— Ma este átjönnek a szüleim vacsorára. Ne felejtsd el elkészíteni azt a salátát, amit legutóbb csináltál! Anyámnak nagyon ízlett akkor.
Agáta felnézett a laptopjából, és csodálkozva nézett Márkra.
— Ezt komolyan mondod? Garnélarák, vörös kaviár, lazac volt benne. Ráadásul akkor volt alkalom — a születésnapom. Minek költenénk ennyi pénzt egy hétköznapi látogatás miatt? Ihatnánk akár csak egy teát is.
Márk úgy ráncolta a homlokát, mintha valami hatalmas ostobaságot mondott volna.
— A szüleimről van szó! Tényleg olyan nehéz erőfeszítést tenned értük?
— Kinek az érdekében kellene erőfeszítést tennem, Márk? — Agáta lecsukta a laptopját. — Egyáltalán emlékszel, mit adtak a születésnapomra? Bizsut. Egy kétszáz hrivnyás karkötőt. A harmincadik születésnapomra, jegyezd meg!
— Na, kezdődik elölről — forgatta a szemét. — Megint mindent a pénzre vezetsz vissza. A szüleim nem gazdagok, mit vártál tőlük?
— Normális hozzáállást — vágta rá élesen Agáta. — Nem gyémántokat.
Márk legyintett, és kiment a fürdőszobába. Számára a beszélgetés lezárult. Ahogy mindig — amint Agáta egy kényelmetlen témát hozott szóba, Márk azonnal ráaggatta a jelzőket: kicsinyes, kritikus, hálátlan. Univerzális kifogásgyűjtemény minden esetre.
A salátát végül elkészítette. Nem az anyósa kedvéért – a békesség kedvéért. Mert a visszautasítás újabb napokig tartó demonstratív sértődéshez, Márk nehéz sóhajtozásaihoz és a hűtőajtó csapkodásához vezetett volna.
Egyszerűbb másfél órát tölteni a garnélákkal, mint utána egy hétig helyreállítani a békét.
Az anyós, Alina Grigorjevna, élvezettel ette a salátát. Még repetát is szedett. De a végén azért talált okot a belekötésre.
— Nem rossz, Agáta. Bár a citrom kevés benne, de összességében elmegy.
Agáta csak mosolygott. Pontosan ugyanannyi citrom volt benne, mint legutóbb, amikor Alina Grigorjevna a világ legjobb salátájának nevezte.
De akkor ünnep volt, és az anyós igyekezett gondoskodó rokonnak mutatkozni. Ma egy átlagos este volt — már nem kellett erőlködni.
A látogatás a megszokott, egyhangú mederben folyt. Márk az apjának mesélt a munkájáról, legalább háromszorosára duzzasztva sikereit.
Alina Grigorjevna történeteket mesélt szomszédokról, akiket Agáta sosem látott, és nem is akart látni. Agáta töltögette a teát, kínálta a harapnivalókat, és udvarias mosolyt erőltetett az arcára.
Már az előszobában, amikor az apósék öltöztek, Vagyim Sztyepanovics váratlanul hozzá fordult. Összehúzta a szemöldökét, és egy kemény ránc jelent meg a homlokán.
— Agáta, Márk elmondta nekünk, hogy elégedetlen voltál az ajándékunkkal.
Agáta a férjére emelte a tekintetét, és belül minden összeomlott. Márk egyszerűen bűnbakot csinált belőle. Elmesélte a szüleinek a köztük lezajlott beszélgetést.
— De meg kell tanulnod hálásabbnak lenni — folytatta Vagyim Sztyepanovics. — Nem szabad mindent pénzben mérni. Amikor megtanulod értékelni a figyelmet, nem pedig az árcédulákat, akkor leszel ideális feleség.
Alina Grigorjevna helyeslően bólintott. Márk végre megszólalt, de nem a feleségéhez, hanem a szüleihez szólt:
— Gyertek, kikísérlek titeket az autóig.
Agátát szó szerint rázta a méreg. Egész este mosolygott, bíbelődött ezzel az átkozott salátával, hallgatta a megjegyzéseket hol a citromról, hol a frizurájáról, hol a testtartásáról.
Csendben tűrt, miközben Márk elszaladt a szüleihez, és úgy adta elő a dolgot, mintha egy anyagias felesége lenne, akit ideje helyre tenni.
És a szülei? Eljöttek a házába, megették a drága, kaviáros-rákos salátát, majd még ők döntöttek úgy, hogy kioktatják.
Agáta olyan erősen szorította össze a fogait, hogy az állkapcsa is megfájdult.
Tehát „ideális feleség”? Rendben. Ezt megjegyzi.
A következő két hétben Agáta egyetlen szóval sem említette a történteket. Ez nem megbocsátás volt — csak várt.
A sértődés nem múlt el. Mélyen megbújt benne, és tompa fájdalommal lüktetett minden alkalommal, amikor Márk a szüleiről kezdett beszélni.
És Márk a vártnak megfelelően meg is tette a következő lépést.
— Szombaton jönnek a szüleim. Készíts egy egyszerű ebédet, semmi hókuszpókusz.
Csak úgy mellékesen vetette oda, és megállt. Láthatóan botrányra, vádaskodásra, panaszok hosszú listájára számított. Agáta látta, ahogy belül megfeszül.
— Rendben — válaszolta nyugodtan. — Elkészítek mindent.
Márk úgy nézett rá, mintha először látná. Hosszasan, figyelmesen, próbálta keresni a csapdát. De amikor a kételyek eloszlottak, elégedett mosoly jelent meg az arcán.
— Na látod. Végre megértetted, mi az a család. Nem is olyan nehéz, igaz?
Agáta viszonozta a mosolyt. A legmelegebb, legkedvesebb mosolyával.
Márk elégedetten elhelyezkedett a kanapén.
Agáta pedig bement a konyhába, és halkan, óvatosan, szemmel látható élvezettel kezdte el összeállítani a bevásárlólistát.
Szombaton Márk már kora reggel elment a szüleiért. Valamit mondott arról, hogy segítenie kell a csöpögő csappal. Agáta csak nézett utána, kérdések nélkül.
Az egész család ebédidő tájékán érkezett meg.
— Fáradjanak beljebb, kérem — lépett félre Agáta, beengedve a vendégeket. — Már minden le van terítve a nappaliban.
Utánuk ment, gépiesen számolva a lépéseit.
Vagyim Sztyepanovics belépett a szobába, és hirtelen megállt.
Alina Grigorjevna a válla mögül kukucskált ki — és ő is megdermedt.
Az asztalon szerény harapnivaló várakozott: vastag szeletek fehér kenyér és a legolcsóbb főtt kolbász legyezőalakban elrendezve. Mellette négy alma állt. Semmi saláta, semmi meleg étel, semmi csemege. Csak egy teáskanna és egy cukortartó.
Alina Grigorjevna lassan Agátára nézett.
— Ez meg mi? Ez vendéglátás vagy valami vicc? Mit képzelsz te magadról?
— Csak megjegyeztem Vagyim Sztyepanovics szavait — mondta nyugodtan Agáta, miközben leült az asztalhoz és teát öntött.
— Milyen szavakat?
— Azokat, hogy nem kell az árcédulákat nézni, és nem szabad mindent pénzben mérni. Szóval úgy döntöttem, spórolok egy kicsit. Mi a különbség, nem igaz? A lényeg úgyis a figyelem.
Öt másodpercig csend honolt a szobában.
Aztán Márkocsézmúlt.
— Te gúnyolódsz? Ez mégis mi akar lenni?
— Ez egy olyan asztal, amit érdemeltek — nézett egyenesen a férje szemébe Agáta. — A családotok tisztelet nélkül bánik velem. Én csak ugyanezzel válaszolok. És még örüljetek, hogy egyáltalán csináltam valamit.
Alina Grigorjevna arca vörösben izzott.
— Teljesen elszálltál magadtól! Hogy merészelsz így viselkedni a férjed szüleivel?!
— Merészelek — harapott bele nyugodtan az almába Agáta. — És fogok is. És mellesleg, drága ajándékokat se várjatok tőlem többet. Hiszen ti magatok mondtátok, hogy az anyagiak nem fontosak.
Megvonta a vállát.
— Veszek valamit kétszáz hrivnyáért, és azt mondom, szívből jön. A ti példátokat követem.
Vagyim Sztyepanovics szó nélkül megfordult, és az előszoba felé indult. Alina Grigorjevna egy olyan pillantást vetett Agátára, amiben zavar és düh keveredett, majd követte a férjét.
Márk, a dühtől vörösen, felkapta a kulcsokat.
— Elviszem őket. Aztán majd beszélünk!
Csak két óra múlva tért vissza.
Agáta nyugodtan ült egy könyvvel és teázott, amikor a férje dühöngeni kezdett:
— Mindent kiforgattál! A szüleim felnőtt, tisztelt emberek. Te pedig cirkuszt csináltál!
— Amíg nincs tisztelet irántam, addig cserébe sem lesz semmi — lapozott egyet a könyvben. — Sem saláta, sem ajándék, sem mosoly. Ilyen egyszerű, Márk.
A férfi a hálószobába ment, és ott ült egészen reggelig.
Napok teltek el, amikor úgy éltek, mintha idegenek lennének. Reggelente némán ültek a reggelinél, éjszaka pedig az ágy két szélén feküdtek.
Márk demonstratívan duzzogott, minden mozdulatával azt mutatva, hogy a felesége a hibás. Agáta viszont semmit sem próbált meg jóvátenni — egyszerűen csak élte a saját életét.
Egy hét múlva a férfi szólalt meg először. Bocsánatkérés nélkül. Egyszerűen úgy kezdett viselkedni, mintha mi sem történt volna.
Kérdezgetett a vacsoráról, panaszkodott a kollégáira, munkáról beszélt.
Az élet visszatért a megszokott kerékvágásba.
Csak egy hónappal később vette észre Agáta: Márk szülei többé nem jönnek látogatóba. A férfi erről hallgatott, ő pedig nem akarta faggatni.
De biztos volt benne — Márk és a szülei között lezajlott egy beszélgetés. És abban az ő neve is elhangzott.
Mostantól az esték nyugodtan teltek. Ismét csak ketten voltak. Nem kellett többé erőltetett mosolyt viselni és elviselni az ellenszenves embereket.
Ez egy csendes, de fontos győzelemnek érződött.
Agáta pedig minden ilyen estét nagyra értékelt.
Lehet, hogy ez csak vihar előtti csend volt. De lehet, hogy a férje családja végre megértette: rossz nővel kezdtek ki.
