Tánya véletlenül kihallgatta a bátyja beszélgetését. A fiú telefonált, nem is sejtve, hogy a húga mindent hall. Tánya viszont hallotta – épp a ház ablak alatti padra ült le pihenni a gyomlálás után.
Június volt, a vizsgák már mögötte, most minden az eredményekre való várakozásról szólt. A hőségtől szédült, a háta sajgott, de nem baj, megoldja. Anyának nehéz, ő dolgozik.
Apa… apa is dolgozik, de neki nem kell kapálni a kertben. Hazajön, ledől a kanapéra egy korsó sörrel – hiszen ő elfárad. A bátyja, Andrij, a katonaság után a városba akart menni, de inkább egyelőre a szüleik nyakán maradt. Élt, csavargott.
– Dína, egy kicsit várnunk kell! Holnap lesz a húgocskám születésnapja. Tudom, hol rejtegeti a pénzt. Van egy kis doboza lakattal, nemrég találtam meg.
– Naiv kislány, még azt is megtanultam, hogyan kell kinyitni a zárat. Tanulásra gyűjt, el akar menni innen. Már három éve pénzt kap ajándékba, és a szünetekben is dolgozik. Mindent oda tesz félre.
– A születésnapján még szép összeg kerül bele – tizennyolc éves lesz. A nagyi nem fukar, anya is félretesz neki a tanulásra. Feltöltődik a „kincstár”, aztán eltűnik.
– Te is adhatsz neki pénzt ajándékba, hiszen barátnők vagytok. A te pénzed úgyis visszajön hozzánk. És képzeld, még a bankkártyája is ott van a dobozban.
– Mennyi pénz lehet ott? Miért nevetek? Olyan naiv, hogy ráírta a PIN-kódot a borítékra, amiben a kártya van. Holnap minden gyarapodik, aztán el tudunk menni. Kezdetnek elég lesz. Én majd találok munkát, és te nem maradsz ebben a faluban.
Tánya eszébe jutott, hogy egyszer Dínka mesélt neki egy udvarlóról, aki majd fizeti a tanulmányait és lakást bérel neki. A szülei erre nem képesek, és soha nem is lesznek.
Dína egy éve befejezte az iskolát, de nem ment továbbtanulni. A születésnapjára várnak – és a bátyja mindent tud a pénzéről.
Ellopni? Amit ő saját magának gyűjtött, az a szomszéd Dínára menne? Miféle barátnő? Csak egy szomszéd. A bátyja képes meglopni őt a szomszéd miatt? És anya? Lehet, hogy őt is… Nem, anya minden pénzt a kártyán tart, és a kártyát ki sem engedi a kezéből apa miatt.
Tánya visszament a veteményesbe.
Másnap a lány fogadta a jókívánságokat és az ajándékokat. A vágyott borítékokat a tévé előtti komódra rakta.
– Kislányom, tedd el az ajándékokat – mondta anya.
– Anyu, minden rendben. Már csak a család maradt itthon, a vendégek elmentek.
– Vidd el, drágám. Tedd el biztonságos helyre.
– Rendben. Majd később megnézem, ki mennyit adott. Most megbeszéltük, hogy elmegyek sétálni.
– Menj csak.
Tánya este tizenegy körül ért haza. Apa már aludt, a bátyja szobájában is csend volt.
– Tánya, egyél valamit, biztos éhes vagy – mondta halkan anya a szobából.
– Rendben, csendben leszek, aludjatok.
Reggel kitört a botrány. Apa nem találta a pénztárcáját, és amikor végül meglett, hiányzott belőle az utolsó ötezer. Először a feleségére támadt szemrehányásokkal, aztán kiderült, hogy Andrij nincs otthon. A holmija sincs sehol.
– Tánya, hol vannak a borítékaid? – ijedt meg anya.
– A dobozban.
– Mutasd!
Üres doboz. Nincsenek borítékok, nincs pénz, nincs kártya.
– Anya, és a te kártyád hol van?
– Az enyém? – Az asszony lázasan kezdett kotorászni a táskájában. – Huh, itt van. Én jó mélyre el szoktam rejteni.
– A magadét elrejtetted, de az enyémmel nem törődtél!
– Hányszor mondtam neked a kártyát…
– Nem az én hibám, hogy nekünk készpénzben adják a fizetést. Csak ígérgetik az átutalást. Valamiért nem éri meg nekik. Jó, hogy három nap múlva fizetés. Le kell mondanom a sörről a lányom tanulása érdekében. Már rég készültem rá, csak hát…
– Abbahagyod?
– Abbahagyom! Most azonnal! Ennyi! Amúgy sem iszom sokat. Hétvégén egy üveg, legfeljebb kettő.
Tánya elkísérte anyját a munkába, és elmesélte neki a bátyja beszélgetését Dínával, a pénzről is. Apáról nem beszélt, anya régóta arról álmodott, hogy a férje teljesen abbahagyja az ivást. Most végre komoly oka volt rá.
– Kislányom, te nem a korodhoz képest vagy okos.
– Persze hogy okos vagyok, jó a bizonyítványom, egyedül is bejutok.
Andrij éjjel ment el otthonról. Sietett, a kártyát és a pénzes borítékokat egyszerűen zsebre vágta. A távolsági buszjegyeket előre megvették. A buszon már a Dínával közös fényes jövőjét képzelte el.
Meg-megütögette a zsebében lapuló borítékokat, többször is megnézte a kártyát. A kártya persze rosszabb, mint a készpénz, de megvan a PIN-kód, azonnal leveszi az egészet. Biztosan szép összeg gyűlt össze. Húszezernél kell kezdeni. Csak adjon ki a bankautomata.
Az automata nem adott ki semmit. A kártya le volt tiltva.
– Hogy lehet ez! Nemrég még az összes készpénzt is rátette a kártyára… Még egy cetli is van az összegekkel. Százezer!
A borítékok üresek voltak. Pedig jókora összegnek kellett volna bennük lennie.
– Nincs pénzed? Hát fényes jövőt ígértél nekem! – kiabált Dína. – Azt mondtad, ma nagy lakomát csapunk!
– Dína…
– Hogy higgyek neked?
Összevesztek és szakítottak. Dínának azonnal munkát kellett keresnie, még a hazautazásra sem volt pénze.
Andrij nem akart hazamenni, hiszen a zsebében ott volt az apja pénztárcájából az ötezer. Elmulatott új ismerősökkel. Az ismerősök „segítettek”, de az már egy másik történet. Andrij tolvaj lett – vagy talán már az is volt.
Tánya okosan járt el. A pénzt átutalta egy másik kártyára, oda tette az összes ajándékpénzt is a borítékokból, és minden készpénzt, amit olyan gondosan gyűjtött.
A tanulásra elég lesz, főleg ha államilag finanszírozott helyre jut be. A régi kártyát letiltotta, az összegeket csak felírta. Gondolta, viccből ír egy milliót, de az már hihetetlen lett volna. Meg akarták lopni – hát leckét adott.
Apa abbahagyta az ivást, anya örült, csak a fia elvesztése szomorította el. Hogy ellopta volna-e Tánya pénzét vagy sem, a természete attól még nem változott volna – többé nem tér haza.
Ilyenek is vannak, testvérek… Talán valaki a saját rokonára is ráismert.
Írjátok meg kommentben, ti mit gondoltok erről, és nyomjatok egy lájkot!
