– Anya, nem értem, mi közük ehhez az érzelgősségeidnek. Elfoglalt vagyok, nincs időm üres beszélgetésekre – a fiam már épp be akarta csukni az ajtót az orrom előtt, amikor megszólalt a menyem hangja.
– Vitalij, kivel beszélsz? – kérdezte Márta, és kijött a folyosóra.
– Mama, maga az? – kérdezte meglepetten. – Hát miért áll kint a hidegben, jöjjön be.
Vitalij legyintett, megfordult és elment, én pedig a folyosón kezdtem levenni a cipőmet, mert nagyon megörültem, hogy a menyem mégis beinvitált, hiszen komoly beszélgetésem volt.
A fiam előtt valóban hibáztam, de csak most értettem meg, mennyire. Két gyermekem van: a fiam, Vitalij, és a lányom, Nadija. És úgy alakult, hogy egész életemben a lányomat segítettem, a fiamról pedig megfeledkeztem.
Azt hittem, nincs szüksége a segítségemre, mert egyedül is jól boldogul, de kiderült, hogy ez nem így van, és a fiam mindazt, amit elért, nem kis részben azért érte el, mert bizonyítani akarta nekem, hogy meg tud lenni a támogatásom és a pénzem nélkül is.
Pénzem volt, hiszen már húsz éve külföldön dolgozom, de anyagilag csak a lányomat támogattam, amit most nagyon bánok, mert Nadija nemcsak hogy semmit sem értékelt, hanem a legnehezebb időszakomban egyszerűen hátat fordított nekem.
Olaszországba akkor mentem ki, amikor a fiam 18 éves volt, a lányom pedig 16. A gyerekekkel az anyám maradt, férjem nem volt, régen elhagyott minket. Olyan szegényen éltünk, hogy a külföldi munka tűnt az egyetlen esélynek a megmenekülésre.
Az első eurókból, amelyeket Olaszországban kerestem, elkezdtem felújítani a házunkat. Anyám nagyon örült ennek, mert végre bevezettettem a vizet és a kényelmet a házba.
Aztán a lányom azt mondta, hogy férjhez megy. Bár úgy gondoltam, hogy tizenkilenc évesen még korai a házasság, nem beszéltem le róla. A vejem a falunkból való volt, és a fiatalok hozzánk költöztek.
A fiam és a vejem nem jöttek ki egymással, ezért Vitalij is hamarosan megkérte egy lány kezét, és elköltözött otthonról. A menyem, Márta, árvaházban nőtt fel, nagyon szegény volt, az állam adott neki egy szobát valahol egy kollégiumban, és ott kezdtek el élni.
A lányom nagyon egyszerűen döntötte el, hogy kinek kell küldenem a pénzt:
– Anya, én maradtam otthon, ezért mindennek hozzám kell kerülnie – jelentette ki.
A fiam hallgatott, soha nem hozta szóba a pénzt, és engem ez akkor teljesen kielégített – minden megkeresett eurómat a lányomnak küldtem, ő pedig saját belátása szerint költötte el. A fiam közben maga is keresett valamit, és a saját családjáról maga gondoskodott.
Ezután még érdekesebbé vált a helyzet. Meghalt az anyám. És rögtön ezután a lányom bejelentette, hogy elválik a férjétől. Nadijának gyerekkora óta olyan természete volt, hogy ha egyszer elhatározott valamit, attól nem tágított.
– És most mit fogsz csinálni? – kérdeztem a lányomtól.
– Veled megyek Olaszországba – mondta váratlanul Nadija.
Így hát mindketten Olaszországba mentünk, de Nadija nem akart keményen dolgozni: takarítani járt, és az összes pénzét lakbérre meg ételre költötte.
Én viszont bent laktam a munkahelyemen, így sem lakhatásra, sem ételre nem kellett költenem. Azt az ezer eurót pedig, amit kerestem, a lányom elvette tőlem – az az ötlete támadt, hogy lakást vegyünk Olaszországban.
Mivel a lányom már nem akart hazatérni, meggyőzött arról, hogy el kell adnunk a falusi házunkat, így gyorsabban tudunk majd lakást venni Olaszországban.
Természetesen ez a pénz sem volt elég. Eladtam a házat, volt valamennyi megtakarításunk is, és a lányom már hitelt akart felvenni a hiányzó összegre, de ekkor férjhez ment, és a férje kifizette a maradékot, így beköltöztek a saját kis lakásukba.
Amíg dolgoztam, valahogy nem gondoltam bele, mi lesz később, pedig kellett volna, mert nemrég megbetegedtem, és már nem tudok dolgozni. Elmentem a lányomhoz, ahogy korábban megbeszéltük, de ő azt mondta, hogy náluk így is kevés a hely, ezért inkább kezeltessem magam, és térjek vissza dolgozni.
Nem hallgattam rá, hazajöttem, csakhogy igazából már nincs otthonom, hiszen eladtuk. Van még a faluban egy nagy földterület, majdnem egy hektár, de azt vagy el kellene adni, vagy építkezni rajta – csak hát honnan vegyek pénzt?
Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek a fiamhoz, hogy segítsen eladni azt a földet, mert azt sem tudtam, mihez kezdjek дальше.
A fiam annyira meg volt rám sértődve, hogy még beszélni sem akart velem, de a menyem nemcsak hogy beengedett a házba, hanem még megoldást is talált.
– Anya, mi éppen telket keresünk Vitalijjal, mert házat szeretnénk építeni. Ha megengedi, ott kezdenénk el az építkezést, és amikor elkészül, velünk fog lakni – javasolta Márta.
A fiam eleinte morgott, de a felesége ötlete megtetszett neki, és estére már el is felejtette, hogy haragudott rám.
A menyem nem engedett el, vacsorát adott, ágyat vetett, és azt mondta, hogy reggel elmegyünk orvoshoz kivizsgálásra.
– Miért teszed mindezt értem? – kérdeztem Mártát.
– Mert nekem soha nem volt anyám, most pedig van – mosolygott.
Így történt, hogy a saját lányom elfordult tőlem, a menyem pedig befogadott.
