Csinosan felöltözve, szép frizurával Krisztina tolta maga előtt a babakocsit, amelyben az egyéves Arszényij szuszogott.
A járókelők mosolyogva néztek a bájos fiatal anyára. De nemcsak Krisztina csinos arca és divatos frizurája vonta magára a figyelmet. A babakocsi sem rejtette el a vonzó anyuka fő „díszét” – a kidomborodó hasát.
Igen, Krisztina már a hatodik hónapban volt. Arszényij alig született meg, Szergej már türelmetlenül nógatta fiatal feleségét – na mikor lehet már? Hiszen az orvosok már egy hónap után megengedték az „ilyesmit”.
A szülészet utáni első hetekre visszagondolva Krisztina úgy vélte, hogy az orvosoknak hosszabb tilalmat kellett volna előírniuk.
És ami a legfontosabb – ezt az információt mindenütt ki kellene függeszteni.
Természetesen Krisztina maga is visszautasíthatta volna a férje közeledését, hiszen egyáltalán nem volt kedve hozzá. De Szergej megsértődött, és azt mondta, hogy a baba születése óta már eltelt két, majd három hónap is. Ez pedig azt jelenti, hogy akarnia kell, ha még mindig szereti a férjét.
– Persze ha kihűltél irántam – sóhajtott a férje vállat vonva –, akkor én természetesen tehetetlen vagyok. Kár, hogy a házasságunk a fényes, izgalmas kapcsolatból áthatolhatatlan mocsárrá változott.
– Szergej, én fáradt vagyok – rázta a fejét Krisztina. – Talán a hormonrendszerem sem állt még helyre. Várj egy kicsit…
– De meddig lehet még várni? – legyintett a férj, és belemerült a telefonjába.
A fiatal feleség nem akarta, hogy megromoljon a kapcsolatuk. Tervezte, hogy otthon tornázni fog a szőnyegen, és a ruhatárát is felfrissíti majd, de egy kicsit később. Amikor azonban látta, hogy Szergej megsértődik, úgy döntött, enged neki.
Közben célzott rá, hogy a férje érdeke is, hogy segítsen a fiatal anyának. Akkor lesz ereje és jókedve is.
Szergej mintha mindent megértett volna. Munka után a fiával foglalkozott, hogy Krisztina nyugodtan fürödhessen, pakolást tehessen fel az arcára, és megihasson egy csésze teát.
Hétvégén sétálni ment a babakocsival. Ezalatt a felesége azzal foglalkozott, amire szüksége volt. Néha takarított, máskor videós tornagyakorlatokat végzett.
Úgy tűnt, a házastársak kapcsolata rendeződött. Egy dolog azonban bántotta Krisztinát: a férje hallani sem akart a fogamzásgátlásról.
– A saját feleségemmel ilyen műanyag vacakokkal? Brrr… Ez lenne az élvezet?
– Szergej, egyelőre nem szedhetek tablettát. Egyszerűbb lenne, ha te gondoskodnál a védekezésről.
– Én soha nem fogok ilyesmit használni, jegyezd meg. Van ennél megbízhatóbb módszer is – na gyerünk… majd én igyekszem.
Szergej természetesen „igyekszett”. Krisztinának még mindig nem jött meg a menstruációja, ezért nem is aggódott különösebben. A vérzés hiánya miatt azonban a szervezete változásait sem vette észre.
– Gyereket várok – mondta egyszer Krisztina a férjének.
– Hiszen ez nagyszerű! – kiáltotta Szergej. – Rögtön a második gyerek. Nagyon örülök.
– Én viszont egyáltalán nem örülök. Hová nekünk most egy második gyerek, Szergej?
– Figyelj, mi már tapasztalt szülők vagyunk. Arszényijtól rengeteg minden megmaradt – rugdalózók, kis ingek, a kádacska. Még babakocsink is lesz!
Szergej arcán boldog mosoly ragyogott. Valóban nagyon örült.
– Nem akarok szülni – sírt Krisztina. – Nincs időm és erőm magammal foglalkozni. Annyira örültem, hogy Arszényij nő, és hamarosan könnyebb lesz. Erre most így alakult…
– Drágám, hát találtál okot az aggodalomra! Ahol egy gyerek van, ott kettő is elfér. Látod, mostanában mindenben segítek neked.
Krisztina bólintott. Meg kell adni, amikor Szergej rájött, hogyan „kaphatja meg” a feleségétől, amit szeretne, azonnal belevetette magát a fia körüli gondoskodásba.
– A második gyereknél is segíteni fogok, most már több tapasztalatom van! – kiáltotta lelkesen a férj.
Krisztina még mindig nem tudott magához térni. Látta, hogy a férjének napról napra egyre jobban tetszik az apaság. Szívesen teljesítette a felesége kéréseit, sőt néha még emlékeztetés nélkül is elvégzett ezt-azt.
Ha Arszényij éjszaka nyűgösködni kezdett, Szergej gond nélkül felkelt hozzá pelenkát cserélni. Talán mégis igaza volt?
– Drágám, kérlek, még csak ne is gondolj arra, hogy megszabadulj a gyerektől – mondta Szergej könyörgő tekintettel a felesége szemébe nézve.
– Szergej, két gyerekkel akkor is nagyobb lesz a terhelés.
– Tudom, de én is egyre jobban bele fogok jönni. És hogy bebizonyítsam, komolyan gondolom, erre a hétvégére felmentelek. Szombatra és vasárnapra tervezd meg a dolgaidat, értetted?
Krisztina elnevette magát. Milyen jó férje van! Abban a pillanatban úgy tűnt neki, hogy egy ilyen férfi mellett akár három gyereket is vállalhatna.
A házaspár úgy döntött, megtartják a második gyereket. Krisztina szülei messze éltek; az édesanyja gratulált neki, de óvatosan megkérdezte, nem lesz-e túl nehéz két gyerekkel.
– Megoldjuk, anya – válaszolta a lánya. – Szergej jó apa, sokat tanult Arszényij mellett.
Az anyósa viszont kitörő örömmel fogadta a hírt. Azt mondta, hogy a nagy család boldogság, és minden nehézség gyorsan feledésbe merül.
Amikor Krisztina már a második gyermekét várta, örült, hogy hallgatott a férjére. Szergej valóban mindenben segített neki. Még inkább belevetette magát az apaságba, gyermeknevelési könyveket olvasott, és szívesen felszabadította a feleségét, hogy a saját dolgaival foglalkozhasson.
Amikor Krisztina a kilencedik hónapban volt, a férje azzal a hírrel örvendeztette meg, hogy előléptették. Azt mondta, fizetésemelést is kap.
– Nem lesz túl nagy különbség, de ez a pénz jól jön nekünk.
– Jól jön, persze. És a terhelés nem nő meg?
– De igen, persze, de ne foglalkozz ezzel. Nálam a család mindig az első helyen lesz.
Krisztina megrázta a fejét. Egy kicsit aggódott: vajon az új pozíció miatt Szergej nem fog-e állandóan a munkahelyén ragadni?
Az első két hónap azt mutatta, hogy az új beosztás nem hozott különösebb változást a munkarendben. Szergej időben jött haza, és ha néha késett is, csak egy-két órát, és nem túl gyakran.
Amikor megszületett Júlia, a fiatal apa örömmel kapcsolódott be a kislány gondozásába.
Munka után gyorsan kezet mosott, sietve megebédelt, aztán rohant a gyerekekhez.
Meleg napok voltak, későn sötétedett. Néha kettesben mentek sétálni a két babakocsival. Arszényij már tudott járni, de nagyobb távolságot még nehéz lett volna megtennie a saját lábán.
Néha Szergej elvitte a fiát a játszótérre, és nézte, ahogy a homokban játszik. Közben ringatta a babakocsit, amelyben a kis Júlia aludt.
Minden jól ment, és Krisztina nem is vette észre azonnal, mikor kezdett megváltozni a helyzet. A fiatal anya ismét nagyon elfáradt. Egy idő után rájött, hogy Szergej egyre gyakrabban marad bent munka után.
– Új beosztás, érted…
– Nem értem. Azt mondtad, hogy a munkarend szinte nem is fog változni. Az első hónapokban így is volt.
– De a helyzet változik. Az új főnök megköveteli, hogy állandóan bent legyek az irodában.
– Egyáltalán miért fogadtad el ezt az állást? A fizetésben alig van különbség…
Krisztina mérges volt. Szerette a gyerekeit, és már el sem tudta képzelni az életét a lánya nélkül. Csakhogy nagyon haragudott Szergejre, hiszen a második gyerekre éppen ő beszélte rá a feleségét.
A férje egyre később ért haza. Már este tízkor jött meg, és Krisztina türelmesen kérte, próbálja valahogy jobban beosztani az idejét, hogy ne kelljen túlóráznia.
Minden alkalommal megismételte, hogy a fizetése csak néhány ezerrel lett több. Korábban viszont Szergej legkésőbb este hétkor már otthon volt.
Sajnos a helyzet csak romlott. Krisztina már csak álmodhatott arról, hogy a férje éjfél előtt hazatér. Természetesen amikor Szergej hajnali egykor ért haza, már nem segített a gyerekekkel, és egyáltalán nem is foglalkozott velük.
– Fogsz vacsorázni? – kérdezte Krisztina hidegen, és a konyhába indult. Biztos volt benne, hogy a férje egy ilyen hosszú munkanap után nagyon éhes.
– Nem, köszönöm, nem vagyok éhes – válaszolta Szergej, ami szörnyű gyanút ébresztett a feleségében.
„Hiszen ő nem is az irodában marad bent!” – gondolta Krisztina. – „Hogy nem jöttem rá rögtön, hogy nem lehet minden nap este tízig vagy tizenegyig dolgozni? Hát még hajnali egyig!”
A feleségnek csak egyetlen magyarázat jutott eszébe. Szergejnek szeretője van – másképp nem is lehet.
Már másnap Krisztina követni kezdte a férjét. Megkérte a barátnőjét, hogy maradjon a gyerekekkel. Este hatkor, amikor Szergej összes kollégája elhagyta az irodát, a felesége már az épület előtt várta.
„Nincsenek semmiféle túlórák, igazam volt” – gondolta keserűen Krisztina, amikor látta, hogy Szergej a kollégáival együtt jön ki az épületből.
Az engedelmes taxisofőrök egymás után ajánlották fel, hogy elviszik a „szép hölgyet” bárhová. Ezúttal Krisztina azonnal igent mondott, még csak az árra sem kérdezett rá.
– Azt az autót kell követnünk – mondta Krisztina. – Fontos, hogy ne veszítsük szem elől.
A sofőr beszélgetéssel próbálta szórakoztatni a fiatal nőt, de ő nem akart beszélgetni. Csak azt akarta megtudni, hová jár a férje munka után. Mennyire meglepődött, amikor Szergej az anyja háza előtt állt meg.
Miután kifizette a taxit, Krisztina ott maradt állni a ház előtt. Tanácstalan volt – mit tegyen most?
Két kört tett a ház körül, végül mégis elszánta magát, és felment az anyósához.
Vera Anatoljevna rendkívül zavarba jött, amikor meglátta a küszöbön a menyét. Mintha még meg is ijedt volna.
– Látni akarom Szergejt – mondta halkan Krisztina.
– Ááá… nincs itt – hazudta az anyósa.
– Láttam az autóját, és itt vannak a cipői is – mosolygott Krisztina. – Miért fedezi őt?
Az anyósa habozott. Kénytelen volt beinvitálni a menyét, de láthatóan nem tudta, mit mondjon.
– Vera Anatoljevna, mivel foglalkozik a férjem?
– Ő… alszik.
Ebben a pillanatban Szergej kijött a hálószobából. A kezében telefon volt, rajta egy bekapcsolt filmmel. Bűnbánó tekintettel nézett a feleségére.
– Drágám, ne támadd anyát – mondta ásítva. – Ő jót akar.
– Mit jelent az, hogy „jót akar”? – háborodott fel Krisztina. – Én egész nap a gyerekekkel foglalkozom, azt gondolva, hogy te dolgozol, te meg… az anyádnál pihensz?
– Jogom van a pihenéshez – jelentette ki Szergej magabiztosan. – Csakhogy sajnos ezt a jogomat csak anyánál tudom érvényesíteni. Talán azt szeretnéd, hogy a barátaimmal lazítsak egy bárban vagy a szeretőmnél?
– Azt szeretném, ha a családoddal töltenéd az időt – suttogta a felesége könnyes szemmel.
Az anyós közbeszólt. Arról kezdett beszélni, hogy Krisztina maga a hibás. Nem szabad terhelni a férjet, ha dolgozik.
– Te otthon ülsz, ő meg egész nap dolgozik, pénzt keres a családnak – hadarta Vera Anatoljevna. – Persze hogy pihenni akar. Ezért jön az anyjához. Alszik egyet, eszik, játszik egy kicsit a telefonján, megnéz egy filmet, aztán hazaszalad hozzád. Más feleség még örülne is ennek!
– Én is szeretnék pihenni – fakadt sírva Krisztina. – Nem akartam második gyereket, és csak azért egyeztem bele, mert Szergej megígérte, hogy segíteni fog.
– Te anya vagy! Hogy mondhatsz olyat, hogy nem akartál második gyereket! – háborodott fel az anyós. – És ha ennyire fáradt vagy, egyáltalán hol vannak a gyerekek?
– Ez nem tartozik Önre, Vera Anatoljevna – mosolygott Krisztina. – Egyébként is, magával beszélni olyan, mint vaknak a sükethez. Én most hazamegyek, maga pedig fektesse vissza a kisfiát az ágyikójába, és etesse meg kásával.
Szergej elkezdett készülődni. Azt mondta, megérti Krisztina haragját, és kész vele együtt hazamenni.
– Várj, drágám, mindjárt indulunk – mondta békülékenyen a férj. – Mindenben segítek majd, sétálok a gyerekekkel, te pedig azzal foglalkozhatsz, amivel csak akarsz.
Krisztina meglepetten nézett rá. Tényleg azt hiszi, hogy egyszerűen hazamegy, csinál ezt-azt a ház körül, és a felesége megbocsátja neki ezt az aljas hazugságot?
– Szergej, én egyedül megyek haza – rázta meg a fejét Krisztina. – Te pedig maradj anyádnál. Beadom a válókeresetet és a tartásdíj iránti kérelmet.
– Ha ezt meg mered tenni, elveszem tőled a gyerekeket! – háborodott fel Szergej, hogy megijessze a feleségét.
– Jó ötlet! Így is tehetünk – kacsintott rá Krisztina. – Mindkettőt el akarod vinni, vagy csak az egyiket? Akkor még tartásdíj sem kell.
Ezek után Krisztina élesen megfordult és elment. Útközben taxit hívott, és határozottan visszautasította, hogy a férjével együtt menjen haza.
Amikor Krisztina hazafelé tartott, a telefonja szinte megállás nélkül csörgött. Szergej folyton hívta. De neki egyáltalán nem volt kedve beszélni a férjével. Végül mégis felvette.
– Drágám, bocsáss meg! Könyörgöm, utoljára bocsáss meg! – kiabálta Szergej a telefonba. – Nem tudom elképzelni az életemet nélküled és a gyerekek nélkül.
– Megbeszéltük, hogy elviszed a gyerekeket magadhoz – válaszolta Krisztina külső nyugalmat erőltetve. – Az anyádnál fogtok lakni. Az én lakásomba még csak be sem vagy jelentve, úgyhogy semmi keresnivalód otthon. A bíróságig – legyen – nálam maradnak a gyerekek.
– Nehéz lesz neked – próbálta Szergej meggyőzni a feleségét arról, hogy elhamarkodott döntést hozott.
– Lehet – mosolygott keserűen Krisztina –, de egyáltalán nem lesz nehezebb, mint eddig volt, amikor úgyis egyedül voltam. Hiszen te késő este jártál haza. Legjobb esetben is csak enni.
Aznap este nem engedte be Szergejt a lakásba. Harcias hangulatban volt, valóban a váláson gondolkodott. De a barátnője, aki addig a gyerekekre vigyázott, azt tanácsolta neki, ne siessen.
– Mindig számíthatsz a segítségemre – biztosította. – De férj nélkül nehéz gyerekeket nevelni. Ami pedig azt illeti, hogy odaadnád neki a gyerekeket… képes lennél rá?
Krisztina felsóhajtott és megvonta a vállát. Ő maga sem volt biztos benne, hogy készen áll külön élni a gyerekeitől.
Mégis beadta a válókeresetet. A válásra azonban végül nem került sor. Szergej nagyon megijedt, amikor rájött, mennyire elszánt a felesége. Nem számított ilyen bátorságra. Az anyja is azt mondta neki, hogy egy gyerekes nő mindig kapaszkodni fog a férjébe.
Krisztinával azonban másképp alakult. Még a gyerekek elvételével való fenyegetés sem ijesztette meg.
– Adok neked egy utolsó esélyt – mondta Krisztina a sok ígéret és esküdözés után. – De férjre csak akkor van szükségem, ha támasz és segítség számomra. Ha miattad csak több problémám lesz az életben, akkor nincs közös utunk tovább.
A házaspár beszélgetett. Krisztina mindent elmondott a férjének, ami a lelkét nyomta. Azt sem hallgatta el, mennyire megviselte, hogy a gyerek születése után már egy hónappal testi közelséget követelt tőle. Elmesélte az összes nehézséget és szomorú gondolatot, amelyek házasságuk különböző időszakaiban gyötörték.
– Hálás vagyok az utolsó esélyért – bólintott Szergej –, és megígérem, hogy nem fogod megbánni. A férjed vagyok, a támaszod és a támogatód. És ez így is marad.
A házaspár együtt maradt. Szergej nagyon igyekezett megkönnyíteni a felesége életét. Nem mindig ment minden zökkenőmentesen, de a szülővé válás nehéz útját együtt járták végig.
Egyszer Krisztina egyik rokona tréfásan megkérdezte a fiatal szülőket:
– És mikor jön a harmadik?
Szergej tágra nyitotta a szemét, és azt mondta, hogy erre még nincs felkészülve. A felesége elégedetten bólintott. A férje valóban elkötelezett apává vált – és ez egyáltalán nem könnyű feladat.
