A férjem törölte az utazásomat a rokonsága miatt. Én pedig töröltem azt, amire ő számított este
— Átírattam a beutalódat a üdülőtelepre — közölte Igor, miközben bőkezűen és látható élvezettel kente a májpástétomot a pirított kenyérszeletre.
Olyan nyugodt és üdvözült arccal mondta ezt, mintha csak a másnapi friss időjárás-jelentést olvasná fel. A reggel a tágas konyhánk ablakán túl komor volt, a citromos víz a magas poharamban hűvösnek tűnt, én pedig lassan leengedtem a villámat a tányérra, próbálva feldolgozni a hallottakat.
— Átírattad? — kérdeztem vissza egyenletes hangon, a férjemre nézve. — A foglalásomat a «Fenyveserdő» vidéki klubba, amit három héttel ezelőtt fizettem ki a sikeres kiskereskedelmi hálózati auditért járó negyedéves bónuszomból?
— Anja, kérlek, csak semmi sértődés — a férjem enyhén elfintorodott, beleharapott a kenyérbe, majd szorgalmasan rágni kezdett, almalével öblítve le az ételt. — Tegnap este felhívtam őket. Megadtam a foglalási számot. Marina megy oda Vadikkal és a gyerekekkel. Nekik most objektíven nagyobb szükségük van erre a pihenésre. Étsd meg jól, a család érdekében cselekedtem.
Néztem a férjemre, és az idegrendszerének csodálatos felépítésén álmélkodtam már sokadjára. Igor azzal az egyedülálló képességgel rendelkezett, hogy őszintén hitte: az egész külvilág kizárólag azért létezik, hogy az ő rokonsága érdekeit szolgálja.
— Érdekes döntés — tolram el kissé a félig megevett rántottás tányért. — És mégis hogyan magyaráztad el a recepciósnak a vendégek cseréjét egy olyan foglalásnál, amit egy idegen bankkártyával fizettek ki?
— Megmondtam, hogy a törvényes férjed vagyok — válaszolta Igor önérzetesen, mintha a pecsét a útlevelében jogot adott volna arra, hogy az összes pénzügyi dokumentumomat aláírhassa. — Mondtam, hogy kicsit megbetegedtél, és kár lenne, ha a beutaló kárba veszne. A fiatalok már pakolják a holmijukat az előszobában, Vadik még fizetés nélküli szabadságot is kivett a munkahelyén a saját terhére. Anja, gondolkozz csak el: Marina három éve ül gyesen. A napvilágot sem látja, két kisgyerekkel forgolódik, az idegei a pattanásig feszültek. És te? Te egy meleg irodában dolgozol. Mitől kellene pihenned? A szerződések ellenőrzésétől és az adóbevallások készítésétől?
Olyan ember tiszta szemével nézett rám, aki nemes tettet hajtott végre. Természetesen az én kontómra.
A férjem rokonainak szokásai mindig egy óriási, falánk kakukkfióka viselkedésére emlékeztettek, aki kidobja a más tojásait a fészekből, tátja a csőrét, és határozottan követeli, hogy etessék, egyáltalán nem kételkedve abban, hogy joga van a legjobb falatokhoz. Tamara Pavlovna, Igor anyja, és a húga, Marina régen hozzászoktatták a férjemet ahhoz, hogy minden szabad erőforrást az ő házukba hordjon, ezt a szép «kölcsönös segítségnyújtás» szóval illetve.
Tavaly például Tamara Pavlovna teljes komolysággal azt javasolta, hogy adjam oda az új irhakabátomat Marinának, azzal érvelve, hogy én autóval járok, nincs hol megfagynom, Marinának pedig a babakocsival sétálva hideg van. Akkor sikerült megakadályoznom ezt a jótékonyságot, de úgy látszik, a leckét nem tanulták meg teljesen.
Igor telefonja a csészealj mellett dallamosan megszólalt. A férjem a képernyőre pillantott, és elégedetten elmosolyodott.
— Ó, mama telefonál. Valószínűleg meg akarja köszönni a beutalót — mondta, és megnyomta a kihangosító gombját.
— Igorjuska, fiam! — szólalt meg a hangszóróból az anyósom turbékoló hangja. — Mi már csomagolunk Marinácskának az útra. Jaj, milyen jó tettet hajtottatok végre Anjecskával! A lányom ma egyenesen kivirult. Eddig meg csupa búkomor volt, aggódott, hogy véget ért a nyár, és ők nem mentek sehova.
— Nincs mit, mama — válaszolt a férjem bársonyos baritonon, igazgatva a tökéletesen kivasalt inge gallérját. — Családtagok vagyunk. Segítenünk kell egymásnak. Mindenünk közös.
— Anja ott van melletted? — kérdezte Tamara Pavlovna, és a hangszíne észrevétlenül megváltozott, kicsit követelőzőbbé vált. — Anja, ne duzzogj, hogy így alakult. De te művelt nő vagy, meg kell értened: neked még nincsenek gyerekeid, neked ez a friss levegő az erdőben nem annyira életbevágóan szükséges. A kicsiknek viszont a fenyves nagyon jót tesz az immunitásuknak. Ráadásul, ha már a hétvégére itthon maradsz, holnap reggel átmegyek hozzátok. Leszedjük és kimossuk a függönyöket a nappalitokban, mert már kellemetlen ránézniük. És a balkoni ablakokat is leclearoljuk egyúttal.
— Jó napot, Tamara Pavlovna — mondtam nyugodtan. — Milyen tartalmas programom ígérkezik a hétvégére. Függönymosás és balkoni ablakpucolás a vidéki klub helyett.
— Hát miért ülnél a négy fal között dologtalanul? — csodálkozott őszintén az anyósom. — A munka nemesít. Ráadásul a lakás nagy, rendszeres gondoskodást igényel. Na jól van, Igorjuska, csókollak. Szaladok Vadiknak meleg zoknit keresni, mert a természetben hűvösek az esték.
— Mama, ne kapkodj fölöslegesen — válaszolt Igor némi kioktató éllel a hangjában. — Vadik maga is képes megtalálni a dolgait. A takarítással kapcsolatban pedig — Anja maga dönt arról, mikor mossa ki a függönyöket, nem kell őt terhelni tervekkel már kora reggel.
A hívás megszakadt. Igor némi szemrehányással nézett rám, valószínűleg köszönetet várva azért, mert olyan ügyesen megvédett az anyósom irányítása alatti ablakpucolástól.
— Anja, milyen a hangnemed? Mama jól beszél. A függönyöket rég időszerű felfrissíteni. Egyébként, ha már úgyis sehová sem mész, nagyszerű hírem van a számodra.
— El sem tudom képzelni a nagylelkűséged mértékét — kortyoltam egyet a vízből. — Elhatároztad, hogy átíratod a lakásomat Vadikra?
A lakásom, egy tágas, világos háromszobás ingatlan egy jó, zöldövezeti negyedben, a nagymamámtól szállt rám jóval az esküvőnk előtt. És ez a tény sosem hagyta nyugodni a férjem rokonait, akik szűkös, kis alapterületű lakásokban nyomorogtak a külvárosban. Rendszeresen célozgattak rá, hogy a fiataloknak gyerek nélkül nincs szükségük ennyi négyzetméterre, Marina családjának viszont jól jönne a tágas tér.
— Miféle hülye viccek ezek? — Igor összehúzta a szemöldökét. — Én komoly dologról beszélek. Ma este eljön hozzánk Arkagyij Boriszovics.
Arkagyij Boriszovics volt annak a cégnek az új vezérigazgatója, ahol Igor az értékesítési osztály vezetőjeként dolgozott. Ennek az embernek a döntésétől függött, hogy a férjem megkapja-e a hőn áhított kereskedelmi igazgatói pozíciót, amiről az elmúlt fél évben folyamatosan beszélt nekem.
— Eljön hozzánk? Miért? — tudakoltam, figyelmesen szemlélve a férjemet.
— Egy kötetlen vacsorára — Igor kihúzta magát, széttárva a vállát. — Puhatolóztam a vállalati értekezleten. Értékeli az otthoni hangulatot, szeret finomakat enni, tiszteli a szilárd családi hagyományokat. Eldicsekedtem vele, hogy a feleségem fantasztikusan főz. Úgyhogy, Anjuta, ma rendkívül felelősségteljes feladatod van. Meg kell főznöd azt a bizonyos Wellington-bélszínt, amit a múlt szilveszterkor készítettél. És persze körtés pitét desszertnek. Veszel jó bort, különféle sajtokat. Hét óra körül a terített asztalnak tökéletesnek kell lennie. Ez a reális esélyem az előléptetésre, ezt te is megérted.
Néztem ezt a felnőtt, magabiztos férfit, és éreztem, amint bennem a megszokott felháborodás helyett hideg, kristálytiszta derű támad.
Az érvelése kifogástalan volt a maga tiszta pofátlanságában. Rendelkezett a saját pénzemből vásárolt pihenésemről, odaadva azt a húgának. És most, magától értetődő módon, utasítást adott: a munkahét után álljak a tűzhely mellé, költsek el egy tekintélyes összeget a saját pénztárcámból bélszínre és finomságokra. A pénz a kártyáján csodálatos módon mindig egy héttel a fizetés előtt elfogyott, így minden nagyobb vásárlás az én vállamra nehezedett.
A Wellington elkészítése bonyolult és hosszú folyamat. Nem elég pusztán venni egy darab drága húst. A marhabélszínt megfelelően körbe kell sütni minden oldalról, hogy benne tartsuk a szaftot, majd lehűteni. Elkészíteni a duxelles-t — a finomra vágott csiperkegombából és salottahagymából álló pástétomot, gondosan elpárologtatva belőlük az összes nedvességet, különben a tészta átázik. Ezután szorosan betakarni a húst parmai sonkaszeletekkel, bevonni a gombapéppel, és leveles tésztába csomagolni. Igor őszintén azt hitte, hogy az ilyen ételek maguktól jelennek meg az asztalon, amint ad egy irányító utasítást a feleségének.
— Wellington-bélszín, vagyis — ismételtem el tűnődve, összekulcsolva a kezem az asztalon. — És körtés pite.
— Igen! Hát te egy ügyes lány vagy — Igor a tűnődésemet engedelmes beleegyezésnek vette. Gyorsan vállon veregetett, felkapta a munkatáskáját az éjjeliszekrényről, és a folyosó felé indult. — Na, én szaladok. Arkagyij Boriszovics pontban tizenkilenc null-nullkor itt lesz. Próbálj meg mindent a lehető legjobban megcsinálni, ettől a vacsorától függ a jövőbeli életünk. Ne okozz csalódást!
A zár kattant. Egyedül maradtam a világos konyhában.
Nem kezdtem el sírni. Nem hívtam fel a barátnőimet, hogy panaszkodjak a tönkretett hétvégére és a pofátlan rokonságra. Egyszerűen fogtam a telefonomat, és megnyitottam a szállásfoglaló alkalmazást.
A modern technológia csodálatos dolog. Különösen akkor, amikor valaki túlságosan magabiztosan rendelkezik a te pénzeddel. Igor, a maga tiszta magabiztosságával, elfelejtett egy fontos részletet. A foglalást én intéztem, a saját személyes fiókomon keresztül. A férjemnek sikerült rábeszélnie a recepcióst a vendégek nevének megváltoztatására, de maga a megrendelés továbbra is az én nevemen szerepelt. Ami azt jelentette, hogy az alkalmazáson keresztül épp én tudtam kezelni.
És a legkellemesebb — a tarifám lehetővé tette a foglalás ingyenes lemondását az érkezés napján délig. A pénzt visszautalták ugyanarra a kártyára, amiről a utazást kifizettem. Már csak ki kellett használnom a lehetőséget, amit Igor olyan kedvesen biztosított számomra.
Az óra nyolc óra negyven percet mutatott.
Beléptem a személyes profilomba. Megtaláltam a megfelelő fület. A képernyőn tisztán állt: «Fenyveserdő vidéki klub, két éjszaka. Vendégek: Marina Szmirnova, Vagyim Szmirnov».
Az ujjam a «Foglalás lemondása» gomb felett lebegett. Élénken elképzeltem, ahogy Marina most pakolja be a bőröndbe a legjobb ruháit, ahogy Vadik nyársat keres, előre örülve az ingyen sasliknak, a szaunának az én kontómra és a hosszú sétáknak a évszázados fák között.
Gombnyomás.
A rendszer udvariasan kiadta a figyelmeztetést: «Biztos benne? A teljes összeg 24 órán belül visszatérítésre kerül a terhelt kártyára».
Második gombnyomás.
«A foglalás sikeresen törölve».
Elégedetten bólintottam magamnak. A nevelési folyamat első része befejeződött. Most már csak a második maradt — az esti.
Beérve az irodámba, az első dolgom az volt, hogy megnyitottam az elektronikus kapcsolatbázist. A nagyvállalati világ a mi városunkban szűkös. A céget, ahol Igor dolgozott, az auditáló cégünk nem ellenőrizte, de az új vezérigazgatójukkal kereszteztem egymást a vállalkozók nemrégiben tartott szakmai fórumán. Elég tartalmas beszélgetést folytattunk a szünetben. Megvitattuk a jogi személyek átszervezésének adózási finomságait, és ő igen hízelgően nyilatkozott a pénzügyi kockázatelemzésemről, kiemelve a részletekre való figyelmemet.
Megtaláltam a közvetlen számát. Mélyet lélegeztem, ránhangolódva a megfelelő hangnemre — kifogástalanul udvarias, társasági, némi őszinte bánat árnyalatával.
A kicsengés nem tartott sokáig.
A megadott szöveg magyar fordítása, áttekinthető és jól olvasható formátumba rendezve:
— Hallgatom — hallatszott egy mély, parancsoló hang.
— Arkagyij Boriszovics, jó reggelt kívánok. Anna Lebegyeva vagyok, márciusban beszélgettünk önnel a fórumon az adóvizsgálatokkal kapcsolatban. Én Igor, az értékesítési osztály vezetőjének a felesége vagyok.
— Ó, Anna! Jó reggelt — a főnök hangja észrevehetően felmelegedett. — Nagyon jól emlékszem önre, kiváló volt az analitikus beszámolója. Örülök, hogy hallom. Várom a mai estét, Igor úgy ecsetelte a kulináris tehetségét, hogy úgy döntöttem, kihagyom a kiadós ebédet.
— Pontosan ez ügyben hívom, Arkagyij Boriszovics — engedtem meg a hangomnak, hogy a lehető legbűntudatosabban szólaljon meg. — Azért hívom, hogy kifejezzem a legőszintébb bocsánatkérésemet. Attól tartok, a mai vacsoránk elmarad.
— Így lenne? — villant át a vezető hangján egyértelmű meglepetés. — Történt valami? Remélem, semmi helyrehozhatatlan?
— Sajnos előre nem látható, családi jellegű körülmények merültek fel. Igor testvérének nagyon komoly háztartási nehézségei adódtak. Valódi válság, amely azonnali beavatkozását és teljes körű jelenlétét igényli. Igor jelenleg rendkívül feldúlt állapotban van, próbálja menteni a helyzetet a rokonokkal. Egyszerűen fizikailag nem lesz képes a kellő figyelmet fordítani önre az este folyamán. És fogadni önt kapkodva, egy ilyen ideges és zaklatott környezetben — nos, az a legfőbb tiszteletlenség lenne önnel szemben. Úgy döntöttem, hogy magam veszem a kezembe a felelősséget, és előre figyelmeztetem önt, hogy nyugodtan át tudja alakítani a péntek esti programját.
A vonal másik végén Arkagyij Boriszovics néhány hosszú másodpercig hallgatott. Tapasztalt vezető volt, okos ember, aki kiválóan tudott következtetéseket levonni a hallottakból. A feleség a férj rokonainak problémái miatt hívja lemondani egy fontos vacsorát, mert maga a beosztott nem képes megszervezni az idejét, és megvédeni az otthonát a testvér sürgés-forgásától. Egy ilyen szintű vezető számára ez nagyon egyértelmű jelzés volt a előléptetésre vágyó jelölt üzleti tulajdonságairól.
— Megértem önt, Anna — nyújtotta el a szót alig észrevehető kuncogással. — A család nehéz ügy. A rokonok néha a legalkalmatlanabb pillanatban tartogatnak meglepetéseket.
— El sem tudja képzelni, mekkora meglepetéseket — válaszoltam teljesen őszintén. — Még egyszer mély elnézést kérek a férjem miatt. Remélem, a jövőben kedvezőbb körülmények között lesz alkalmunk találkozni.
— Feltétlenül. Minden jót, Anna.
Letettem a telefont az asztal szélére. Minden tökéletesen alakult. Arkagyij Boriszovics nemcsak hogy nem jön el, de le is vonja a megfelelő következtetéseket arról, hogy Igor mennyire tartja kézben a saját életét, és képes-e priorizálni. Ha egy felnőtt férfi nem tudja megvédeni a hétvégéit és az otthonát a testvére beavatkozásától, akkor egy egész cég kereskedelmi igazgatóságát rábízni rendkívül kockázatos lépés. Az üzletben a rokonoknak való nem tudás nem mondás túl sokba kerül.
Az ebédidőben lefoglaltam magamnak egy másik szobát. Igen, nem az erdőben, hanem egy jó spa-szállodában egy nagy tó partján a szomszédos kerületben. A reggeli lemondásért visszatérített pénz teljes mértékben fedezte ezt az összeget, már csak meg kellett várnom, hogy jóváírják a kártyámon.
Délután négy órakor korábbi távozást kértem a vezetőségtől, személyes körülményekre hivatkozva. Hazaugrottam. A lakás a megszokott renddel és tisztasággal fogadott. Ráérősen összepakoltam egy kisebb utazótáskát: fürdőruha, kényelmes ruha a rakparti sétákhoz, egy érdekes könyv, amit már rég el akartam olvasni.
Aztán kinyitottam a hűtőszekrény ajtaját.
Tegnap este valóban drága élelmiszereket vettem. De nem Igornak és a főnökének, hanem kizárólag saját magamnak — hogy csemegékkel kényeztessem magam a vasárnapi üdülésből való visszatérés után. Kéksajtos termelői sajt, jó szárazkolbász, egy kis üveg vörös kávé… azaz vörös kaviár, egy üveg kiváló szőlőlé.
Óvatosan átpakoltam mindezt egy hőtáskába. A polcon árválkodva maradt egy fél fej friss fejes káposzta, egy nyitott üveg mustár és a tegnapi tészta egy műanyag dobozban. Wellington, vagyis. Valószínűleg a levegőből sütöm majd meg.
Pontosan tizenhét harminckor taxit hívtam, és elhagytam a lakásomat, kétszer is elfordítva a kulcsot az alsó záron.
Az úti cél, a tó mintegy egy óra alatt volt meg. Sikerült bejelentkeznem egy világos, a csendes vízre néző panorámaablakos szobába, átöltöztem egy puha frottír köntösbe, és lesétáltam a földszinti étterembe, hogy igyak egy kis bogyós gyümölcsös italt a beltéri uszoda meglátogatása előtt.
Az óra tizennyolc negyvenötöt mutatott.
A pohár mellett az asztalon fekvő telefonom rezegni kezdett. A képernyőn nagy betűkkel ez villant fel: «Marina (Igor testvére)».
Húztam egy apró kortyot a hűvös italból, és ráérősen felvettem a hívást.
— Igen, Marina, figyelem.
A hangszóróból egy felháborodott madár kiáltásához hasonló hang tört elő, akitől röptében elvették a törvényes zsákmányát.
— Anja?! Mi a fene történik itt?! — üvöltött a sógornőm. A háttérben idegen hangok moraja, hangosbemondós bejelentések és a kisebbik fia sírása hallatszott. — A «Fenyveserdő» recepcióján állunk! És közlik velünk, hogy a foglalásunkat törölték! És nincsenek is szabad helyek! Egyetlen egy sem!
— Minden teljesen helyes, Marina — mondtam kedvesen, csodálva, ahogy a szelíd szél fodrozza a tó vizét. — A foglalást törölték.
— Hogyhogy törölték?! Hát Igor hívta őket! Igor mindent átíratott ránk! Három órát utaztunk a dugóban a gyerekekkel! Vadik tele tankolta a benzint! A gyerekek kikészültek a kocsiban! Elment az eszed?! Hogy mertél beavatkozni a terveinkbe?!
— Marinácska — igyekeztem a hangomba maximális pedagógiai türelmet csepegtetni, mint amikor egy alsós, gyengébben teljesítő tanulóval beszélgetek. — Igor valóban telefonált, és megváltoztatta a vendégek nevét. Ez egy beigazolódott tény. De látod, mi a fő probléma. Ezt az ünnepet én fizettem. A saját személyes fizetési kártyáimmal. És mivel a foglalást a saját személyes fiókomon keresztül én intéztem, a törlés joga is az enyém maradt. Meggondoltam magam, nem fizetem ki a családi pihenéseteket, és megnyomtam a visszatérítés gombot az alkalmazásban. A pénzem visszakerült a számlámra. Ez logikus is, igaz? Nem lehet csak úgy elvenni valaki más vásárlását a tulajdonos beleegyezése nélkül.
— Te… te egyszerűen kibírhatatlan nő vagy! — fulladt ki a végtelen felháborodástól a sógornőm. — Hogy tehettél ilyet, milyen aljas dolog ez?! Igor azt mondta, hogy ez a ti közös pénzetek! Egy család vagyunk! Megérkeztünk, erre kitesznek minket az utcára! Számítottunk erre a pihenésre! Vadik már le akarta foglalni a grillt! Mit kezdjünk most a cuccainkkal?!
— Azt tanácsolnám, hogy menjetek vissza haza — ajánlottam segítőkészen. — Pontosan időben visszaértek sötétedés előtt, kikerülve az országút főbb torlódásait. Egyúttal zenét hallgattok a kocsiban, beszélgettetek a férjeddel. És Marina, egy kis életbölcsesség a jövőre nézve. Ha vidéki klubokban akarsz pihenni és húst sütni a szabadban, próbáld meg magad megkeresni rá a pénzt. Vadiknak sok üdvözletem.
Befejeztem a hívást, és azonnal feketelistára tettem a számát, hogy ne kelljen hallgatnom a további panaszokat.
Pontosan tíz perc múlva a telefon újra megszólalt. Ezúttal a férjem neve villant fel. Azonnal válaszoltam, nem várakoztattam.
— Anja! — Igor hangja elcsuklott, a pánik és a legfelsőbb fokú bosszúság keveredett benne. — Hol vagy?! Hazajöttem, és nem vagy ott! És semmilyen élelmiszer sincs! Sem sajt, sem csemegék! Hol a marhahús a vacsorához?! Hol a bor a főnöknek?!
— A marhahús a szuperhúsbolt húsrészlegén maradt, Igor. A lé meg a falatkák pedig nálam vannak a szobában — válaszoltam nyugodtan, megigazítva a köntösöm övét.
— Milyen szobában?! Miről beszélsz?! Arkagyij Boriszovics mindjárt itt van! Felfogod, mit tettél?! Elásod előttem a vezérigazgatót! Hívom, hogy tisztázzam, vajon megérkezett-e, de fel sem veszi a telefont!
— Ne aggódj annyira, óvd az idegrendszered — dőltem hátra a kényelmes fonott szék támlájára. — Arkagyij Boriszovics nem jön el hozzánk. És azért sem veszi fel a telefont, mert a munkaideje véget ért, és teljes joggal pihen.
— Nem jön el? — Igor hangja hirtelen minden erejét elvesztve rekedt suttogássá alakult. — Hát az meg hogy lehet? Mi történt?
— Azért, mert már reggel felhívtam — magyaráztam leplezetlen élvezettel. — És bocsánatot kértem a családunk nevében. Azt mondtam, hogy az osztályvezetődnek, azaz neked, komoly családi válságod van. Annyira elfoglalt vagy a testvéred háztartási problémáinak megoldásával, hogy fizikailag nem vagy képes magas rangú vendégeket fogadni és társasági beszélgetéseket folytatni. Mindent tökéletesen megértett. Egyébként nagyon éles eszű vezető. Azonnal értékelte a priorizálási képességedet és a személyes tered megszervezését.
Igor elhallgatott. Csak a szaggatott légzése hallatszott. Szinte fizikailag érezni lehetett, amint összedőlnek a nagyságról szőtt illúziók a fejében.
— Te… te felhívtad a vezérigazgatómat? — kérdezte lassan, szótagolva a férj, mintha nem akarna hinni a valóságnak. — Te magad mondtad le a vacsorámat?
— Pontosan így.
— Te egyszerűen nem vagy normális… — fújta ki hangosan a levegőt. — Miért?! Miért tetted ezt velem?! Egyetlen hívással tönkretetted a karrieremet! Megszégyenítettél a felsővezetés előtt! Hogy nézek a szemébe hétfőn?!
— Igor — a hangom hideg és szilárd lett. — Tisztázzuk a kialakult helyzetet. Ma reggel te, anélkül, hogy egy szót is szóltál volna nekem, törölted a személyes terveimet. Rendelkeztél a hétvégéimmel, a saját keresetű pénzemmel és a szabadidőmmel a húgod kedvéért. Teljesen meg voltál győződve arról, hogy ehhez teljes jogod van. Te törölted a pénzemet… azaz a pénteki napomat. Én meg csupán a tiédet töröltem.
— Az teljesen más! — kiáltott fel felháborodottan a férj. Felébredt benne a sértett tini, akitől elvették a kedvenc játékát. — Ő a vér szerinti testvérem! Ennek a pihenésre az egészsége miatt volt szüksége! Te meg… te valamilyen utalvány miatt döntöttél úgy, hogy bosszút állsz rajtam? Hát te egy materialista, számító…
— Állj meg — vágtam durván félbe a szószót. — Materialista az a nő, aki más kontójára utazik, és ingyenes javakat követel. Például a testvéred, Marina. Aki egyébként most visszafelé tart a városba, mert a foglalást is töröltem.
— Mit?! — a háttérben Igor vonalában robbanás hallatszott. Úgy látszik, fellökött egy sámlit. — Te törölted Marina foglalását?!
— Természetesen. Nem fogom szponzorálni azokat, akik a hátam mögött lopják el a törvényes pihenésemet.
— Hívott anyu… — morogta Igor teljesen elveszett hangon. — Kiabált a telefonba… Azt mondta, hogy Marina sír a kocsi mellett, a gyerekek hisztiznek… Vadik botrányt csinált a recepción, követelte a szobakulcsokat, a recepciós meg csak a vállát vonogatta. Vissza kellett menniük a parkolóba az összes holmijukkal…
— Az élet tele van csalódásokkal — jegyeztem meg filozodfikusan. — Tudod, Igor, a ti családotoknak van egy csodálatos sajátósága. Valamiért azt hiszitek, hogy a más erőforrásai a ti közös tulajdonotok, a ti vágyaitok pedig vitathatatlan törvények mindenki számára. De a felnőtt világ nem így működik. Az én lakásom pedig nem ingyen étterem a főnökeid számára, én meg nem vagyok ingyen szakács.
— Ezt nem hagyom így! — próbálta visszanyerni a család szigorú családfői státuszát a férj. De ez nem hangzott meggyőzően és szánalmas volt. — Átlépted az összes megengedett határt! Én… én holnap összegyűjtöm a holmimat!
— Kiváló és nagyon időszerű ötlet — örültem őszintén ennek a fordulatnak. — A bőröndjeid a folyosón a felső polcon vannak. Csak kérlek, gyűjtsd össze őket vasárnap estig, és hagyd a kulcsot az éjjeliszekrényen. Visszatérek vacsorára, és szeretnék teljes nyugalomban pihenni, kapcsolatok tisztázása nélkül. És különben is, Tamara Pavlovna holnap reggel érkezik?
— Érkezik… — válaszolta gépiesen a férj, nyilván még nem fogva fel teljesen a katasztrófa mértékét.
— Na nagyszerű. Lesz, aki segítsen neked óvatosan összehajtogatni az ingeket és a nyakkendőket. A tészta a hűtőben van, ne felejtsétek el felmelegíteni evés előtt. Kellemes hétvégét mindkettőtöknek.
Megnyomtam a kagyló letevés gombját.
Egy másodperc múlva a telefon újra életre kelt – Igor próbált visszahívni. Nyugodtan repülőgép üzemmódba kapcsoltam a készüléket, levágva magam a külső zajoktól. A világ az ablakon túl nem fordult fel. A tó ugyanúgy görgette apró hullámait a homokos part felé, a fenyők pedig egyenletesen ringatóztak a szélben.
A kényelmes székben ültem, néztem a sötétedő eget, és a saját gondolataimra mosolyogtam.
A vágy, hogy más kontójára éljen az ember, és más erőforrásaival rendelkezzen, gyakori jelenség. De ez a séma csak azokkal az emberekkel működik, akik alázatosan beleegyeznek abba, hogy mások érdekeit szolgálják ki a saját kárára. És ha megpróbáljuk ezt a mutatványt egy olyan emberrel eljátszani, akinek van kritikus gondolkodása, önbecsülése és tulajdonjoga a saját vagyonához – az eredmény mindig siralmas lesz magukra a ravaszkodókra nézve.
Igor őszintén hitt abban, hogy ügyesen irányítja a helyzetet. Azt hitte, hogy egyetlen reggeli döntéssel zsonglőrködhet a felesége, a testvére és a főnöke életével úgy, hogy közben az általános jótevő marad. A végén pedig – a testvér szégyenszemre ki lett téve a vidéki klubból, és dühösen, mint egy ördög, zötyög a kocsiban; a vezérigazgató biztos abban, hogy a beosztottja nem képes megoldani az alapvető otthoni problémákat; maga a nagy szervező pedig egy üres lakásban ül, nézi a tegnapi tésztával teli műanyag dobozt, és az anyukáját várja, hogy együtt mossák ki a függönyeimet a költözés előtt.
Megittam a bogyós italt, aláírtam a csekket, és a medence felé vettem az utat. A víz tökéletesen melegnek ígérkezett. Végül is kiérdemeltem ezt a pihenést. Megfizettem érte kamatostul. És amint azt a gyakorlat mutatta, ez az utazás nemcsak jó hangulattal és csenddel fizetődött ki, hanem a személyes terem egy nagyon hasznos és időszerű megtisztításával is azoktól az emberektől, akik nem tudják értékelni mások munkáját.
