Oreszt meghívta a húgát, Szófiát egy drága étterembe. Elhatározta, hogy komolyan beszél vele.
– Szia, bátyus – mondta Szófia, és leült az asztalhoz.
Oreszt komolyan nézett a húgára.
– Szia – felelte szárazon.
Szófia a üres asztalra pillantott.
– Miért nem rendeltél semmit? – kérdezte meglepetten.
– Hogyhogy nem? Rendeltem! De ma valami nagyon különleges lesz! – mondta Oreszt.
Szófia szeme felcsillant a meglepetés várakozásától.
Ekkor odalépett hozzájuk a pincér, és egy kis dobozt tett az asztalra. Szófia meglepetten ránézett, kinyitotta a dobozt, és felkiáltott a csodálkozástól.
Oreszt éppen a faluba tartott, ahol született, felnőtt, és ahol még mindig az édesanyja élt.
Igyekezett legalább havonta egyszer meglátogatni az anyját, gyakrabban azonban egyszerűen nem sikerült. De ez a nap kivétel volt.
Ezen a napon Oreszt és a családja minden körülmény között a faluba utaztak, függetlenül a munkától és a gondoktól.
Mert ezen a napon volt az édesanyja születésnapja, és semmiképpen sem hagyhatta őt egyedül egy ilyen napon.
Oreszt nagyon nagyra becsülte az édesanyját, és mindig emlékezett arra, mennyit tett azért, hogy a fia vigye valamire az életben.
Az utazásra Oreszt előre készült, mert idén az édesanyjának jubileuma volt.
Betöltötte a hetvenedik életévét, ezért nagy ünnepséget terveztek.
Oreszt szép ajándékot vett az anyjának, egy hatalmas csokor virágot, és egy óriási tortát is rendelt, de tegnap minden egészen másképp alakult, mint ahogy korábban tervezték.
Hirtelen megbetegedett Oreszt fia, és Olgának, a feleségének a fiúval együtt kórházba kellett feküdnie. Ennek megfelelően nem tudtak elmenni a jubileumra.
Így hát ma Oreszt egyedül indult útnak.
Eredetileg vele ment volna a húga, Szófia is, de neki is hirtelen valami fontos dolga akadt, és megígérte, hogy egy kicsit később érkezik.
Mivel Oreszt elég korán indult, ezért már ebédidőre az édesanyjánál volt a faluban.
Az anyja káposztás piroggal és sütőben sült csirkével várta.
Az asztalon még sok más finomság is volt, többek között töltött káposzta is, ami a húga kedvenc étele volt.
Arról, hogy Olja és az unoka nem jönnek, az anyja már tudott, és ez nagyon elszomorította. Őszintén aggódott az unokája egészségéért.
Oreszt sietett megnyugtatni az anyját, hogy az unoka már jobban van, és semmi komoly veszély nincs.
Amikor az unoka miatt valamennyire megnyugodott, azonnal a lánya miatt kezdett aggódni.
Oreszt ekkor is igyekezett megnyugtatni az anyját, és megígérte, hogy Szófia kicsit később biztosan megérkezik, de ez végül nem történt meg.
Az egész ünnepség alatt Oreszt várta, hogy a húga mindjárt megjelenik, de Szófia végül nem jött el.
Azért annyi tisztességet meg kell adni neki, hogy legalább felhívta az édesanyját, felköszöntötte, és bocsánatot kért, amiért nem tudott eljönni.
Az ünnepség mindennek ellenére egészen jól sikerült.
A vendégek elégedettek voltak, az ünnepelt pedig jó hangulatban volt. Legalábbis úgy tűnt, de Oreszt látta, hogy az anyja nagyon ügyesen rejti el a valódi hangulatát.
A vendégek elég későn mentek haza.
Oreszt segített az anyjának elmosogatni és rendet rakni, majd lefeküdtek aludni.
Ám a fáradtság ellenére Oreszt nem tudott elaludni.
Egy darabig forgolódott, majd úgy döntött, kimegy a tornácra friss levegőt szívni. Amikor azonban elhaladt az anyja szobája mellett, hirtelen halk sírást hallott.
Oreszt halkan bekopogott, és válaszra sem várva bement.
Meglepődve vette észre, hogy az anyja még nem feküdt le.
Egy karosszékben ült.
Az ölében a kedvenc macskája feküdt, mellette pedig egy kézimunkával teli kosár állt.
Amikor meglátta a fiát, gyorsan letörölte a könnyeit és elmosolyodott.
– Mi az, fiam? Miért nem alszol?
– Én is ugyanezt akartam kérdezni, anya.
– Csak… valahogy nem jön álom a szememre.
Oreszt odalépett hozzá és leült vele szemben.
– Anya, mi történt?
Darina Olekszijivna egy ideig hallgatott, aztán hirtelen sírni kezdett.
Oreszt azonnal az anyja vigasztalására sietett.
Kis idő múlva kiderült, hogy Darina Olekszijivna Szófia miatt sírt.
Kiderült, hogy az anya régóta nem mondott igazat Oresztnek.
Amikor a fia megkérdezte tőle, hogy a húga meglátogatja-e őt, mindig azt válaszolta, hogy igen. Valójában azonban Szófia már nagyon régóta nem látogatta meg az anyját.
Oreszt még jobban meglepődött, amikor megtudta, hogy Szófia megsértődött az anyjára, mert az nem akarta a házat kizárólag az ő nevére íratni.
Darina Olekszijivna azt szerette volna, hogy halála után minden, amije van, egyenlően osszák szét a gyerekei között.
Ez Szófiának nem tetszett.
Úgy gondolta, hogy a bátyja így is teljesen jól boldogul az életben, neki viszont jól jött volna ez a segítség.
Szófia valamiért nem vette figyelembe azt a tényt, hogy éppen a bátyja volt az, aki rendbe hozta a házat és a körülötte lévő területet.
Szófiától egyetlen hrivnyát sem vettek el, de nem is ez lepte meg Oresztet.
Oresztet inkább az a tény döbbentette meg, hogy Szófia egyáltalán azon gondolkodott, mi lesz akkor, ha az anyjuk már nem lesz!
Azon az éjszakán Oreszt egyáltalán nem tudott elaludni.
Élesen felidéződött benne a gyerekkoruk.
Darina Olekszijivna korán maradt férj nélkül.
Oreszt akkor tizenöt éves volt, Szófia pedig éppen csak betöltötte az ötöt.
Az anyja megértette, hogy mostantól csak ő felelős a gyerekeiért, hiszen semmilyen segítségre nem számíthat.
A férje halála után Darina Olekszijivnának egyáltalán nem volt könnyű.
Két munkahelyen dolgozott, és semmilyen mellékkereseti lehetőséget nem utasított vissza – bármilyen munka is volt az.
Oreszt mindenben igyekezett segíteni az anyjának, sőt még azt is fontolgatta, hogy otthagyja az iskolát, hogy ő is dolgozhasson valahol, de az anyja azonnal elvetette ezt az ötletet.
– Még csak az hiányzik! Neked tanulnod kell, dolgozni még lesz időd bőven.
Oreszt nagyon jól emlékezett rá, milyen nehéz volt az anyjának, de ő soha nem panaszkodott.
Az asztalukon mindig volt valami finom étel.
Egyszerű ételek voltak, de nagyon ízletesek. Az anyjuk szinte a semmiből próbált valamit varázsolni, és ez nagyon jól sikerült neki.
Szófia igazi anyás kislány volt. Az anyjuk igyekezett úgy nevelni, hogy a lánya ne legyen rosszabb másoknál, de gyakran nem volt pénz szép ruhákra.
Ilyenkor az anyjuk elővette a varrógépet.
Általában éjszaka varrt, mert nappal egyszerűen nem volt rá ideje.
Ennek köszönhetően Szófia mindig szép ruhákban és nyári ruhácskákban járt.
Oreszt élénken emlékezett arra a napra is, amikor Szófia először ment iskolába.
Az anyjuk úgy döntött, megünnepli ezt a napot, mert amikor Oreszt kezdte az iskolát, az apjukkal együtt neki is rendeztek egy kis ünnepséget.
Csakhogy akkor még élt az apjuk, most viszont már nem, és a család anyagi helyzete eléggé megrendült.
Szép édességeket venni az ünnepi asztalra nem volt lehetőség, de az anyjuk ebből a helyzetből is talált kiutat.
Az ünnepélyes iskolai sorakozó után otthon meglepetés várta a gyerekeket.
Az anyjuk palacsintákból készített egy rögtönzött tortát, és karamellből készült kakasfigurákkal díszítette.
Oreszt emlékezett, milyen szépnek és finomnak tűnt neki akkor az a torta, Szófia pedig egyenesen el volt ragadtatva…
Összességében az anyjuk mindent megtett a gyerekeiért, amit csak tudott – sőt még annál is többet.
Oreszt látta az anyja erőfeszítéseit, és minden erejével igyekezett nem csalódást okozni neki.
Szorgalmasan tanult, sikerült bejutnia egy jó intézetbe, elvégezte a tanulmányait, és tisztességes munkát talált.
Most már Oresztnek volt egy kisebb vállalkozása, amely stabil jövedelmet hozott neki.
Szófiának azonban nem alakult ilyen jól az élete, pedig ő is megszerzett egy egész jó végzettséget.
Szófia azonban úgy döntött, hogy őt a férjének kell eltartania, és hamar férjhez ment.
Nem sokkal később gyermeke született, a házasság viszont elég ingatagnak bizonyult, és végül el is váltak a férjével.
Most Szófia egyedül nevelte a kislányát, és állandóan panaszkodott a sorsára, mert nagyon kevés gyerektartást kapott.
Ugyanakkor Oreszt sokat segített neki, és mint később kiderült, az anyjuk is.
Valamiért Szófia úgy gondolta, hogy neki mindenki tartozik valamivel, miközben ő maga semmit sem tett a saját jólétéért.
Oreszt próbált beszélni a húgával, de ennek semmi eredménye nem lett. Szófia továbbra is így élt, mert úgy gondolta, ennek így kell lennie.
Végül Oreszt visszalépett. Most már csak havonta egyszer utalt egy bizonyos összeget a kártyájára, és nem avatkozott bele az életébe.
Azt, hogy Szófia pénzt húz ki az anyjukból, Oreszt már korábban is sejtette, de az anyjuk ezt határozottan tagadta.
Azonban minden sokkal rosszabbnak bizonyult, mint ahogy Oreszt gondolta. Szófia nemcsak pénzt követelt mindenkitől, akitől csak tudott, hanem még a szülői házra is szemet vetett – és nyilvánvalóan nem azért, hogy ott éljen.
Mindezt Oreszt azon az álmatlan éjszakán értette meg az anyjánál.
Megértette – és úgy döntött, pontot tesz a történet végére.
A húgával csak egy hét múlva tudott találkozni.
Meghívta őt egy nagyon szép étterembe, és meglepő módon Szófia pontosan érkezett.
Úgy nézett ki, mint mindig: kifogástalanul, és drága parfüm illata lengte körül.
– Szia, bátyus.
Szófia könnyedén megérintette az ajkával a bátyja arcát, majd leült arra a székre, amelyet a pincér udvariasan kihúzott neki.
Oreszt komolyan nézett a húgára.
– Szia.
Szófia meglepetten nézett a üres asztalra.
– Miért nem adtad még le a rendelést? Hiszen jól tudod, mit szeretek!
– Hogyhogy nem? A rendelést leadtam! De ma nagyon különleges lesz!
Szófia szeme felcsillant a meglepetés várakozásától, és szinte azonnal odalépett az asztalhoz a pincér, aki egy kis dobozt tartott a kezében. Letette az asztalra.
Szófia meglepetten nézett a bátyjára. Az bólintott a doboz felé, jelezve, hogy kinyithatja.
Szófia azonnal a „ajándék” felé nyúlt. Kinyitotta a dobozt – és felkiáltott a meglepetéstől.
Előtte egy egyszerű tányér állt, rajta karamellből készült kakasfigurákkal.
Szófia értetlenül nézte őket, majd ugyanilyen döbbenten a bátyjára pillantott.
Oreszt figyelmesen nézett a húgára.
– Emlékszel?
Szófia összeráncolta a szemöldökét, és kérdéssel felelt.
– És akkor mi van?
– Az, hogy ez lesz számodra az élet legkívánatosabb édessége, ha nem változtatsz az életszemléleteden.
Szófia megfeszült.
– Milyen életszemléleten?
– Azon, ami a fejedben van. Röviden, húgom: tőlem többé egyetlen fillért sem kapsz. Az anyától pedig végképp nem.
Oreszt nem túl barátságosan elmosolyodott, és folytatta:
– És hidd el nekem, megtudom, ha mégis másképp lesz. És akkor nagyon rosszul jársz.
Szófia szeme megtelt könnyekkel.
– De hogyan fogok élni?
Oreszt vállat vont.
– Úgy, mint mindenki más. Elmész dolgozni, pénzt keresel. Ráadásul a végzettséged ezt lehetővé is teszi. Elég volt a mának élni – ideje, hogy végre te is tegyél valamit magadért.
– De… Oreszt!
Oreszt felállt az asztaltól.
– Mindent elmondtam. Gondolkodj el rajta.
Ezek után Oreszt kilépett az étteremből.
Nem tudta, vajon a húga megértette-e, mit akart mondani ezzel az ajándékkal, de nagyon remélte, hogy igen, és hogy lesz benne elég józanság.
Hirtelen Oreszt elmosolyodott, és úgy döntött, hogy ezen a hétvégén még egyszer elutazik az anyjához.
A jubileumon az anyja elszólta magát, hogy arról álmodik: jó lenne, ha az udvaron lenne legalább egy egyszerű kis pavilon, ahol nyáron az egész család együtt teázhatna. Oreszt elhatározta, hogy mindenképpen valóra váltja ezt az álmát.
Az autóban felhívta egy építőanyag-üzlet számát, és az anyja címére megrendelt mindent, ami a pavilon felépítéséhez szükséges.
Egész úton hazafelé azt képzelte, milyen meglepett és milyen kedves lesz az anyja arca, amikor rájön, mire valók azok az építőanyagok, amelyeket másnap szállítanak ki neki.
És Oreszt arra is gondolt, hogy az anyja biztosan nagyon örül majd, talán még mosolyog is.
És ezért a mosolyért Oreszt nagyon sok mindenre kész lett volna.
Mert számára az anyja volt a legdrágább kincs ezen a világon…
