– Két hírem van – mondta Jura –, az egyik jó, a másik… szintén jó, csak nem annyira. Melyikkel kezdjem?
– Kezdd a jóval – válaszolta a férjének Lida.
– Holnap meglátogat minket az anyám – mondta Jura örömmel. – Annyira hiányzott már. Mióta nem láttuk egymást?
– Három hete – válaszolta Lida gondolkodás nélkül.
– Ugyan már! Három hete? Inkább egy hónap, nem gondolod?
– Sokáig marad?
– Most már örökre.
– Minek?
– Hogy érted, hogy „minek”?
– Minek jön?
– Hogy segítsen nekünk élni – válaszolta Jurko. – Mi másért jönne?
– Segítsen élni? Ez valami vicc? Miben kellene nekünk segíteni? Nem boldogulunk magunktól?
– Boldogulunk. De anya segítségével sokkal könnyebb lesz.
– Tényleg? És… hogyan fogja a te anyád megkönnyíteni az életünket?
– Látom, mérges vagy, Lida. Pedig nem kellene. Inkább hallgass végig. Amikor megtudod, hogyan döntött úgy az anyám, hogy segít rajtunk, és mit tett értünk, megváltoztatod a véleményedet.
– És mit tett értünk a te anyád?
– Már megint gúnyolódsz, Lida. Pedig képzeld, eladta a lakását! A pénzt pedig nekünk adja. Hogy teljesen kifizessük a lakáshitelünket. Na? Látod, milyen jó anyám van? Nélküle húsz évig fizetnénk a kétszobás lakásunkat. Így meg – egy pillanat, és kész. Végre fellélegezhetünk.
– És mi a másik hír? – kérdezte Lida, aki már mindent megértett a férje anyjával kapcsolatban.
– Anya nem egyedül jön Kijevbe. A bátyámmal, Mikolával együtt érkezik.
– Tényleg?
– Érted – mondta Jura –, az a helyzet, hogy Mikola nemrég elvált, és visszaköltözött anyához. Most pedig, hogy anya eladta a lakását, hogy segítsen nekünk, ő…
– Mikola is velünk fog lakni – találta ki Lida.
– Ideiglenesen – sietett hozzátenni Jura. – Amíg el nem rendeződik.
– Hova rendeződik? Munkába?
– Miféle munka, Lida, miről beszélsz? Mikola életében egy ujjal sem mozdított meg semmit. Mikola és a munka… ezeknek semmi közük egymáshoz. Összeegyeztethetetlenek.
– Értem… És akkor hova készül elrendeződni, ha nem dolgozni?
– Valamilyen nőnél – felelte Jurko. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar talál magának Kijevben egy új feleséget, és majd hozzá költözik. Addig pedig Mikola és anya nálunk laknak. Lesz elég hely mindenkinek. Kiszámoltam. Ők egy szobában lesznek, mi pedig a másikban. Ez igazságos.
– Igazságos?
– Persze! Hiszen a te szüleid adtak pénzt a lakás felére. Most pedig az én rokonaim is ugyanígy segítenek. Szerintem ez teljesen korrekt. Egyetértesz?
– Egyetértek.
– De a külsődből nem úgy tűnik. Olyan… feszült vagy, vagy mi? Nem? Csak nekem tűnik úgy? Min gondolkodsz, Lida?
– Azon gondolkodom, hogyan fogadjuk a rokonaidat. Hiszen mindent el kell készíteni a megérkezésükig. Vacsora. A szobát is elő kell készíteni.
– A mi rokonainkat! – pontosított Jura. – Ne felejtsd el! Most már éppúgy a tieid is, mint az enyémek. És az, hogy már most azon gondolkodsz, hogyan fogadjuk őket a legjobban, nagyon helyes. Jól kell fogadnunk őket. Igazán jól! Ahogy mi tudjuk. Bár kinek is mondom ezt… Összességében te úgyis mindent tudsz. Szóval! Mi a helyzet! A vendégeink holnap este érkeznek. Én rögtön munka után megyek eléjük. Haza sem ugrom. Biztos vagyok benne, hogy mire megérkeznek, te mindent elintézel.
– Ebben kételkedem – mondta Lida elgondolkodva.
– Időben kell végezni, drágám, kell – mondta nagyon lágyan Jurko. – Ja! – kiáltott fel vidáman, amikor eszébe jutott valami fontos. – Majdnem elfelejtettem. Anya küldött pénzt, és megkért, hogy vegyek rajta egy nagy hűtőszekrényt.
– Minek?
– Most már négyen leszünk. Egy hűtő kevés. De ne aggódj. A hűtőt már megvettem. Holnap nappal ki is szállítják. Mondd a rakodóknak, hogy ne a konyhába vigyék, hanem a nappaliba.
– Miért a nappaliba?
– Mert anya attól fél, hogy használni fogod az ő élelmiszereit.
– Értem. De miért a nappaliba? Miért nem a hálószobába?
– Mert a nappali nagyobb, mint a háló. És úgy döntöttem, hogy anya és Kolja a nappaliban fognak lakni.
– Miért?
– Mert ők a vendégeink. Hát hogyne? Ez az én anyám és az én édes bátyám. Ráadásul segítenek nekünk kifizetni a lakást. Képzeld, ők maguk döntöttek így! Senki sem kérte őket. De ilyen emberek ők – őket kérni sem kell. Nekünk pedig, Lida, a hálószobában is jó lesz.
Jurko azonban mégis egy kicsit aggódott.
„Vajon Lida mindent elő tud készíteni anya és a bátyám érkezésére?” – gondolta. – „Ünnepi vacsorát kell készíteni, és a nappalit is fel kell szabadítani nekik.”
De Jurko feleslegesen aggódott. Lida mindennel elkészült.
Már egy órával a rokonok érkezése előtt minden készen állt. Jura mégis felhívta a feleségét, hogy megkérdezze.
– Találkoztam anyával és a bátyámmal – mondta. – Nálad mi a helyzet? Minden kész? A vacsora? A vendégszoba? A hűtő?
– Nálam minden kész – válaszolta Lida. – Ne aggódj. Nem foglak cserben hagyni.
Abban a lakásban, ahová Jura, az anyja és a bátyja megérkeztek, nem volt semmi, csak egy hatalmas hűtőszekrény, amely a szobában állt, ahol korábban a nappali volt. A hűtőn egy cetli volt.
– Elmentem – olvasta Jurko. – A válást magam fogom beadni. A válás után eladjuk a lakást, és a pénzt egyenlően elosztjuk. A fele az enyém lesz, a másik fele pedig a tiéd, a te anyádé és a te bátyádé, Mikoláé. A bútorokat és az összes háztartási gépet elvittem, mert azokat még a veled kötött házasság előtt vettem. A függönyöket együtt vettük, de az áruk felét visszaadom neked, amikor eladjuk a lakást. Ugyanez vonatkozik a csillárra és az ágyneműre is. A holmidat szemeteszsákokba raktam. Könnyen megtalálod őket abban a szobában, ahol a hálószobánk volt.
Miután elolvasta a cetlit, Jurko az anyjára és a bátyjára nézett.
– Éhes vagyok – mondta Mikola, miközben kinyitotta az új nagy hűtőszekrényt.
A hűtő azonban üres volt…
Nyomjatok egy like-ot, és írjátok meg kommentben, ti mit gondoltok erről?
