Azt mondom így: pontosan tudtam, mikor kezdett a férjem másfelé nézelődni, mikor kezdett kapcsolatba lépni, és mikor lett teljes a megcsalás. Több mint huszonöt évet éltem le vele, könnyedén ki tudom találni a hangulatát: tudom, mikor veszett össze a főnökével, mikor ivott egy kicsit a barátaival, mikor van olyan tökéletes hangulatban, hogy kérni lehessen tőle valamit. Ismerem a férjemet. És amikor megértettem, hogy már nem tudom kielégíteni minden igényét és érdeklődését, két lehetőségem maradt: elválni vagy beletörődni.
Nem akartam válni, mert akkor lakást kellett volna változtatni, szokásokat kellett volna feladni, és a rokonaimat meg a barátaimat is bele kellett volna vonni az én helyzetembe. Már negyvenöt éves vagyok, van annyi eszem, hogy belássam: a beletörődés útját is meg lehet fontolni. Kiéli magát, én pedig a nyugalom és a józanság szigete maradok számára, aztán együtt öregszünk meg. Lehet a szememre vetni, hogy nem tisztelem magam, hogy nincs bennem önbecsülés — de nekem megvannak a saját céljaim, ezért ezt az utat választottam.
Minden jól ment: a férjem, aki elégedett volt a szexuális sikereivel, minden módon igyekezett otthon gondoskodóan és figyelmesen viselkedni. Egészen addig, amíg valami nem történt a kis hölgyével. Ingerlékennyé vált, kereste az okot a veszekedésre, én pedig okos voltam, nem adtam rá lehetőséget. De megértettem, hogy nagy valószínűséggel a szíve hölgye többet kezdett követelni. Ekkor elmentem a boltba, vettem kekszet a teához, és elindultam hozzá.
A férjemet már régen követtem, még akkor, amikor azon gondolkodtam, mit válasszak. A szomszédokon keresztül megtudtam a szerető nevét. Most jól jött ez az információ. Ott álltam az ajtó előtt.
— Ki az?
— Olga, itt Véra, Igor felesége, beszélnünk kell.
Meg kell mondani, a férjemnek remek ízlése van. Karcsú, kellemes teremtés volt, de túlságosan fiatal, legfeljebb huszonöt-huszonhét éves lehetett. Rémülten nézett rám, valószínűleg azt hitte, hogy a férjemért jöttem harcolni. Pedig én csak beszélgetni jöttem.
— Olga, tedd fel a teavizet, hát nem idegenek vagyunk egymásnak. Hoztam kekszet is, beszéljük meg rendesen a dolgokat, hiszen annyi közös van bennünk.
A lányba lassan visszatért a beszéd- és mozgáskészség. Kinyitotta az ajtót, hogy be tudjak menni, papucsot kínált. Bekísért a konyhába, én megsimogattam a macskáját, aztán leültünk beszélgetni.
— Bocsásson meg…
— Olya, nem veszekedni jöttem hozzád. Azt szeretném, hogy minden olyan legyen, mint régen, amikor örömet szereztél neki. Akkor elégedetten jött haza, én pedig békében és nyugalomban éltem. Azt hiszem, belefáradtál a szerető szerepébe — ezt megértem: családra, gyerekekre vágysz. De te is érted, hogy neki van egy veled egyidős lánya, már unokája is van. Azért jár olyan idegesen, mert nem akarja mindezt, te pedig nyomást gyakorolsz rá.
— Ő maga mondta, hogy idővel el fog menni Öntől, még egyszer bocsánat. Nekem nehéz ilyen beszélgetéseket olyan nyugodtan folytatni, mint Önnek.
— Ne aggódj, kezdettől fogva tudok rólad, és egyáltalán nincs bennem harci kedv. Inkább egy kicsit magamon szeretnék segíteni. Nézd csak…
Megmutattam neki fényképeket a férjemről fiatal korából — milyen sportos és jóképű volt, a karjában a gyerekekkel, aztán a már nagyobb gyerekekkel. Megjelöltem a képeken, amikor húsz-, huszonöt-, harminc-, harmincöt éves volt, és így tovább egészen a mostani koráig, aztán mutattam fotókat az apjáról is — volt köztük néhány a gyerekeimmel, majd olyanok is, amikor már alig múlt ötven.
— Érted, Olya, Igornak már teljes élete volt, egyre inkább az apjára hasonlít. Még úgy öt évig ugrál egy kicsit, aztán a prosztatagyulladás lesz az élete fő témája. Fárad is — amikor tőled jön haza, azonnal lefekszik aludni, már nem a régi az ereje. Nem ellenzem a válást, ha ő akarja, de azt szeretném, hogy egyikőtök se kövessen el butaságot — hiszen te még olyan fiatal vagy. Most azért mérges, mert ő maga sem akarja ezt. Neki tetszik minden úgy, ahogy van. És pár év múlva már a veled egykorú fiúk is tetszeni fognak — most még az idősebbekhez vonzódsz, tapasztalatot gyűjtesz.
Olya figyelmesen hallgatott, ette a kekszet, láthatóan ellazult. Aztán megszólalt:
— Igen, én is látom, hogy a mozi nem érdekli, klubokba meg én sem akarok vele járni. A velem egykorú fiúk gyakran közelednek hozzám, de valahogy éretlenek. Egyrészt azt akartam, hogy tartsa be az ígéretét, másrészt meg magamban azt gondoltam: mire mennék vele ekkora korkülönbséggel. Ön olyan nyugodt és bölcs… Az én anyukám egészen más. Beszélhetnénk még?
Így ültünk együtt néhány órán át. Olya nem rossz lány, csak hiányzott neki az életében a női támogatás, ezért egy kicsit összezavarodott. Segítettem neki megérteni, hogy az élet egyszerre egyszerű és bonyolult. A találkozó jó hangulatban ért véget; az előszobában Olya még kicsit meg is ölelt, láthatóan hálás volt, hogy segítettem neki nem hibázni.
Igornak Olya nem mesélt a találkozóról, és láthatóan békésen váltak el egymástól. A férjemnek kényelmetlenné vált vele, amikor megértette, hová vezethetnek a dolgok, így megnyugodott, sőt örült is, hogy minden véget ért. Egyelőre nem látom a megcsalás jeleit — talán ennyi elég volt. Nem tudom, nem jósolgatok. A boltban sok a keksz — ha kell, még egy fiatal lányt visszaterelhetek a helyes útra, nekem nem nehéz.
Önök hogyan értékelik egy nő ilyen tettét? 😊
