– Alja, férjhez megyek – mondta Varja zavart mosollyal. – Jövő pénteken lesz az esküvő. Eljössz? Nagyon örülnék, ha ott lennél.
– Viccelsz? Te? Kihez? Ilyen hirtelen? – Aljának belül minden megfagyott a hír hallatán, mintha a barátnője elárulta volna.
Még csak nem is sejtette, hogy ennyire fájni fog ezt hallania. Mindig sajnálattal nézett a csúnyácska Varjára, és kételkedett benne, hogy akad valaki, aki feleségül venné.
– Miért hirtelen? Már fél éve ismerjük egymást Igorral – válaszolta Varja.
– És te hallgattál róla? Ki ő? Még csak nem is láttam. Hol rejtegetted?
– Rejtegettem? – nevetett fel Varja. – Együtt dolgozunk. Leginkább a munkahelyen találkoztunk. Én magam sem számítottam rá. Aztán megkérte a kezem… én meg igent mondtam!
– Ő is festő, mint te? – húzta el a száját megvetően Alja.
– Igor mindenhez ért. Ő vezeti azt az építőipari céget, ahol dolgozom.
Aljának elakadt a lélegzete. Nem is találta azonnal a szavakat. A barátnőjét nézte, próbálta kitalálni, nem tréfálja-e meg.
De Varja nyugodtnak tűnt, és látszott rajta, hogy esze ágában sincs viccelni…
Egy iskolába jártak, hatodik osztály óta barátok voltak. Alja mindig mindenben jobb volt.
Könnyebben ment neki a tanulás, csinosabb és karcsúbb is volt, sokkal jobban öltözött, és a fiúk mindig körülötte forogtak.
Varjára senki sem figyelt. Alja sajnálta, úgy gondolta, a természet és az élet is mostohán bánt a szegény lánnyal.
Sem az arcával, sem az alakjával nem dicsekedhetett. Gyengén tanult, és a kilencedik után festő-vakolónak ment tanulni.
– Tényleg nincs ennél érdekesebb szakma? – csodálkozott akkor Alja. – Talán még át lehetne menni valami más szakra?
– Minek? Anyám egész életében építkezésen dolgozott festőként. Hát én is oda mentem.
– Egész életedben koszos munkaruhában akarsz járni? Fúj! Tényleg nem akarsz valami modern, jól fizető szakmát? Tiszta irodában ülni, kulturált emberek között? Én például designra készülök felvételizni.
– Én ehhez a designhoz semmit sem értek. A vakolásban és festésben viszont sokszor segítettem anyának. Szeretem is.
Már sok mindent tudok, annak is megvannak a maga fortélyai. És hát tudod, az én jegyeimmel úgysem vennének fel az egyetemre.
Alját sem vették fel elsőre. De nem adta fel. Előbb elvégezte a főiskolát, aztán mégis bejutott a hőn áhított design szakra.
Bár a tanulmányaik útjai szétváltak, a lányok gyakran találkoztak, a barátságukat megőrizték.
Alja nagyon társaságkedvelő volt, sokszor hívta magával Varját szórakozni, vidám társaságokba. Ráadásul mellette különösen jól mutatott, és nagy sikere volt a fiúknál.
Sosem kételkedett a saját varázsában, biztos volt benne, hogy jól megy majd férjhez: egy jóképű, tehetős és ígéretes fiúhoz.
És most ez a hír… Hogy történhetett ez? Hol az igazság az életben? A csúnya Varja meg akarja előzni őt!
– Akkor eljössz az esküvőre? – kérdezte újra Varja.
– Persze. Feltétlenül! – felelte határozottan Alja. – Bemutatsz a vőlegénynek?
– Hát hogyne? Természetesen.
Alja abban reménykedett, hogy Igor valami csúnyácska, kopasz, pocakos öregember lesz, aki csak azért döntött úgy, hogy feleségül veszi Varját, mert így megspórolhatja a készülő nyaralókban a felújítási munkák költségét. Minden pénz a családban marad – hát nem megéri?
Ám a várakozásokkal ellentétben Igor, bár nem volt kifejezetten karcsú, meglehetősen jóképű és vidám fiatal szakállas férfinak bizonyult.
Rajongó tekintettel nézett a menyasszonyára, nem törődve senkivel maga körül.
Az esküvőn Alja folyton a barátnője körül sürgölődött, igyekezett magára vonni a vőlegény figyelmét. De a fiatalok csak egymásra néztek, észre sem vették az ő igyekezetét. Bezzeg a menyasszony anyja felfigyelt rá.
– Mit riszálod itt a szemeidet? – bökte oldalba Alját Tatjana Fjodorovna. – Vigyázz, én egyszerű, munkás-paraszt asszony vagyok, pillanatok alatt kitépem a fölösleges hajadat.
– Nem értem, miről beszél.
– Dehogy nem érted. Kétszer nem foglak figyelmeztetni.
– Nekem is van vőlegényem, nem olyan, mint az ön vejének a szintje – hazudta Alja –, mi is hamarosan összeházasodunk.
– Akkor vele kacsintgass – mosolyodott el Tatjana. De egész este továbbra is figyelte Alját, őrizve a lánya boldogságát.
Alja azonban nem tudott megnyugodni. Az önérzetét mélyen sértette a dolog.
Nemrég szakított az aktuális barátjával. Még azt a munkanélküli anyuci kedvencét sem tudta rávenni, hogy elvigye az anyakönyvi hivatalba.
Varja meg kifogott egy ilyen klassz pasit! Az csak azért akadt horogra, mert Alja nem volt a közelben! Különben most nem Varja ülne a menyasszony helyén…
Az esküvő után a fiatalok Igor lakásában telepedtek le. Alja pedig gyakori vendég lett ebben a családban.
Látszólag gondoskodást mutatott a barátnője iránt, aki már áldott állapotban volt, de a lelke mélyén azt remélte, hogy felkeltheti a férj érdeklődését.
Igor egész nap a munkában volt. Varja súlyos toxikózistól szenvedett. Alja egyre magabiztosabban érezte magát a lakásukban.
– Gyere, főzök én ebédet – ajánlotta, kiküldve Varját a konyhából. – Ha ennyire rosszul vagy a szagoktól.
– Tényleg, még az ételre sem bírok ránézni – helyeselt Varja. – Már kértem Igort, hogy inkább járjon étterembe, amíg ez a rosszullét elmúlik.
– Az étterem nem rossz, de drága, az otthoni koszt mégis jobb. Ne aggódj, mindent elintézek.
Pont időre Varja megszülte a kislányát, Másenkát. És ismét jól jött Alja segítsége.
A nagymamák mindketten még fiatalok voltak és dolgoztak, csak hétvégén tudtak jönni.
Alja viszont még az egyetemre járt, könnyedén ellógott az előadásokról, hogy kihasználja a helyzetet és meghódítsa Igor szívét.
A férfi azonban közömbös maradt a bájaival szemben, ami csak még jobban felingerelte, és még aktívabbá tette.
– Pihenj csak, én elviszem sétálni a kicsit – győzködte Alja a barátnőjét. – Tolom egyet a babakocsit. Jót tesz neki a friss levegőn aludni.
Varja nem ellenkezett. Nagyon gyenge volt a szülés után. Alja pedig úgy időzítette a sétákat, hogy Igor hazatérésére érjenek vissza.
– Nézd csak, Másenka, ki jön ott? A te apukád! Nahát, fel is ismerte, mosolyog!
Igor természetesen odament, benézett a babakocsiba.
– Nem alszik? Szia, Másunya! Szia, Alja, Varja hol van?
– Biztos alszik. Nehezen viselte a szülést. Szűk a csípője, olyan az alkata, nehéz volt neki. De én segítek, barátnők vagyunk. Gyere, adok enni, olyan finom gulyást főztem.
De bármennyire is igyekezett Alja, a kapcsolata Igorral csak baráti maradt. A férfi továbbra is rajongással nézett a feleségére, Aljával pedig csupán udvarias volt.
Úgy döntött, fokozza az erőfeszítéseit: gyakrabban járt át, és egyre tovább maradt. Egy nap azonban beleütközött Tatjana Fjodorovnába.
– Te meg mit sündörögsz itt? – háborodott fel Varja anyja, amikor egyszer munka után benézett a lányához. – Varja, mit intézkedik ez itt nálad?
– Anya, ugyan már! Alja nagyon sokat segít. Egyedül nem boldogulnék.
– Felfogadtad házvezetőnőnek, vagy mi? Nem jutott eszedbe okosabb? Férj nélkül akarsz maradni?
– Miért beszél velem folyton ilyen csúnyán? – csattant fel Alja. – Én csak segíteni akarok.
– Tudom én, mit akarsz. Nem tegnap születtem. Láttam az esküvőn, hogy nyaltad a szádat, ahogy Igorunkat nézted. Tűnj el, amíg lehet…
Az anya szó szerint kituszkolta Alját a lakásból.
– Ne légy naiv kis buta – szidta a lányát. – Tényleg nem érted, mi lehet ennek a vége?
A férfiak gyenge népség. Mire észbe kapsz, a barátnőd már egyedülálló anyát csinál belőled.
– Ha elmegy, akkor azt jelenti, hogy nem szeret. Nem fogom erővel visszatartani. De szerintem tévedsz, kár volt Alját megbántani. Tényleg nagyon sokat segített nekem.
– Jaj, te ostoba lány! Nem hallgatsz az anyádra, aztán majd ne sírj. Tedd ki innen!
– Most már úgysem jön többet – sóhajtott szomorúan Varja.
De tévedett. Néhány nap múlva Alja nem a nap végén jelent meg, ahogy szokott, hanem korábban, amikor mindenki dolgozott, és senki sem zavarhatta meg a tervét.
Varja épp elaltatta a kislányát, és a nagy szobában vasalt, igyekezett nem csörögni, hogy fel ne ébressze.
– Már féltem, hogy többé nem jössz – mondta. – Ne haragudj anyámra, ő ilyen pánikolós fajta.
Varja bűntudatot érzett a botrány miatt, amit az anyja rendezett.
Alja leült a kanapéra, keresztbe tette a lábát.
– Az anyád minden igazat mondott – szűkítette össze a szemét. – Csak te nem látod. Vagy úgy teszel, mintha nem látnád.
Mi Igorral már régóta szeretjük egymást. Csak fél bevallani neked. Sajnál téged, szegény, görbelábú teremtést. Tényleg azt hiszed, hogy bárki beléd tud szeretni?
Nézz magadra! Három szál hajad van öt sorban, a lábad, mint a kecske szarva. Ez mind te vagy. Szépség, mi? Ha-ha! És eszed sincs sok. Festő-mázoló!
Ugyan kinek kellenél? Csak szánalomból vett el. Meg haszonból – kényelmes dolog, ha van otthon egy saját festőnő, amikor az ember építőiparral foglalkozik.
– Istenem… Állj meg, Alja – suttogta Varja elfehéredett ajakkal. – Kérlek, hallgass el…
– Sokáig hallgattam, de most elég, tovább nem bírom. Igorral hamarosan gyerekünk lesz. És ő csak engem szeret. Igazán! Engedd el, ne kínozd tovább.
Varja tehetetlenül a hálószoba ajtaja felé nézett. Alja is odafordult – és zavartan felpattant, nem tudta, merre meneküljön.
Az ajtóban Igor állt. Ebédre jött haza, pihenni akart egy kicsit, és váratlanul tanúja lett ennek a mocskos jelenetnek.
Szó nélkül odalépett Aljához, átkarolta a vállát, és a kijárat felé vezette. A lány engedelmesen ment vele, megdöbbenve a váratlan megjelenésétől.
Megvárta, amíg felveszi a cipőjét. Kinyitotta az ajtót, és előrenyújtott kézzel mutatta az irányt, amerre mennie kell.
Alja kilépett a lakásból, zavartan visszanézett.
– Ne tedd – mondta Igor. – Ne gyere ide többé.
Miután bezárta az ajtót, visszament a síró Varjához.
– Egyetlen szavának se higgy – mondta szigorúan, ahogy még soha. – Semmi nem volt köztünk, és nem is lehetett volna. Nem kell nekem, nem az esetem.
– Nem is hiszek neki – zokogta Varja. – De miért gyűlöl engem ennyire?
– Csak irigykedik, ez nyilvánvaló. – Felkapta a karjába, és a hálószobába vitte, hogy megvigasztalja, és még egyszer bebizonyítsa hűségét és szerelmét.
Pontosan kilenc hónappal később ebben a boldog családban megszületett Szaska, aki megszólalásig hasonlított az apjára.
Hogy Alja hol van most, Varja már nem tudja. És nem is érdekli. Nincs többé szüksége ilyen „segítőkre”.
