Édesanyám a 70. születésnapját ünnepelte egy pazar banketten, amikor a saját kislányomra bukkantam: éhezett, és a szemétben kutatott étel után.
Mint hivatásos magyar fordító, íme a szöveg tiszta, olvasható és természetes magyarságú fordítása:
A 3 hónapos ultrahangom alatt hallottam, amint a férjem ezt mondja a doktornak: „Takarítsátok el a babát, és gondoskodjatok róla, hogy soha többé ne lehessen anya.” Néztem, amit a tű a karom felé mozdul, de nem sikoltottam. Egyszerűen ráharaptam a kabátomba rejtett apró gombra. Azt hitte, tehetetlen vagyok, de fogalma sem volt róla, ki fogja fogadni azt a jelet.
— Az esküvő után a mamát egyből bejelentjük hozzád — ejtette el a vőlegény. Egy hét múlva már esküvő sem volt.
– „Rajong senkinek sincs helye itt a pakolásra” – jelentette ki az anyós, anélkül, hogy tudta volna, egy óra múlva örökösödési ügyben várják
57 évesen a férjem egy 25 éveshöz költözött. Egy év múlva visszajött, és azt mondta: „Kezdjük elölről”: Elegem volt abból, hogy „apa” legyek
A férjem felajánlotta, hogy ideiglenesen az édesanyjára íratja át a megtakarításomat — hétmillió rubelt. Csak a közjegyzőnél jöttem rá, mit jelent ez a „féleiglenesség”.
A férje így szólt: „Hoznak majd egy tortát.” Nem is vett húst meg szenet tizenkét főre.
Így vagy úgy, de csak megleckéztettem Lizikét, most aztán táncolni fog ahogy fütyülök! – ordította az anyós, pimaszul elmosolyodva. De hiába.
— Anyám számít ránk a kifizetésekkel — közölte a férjem. Én pedig elmagyaráztam, pontosan kire is számíthat.