — Megint ebben a „zsákban” jársz… Nem szégyelled magad?… — Vehetnél már egy rendes köntöst is. — Ma este legalább próbálj meg tisztességesen kinézni a férjed előtt… — Azt a fekete ruhát veszed fel.
Gúnyolódott és belekötött egy hetvennyolc éves özvegyasszonyba egy csendes kávézóban, azt gondolva, hogy egyedül van, és nincs, aki kiálljon érte.
– Alja, férjhez megyek – mondta Varja zavart mosollyal. – Jövő pénteken lesz az esküvő. Eljössz? Nagyon örülnék, ha ott lennél.
„A gazdag nőhöz megyek, te meg ülj csak a nyomorban!” – vágta oda a férjem, nem is sejtve, hogy az új szeretője az én lakásomban él, amit én adok ki bérbe…
— Hová készülsz azzal a bőrönddel? És most ki fog velünk foglalkozni?! — háborodott fel a férj, amikor meglátta az elszánt tekintetemet…