– Már úton vagyok. Feltartottak a munkahelyemen – válaszolta Tatyjana, nem bocsátkozva részletekbe arról, hogy valójában csak nem sietett, élvezve az év utolsó napjait. Az égből puhán hullott a hó, a nap pedig váratlanul ragyogóan világította meg az utcákat. A verebek vidáman csicseregtek, mintha nem is tél, hanem kora tavasz lett volna.
– Történt valami? – kérdezte a biztonság kedvéért.
– Persze, hogy történt! Karácsonyi meglepetéssel készültem a feleségemnek, ő meg nem siet haza – nevetett fel Pavel.
– Meglepetés? Pasa, csak nem hagyták jóvá a lakáshitelünket?
– Ha megjössz, mindent meglátsz – válaszolta a férfi titokzatosan.
– Akkor én is bevallom: nekem is van egy meglepetésem számodra.
– Kezdesz érdekelni – jegyezte meg Pavel mosolyogva.
– Tőled tanulok – felelte Tánya vidáman.
Ezután gyorsabbra fogta a lépteit, megfeledkezve a hóról és a táj téli szépségéről. Eredetileg egyáltalán nem tervezte, hogy ma osztja meg a döntését – meg akarta várni a szilveszter éjjelt, hogy ünnepélyesen, a pezsgőbontáskor jelentse be. De ha már így alakult a beszélgetés, miért halogatná?
A helyzet ugyanis az volt, hogy végre rászánta magát kis garzonlakása eladására, amire Pavel már régóta kérte, hogy növelni tudják az önerőt a közös otthonukhoz. Sőt, a vevő már meg is volt, az adásvételt pedig közvetlenül az ünnepek utánra tűzték ki.
„Ki az ügyes lány? Én vagyok az ügyes lány!” – gondolta elégedetten, miközben halkan egy karácsonyi dallamot dúdolt magában. Meglátva egy befagyott tócsát, mint egy gyermek, megcsúszott rajta, alig fojtva vissza a nevetését.
Pavellel mindössze egy éve voltak házasok, és ez idő alatt végig a férje anyjánál laktak. Volt elég helyük, de Tatyjana mégis saját otthonról álmodozott.
– Add el a belvárosi garzonodat – mondta többször is Pavel. – Az elég lenne egy tisztességes önerőhöz. Vehetnénk egy kétszobásat, ha pedig távolabb keresgélünk a központtól, akár azonnal megvehetnénk a sajátunkat.
– Nem, nem tudom megtenni – válaszolta akkor még makacsul.
Tisztában volt vele, hogy a külön költözés javítana az életükön, de képtelen volt megválni attól a lakástól. Az a nagyapja emléke volt – a legközelebbi emberé, aki felnevelte őt a tragédia után.
Amikor Tánya hétéves volt, meghalt az édesanyja. Az apja nehezen viselte a veszteséget; eleinte tartotta magát a lánya kedvéért, de egy nap nem bírta tovább… Nem tért haza. Néhány nappal később találtak rá, megfagyva.
Ezután a kislányt a nagyapja vette magához. Ketten éltek: a nagyapa vezette a háztartást, Tánya pedig tanult. Idővel segített a ház körüli teendőkben, de a nagyapja nem akarta maga mellett tartani.
– Nincs miért egy öregember mellett ücsörögnöd. Menj tanulni, szerezz szakmát – mondogatta neki.
Így a lány a fővárosba költözött. A nagyapjához minden adandó alkalommal hazalátogatott – szünetekben, néha még hétvégén is.
– Táncolni kellene járnod, élni az életed, te meg mindig hozzám jössz – zsörtölődött az öreg.
– Ráérek még arra, nagypapa. Most nem ez a fontos – válaszolta Tánya.
Egy nap aztán felhívta a szomszédasszony:
– A nagyapád rosszul van…
Tánya azonnal indult, és a kórházban talált rá. Az öreg megfogta a kezét, és halkan így szólt:
– Semmit nem gyűjtöttem össze az életem során. Nincs mit rád hagynom. A házunk is majdnem összedőlt már…
– Nincs szükségem semmire. Csak gyógyulj meg – válaszolta a lány könnyek között.
– Nem. A házat eladod. Itt pedig – nyújtott át egy bankkártyát – az önerőre való pénz van. Tudni akarom, hogy lesz hol laknod.
– Nagypapa, fordítsuk inkább a gyógykezelésedre…
– Az én gyógyulásom az, ha tudom, hogy sínre került az életed. Ez az utolsó kérésem.
Tánya nehezen tartotta vissza a könnyeit, amikor kijött a kórteremből. Sikerült teljesítenie a végakaratot: hitelre vett egy kis garzonlakást.
– Képzeld, nagypapa, sikerült! – újságolta neki boldogan.
– Na, ez derék – mosolyodott el az öreg. Két nappal később elhunyt.
Tánya eladta a régi házat, törlesztette a hitelt, később pedig egyetemre ment, ahol megismerte Pavelt. Ő volt az első szerelme. Pavel anyja melegen fogadta a lányt:
– Vigyázz rá. Jó kislány, dologtalan – mondta a fiának.
Az esküvő szerény volt.
– Jobb a pénzt a jövőre félretenni – döntött az anyós.
Pavel nem akart a lány garzonjába költözni:
– Inkább adjuk el azonnal, és vegyünk valami nagyobbat.
De Tánya akkor még nemet mondott:
– Ez a nagyapám emléke.
Megegyeztek, hogy az anyósnál laknak, a garzont pedig kiadják – de Tánya ezt végül nem tette meg. Ez maradt az ő kicsi titka.
Az élet nem bizonyult egyszerűnek: minden házimunka az ő vállára szakadt – a főzés, a takarítás és az anyósáról való gondoskodás is. Pavel szinte minden idejét a munkahelyén töltötte.
– Pénzt kell keresni. Te voltál az, aki nem akarta eladni a lakást – hajtogatta a férfi.
Tánya erején felül teljesített, másodállásokat vállalt. Egy nap a munkahelyén elájult a kimerültségtől.
– Egyáltalán nem vigyázol magadra – mondta neki a főnöknője.
Tánya ekkor döntötte el véglegesen, hogy eladja a garzonlakást. Amikor hazaért, felment az emeletre. Az ajtót Pavel nyitotta ki.
– Csukd be a szemed, meglepetésem van!
Bevezette a lakásba.
– Na, most kinyithatod!
Tánya kinyitotta a szemét… és földbe gyökerezett a lába. Mindenütt dobozok álltak, építési törmelék hevert a földön, a falakról le volt kaparva a tapéta, a levegőben pedig sűrű por szállt.
– Mi történt itt? – kérdezte megsemmisülve.
– Ez a meglepetés! – jelentette ki büszkén Pavel. Majd elmagyarázta: – Anyámmal úgy döntöttünk, hogy nem veszünk másik lakást. Ez is a miénk lesz. Amíg ő szanatóriumban van, elkezdtük a felújítást.
– És a pénz?
– A megtakarításaink. Amit az önerőre tettünk félre.
– Az összeset elköltötted? – kérdezte halkan Tánya, miközben leereszkedett egy dobozra.
– Úgy döntöttünk…
– Anyáddal ketten? – vágott közbe a nő. – Engem meg sem kellett volna kérdezni?
– Meglepetést akartam szerezni…
– Akkor a karácsony elmarad? – kérdezte Tánya furcsa nyugalommal.
– Hát, a felújítás most fontosabb.
Tánya szó nélkül elindult a szoba felé.
– És a te meglepetésed? – kiáltott utána Pavel.
– Mindjárt megtudod.
Pár perccel később a férfi látta, ahogy a felesége pakolja a ruháit.
– De ügyes vagy, máris munkához láttál! – örvendezett Pavel.
Tánya rá sem nézett.
– Hová mész? – riadt meg a férfi.
– Ez az én meglepetésem. Az ünnepek után beadom a válókeresetet, és követelni fogom a vagyonmegosztást.
Kilépett a lakásból, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
Amint átlépte saját garzonjának küszöbét, Tánya mélyet lélegzett. Milyen jó, hogy mégsem adta el! Gyorsan rendet rakott, és vett egy karácsonyfát.
– A válás nem ok arra, hogy elmaradjon az ünnep – mondta magának.
Hosszú idő után először érezte magát könnyűnek. Az anyósa próbált beszélni vele, dörömbölt az ajtón, de Tánya nem nyitott utat neki.
Az ünnepek után beadta a válókeresetet. A bíróság felbontotta a házasságot, Pavel pedig kénytelen volt visszafizetni neki a közös pénz felét.
Tánya új életet kezdett – és ez az élet most már valóban csak az övé volt.
