A fiam azt mondta: „A feleségem, a gyerekek és az anyósom ideköltöznek hozzád. Már nem férnek el a lakásban. Kár is panaszkodni… eldöntöttük!” Elment értük, de amikor visszatértek… sokkot kaptak attól, amit láttak.
A férjem, Alexander Hayes temetésének napján a levegőt sűrűn átjárta a liliomok, a rózsák és a frissen felásott föld illata.
A férjemet leépítették a munkahelyén. Hazajött, és ököllel behúzott egyet a szemem alá. „Anyám azt mondta, tedd meg, különben túlságosan elbízod magad” – indokolta. Én csak horkantottam egyet.
– Tánya, hol maradtál el? Anyámmal már régóta várunk, te meg sehol sem vagy – szólalt meg a férje elégedetlen hangja a telefonban.
A férjem elköltötte a jutalmamat az anyósa cseh csempéjére. 14 perccel később átállítottam őt az önellátásra.
„Majd én gyorsan móresre tanítalak!” – sziszegte a férj, és a felesége felé lépett. Egyetlen mozdulat – és már a padlón is feküdt. De a legszörnyűbb rész csak ezután kezdődött számára…
– Nem, maguk nem fognak itt lakni. Semelyik szobában, sem a kamrában, sem a padláson. Ez nem vita tárgya.
— Szóval úgy döntöttél, hogy az én lakásomban a te lányod fog lakni a gyerekével és a férjével, mi pedig költözzünk az anyámhoz? Milyen kedves elgondolás…
— Mit jelent az, hogy reggeli reggeli nélkül? Miféle konyhai lázadás ez?! — ordította a férj a feleségének.
— A feleséged egy semmirekellő! Ha nem lenne, adtál volna nekem pénzt, és nem kellene itt dekkolnom! Ez mind miatta van, az a meddő dög…