Lili éppen takarított, amikor Ruszlán hazaért a munkából. A férfi azonnal a konyhába ment, és alighogy körülnézett, nyersen megszólalt:
— Mit öntöttél itt ki? Nézd meg, milyen koszos a padló!
— Most mostam fel — válaszolta a nő nyugodtan.
— Persze, látom, hogy „felmostad” — dörmögte elégedetlenül a férfi.
Ruszlán savanyú képpel szedett magának a fasírtból, megfogta a tányérját, és átment a tévé elé. Lili ekkor hirtelen, mintha elszakadt volna benne valami, halkan, de határozottan így szólt:
— Elég, nem bírom tovább…
Elkezdett bepakolni egy táskába, Ruszlán pedig csak tanácstalanul nézte, nem értve, mi történik.
Lili már harmadik napja nem aludt. A nappalok és az éjszakák egyetlen végtelen fáradtsággá folytak össze. Szinte óránként ébredt, odament a kisfia kiságyához, és mire épp csak lefeküdt volna, már kelhetett is fel újra. A harmadik éjszaka hajnalán az ereje végleg elhagyta, és elaludt közvetlenül a rácsos ágy mellett.
Férje ingerült hangja ébresztette:
— Lili, mit vigyek magammal a munkába? Mibe öntsem a levest?
A nő óvatosan feltápászkodott, ügyelve, hogy fel neébressze Deniszt. Minden tagja elmacskásodott a kényelmetlen póztól. Ruszlán halkan elmosolyodott kócos külseje láttán.
— Az egész éjszakát a gyerek mellett töltöttem! — fakadt ki Lili. — Te pedig legalább megkérdezhetnéd, hogy vagyunk. Vagy segíthetnél este ahelyett, hogy a játékaid előtt ülsz.
— Elfáradok a munka után! — vágott vissza a férfi élesen. — Otthon legalább egy kicsit pihenhetnék, nem? Te aludj nappal, hiszen rengeteg időd van.
— Hogy aludnék? Sétálni kell vele, neked vacsorát főzni! Mire hazaérsz, rögtön enni kérsz!
— Olyan nehéz krumplit főzni meg virslit sütni? Miért kell mindent túlbonyolítani? Tudod mit, inkább ott hagyom a munkát, és segítek neked. Csak akkor ki fogja fizetni a lakáshitelt?
— Még a levest sem tudod magadnak kitölteni! Mindenképpen fel kell ébresztened!
— Elég legyen, Lili! Muszáj jelenetet rendezni? Elmegyek kaja nélkül, ha neked ez ekkora teher.
Ruszlán hangosan becsapta az ajtót és elment. Lilit elöntötte a keserűség, de még sírni sem volt ereje. Lassan kiment a fürdőszobába, és belenézett a tükörbe: szürke arc, sötét karikák a szemek alatt, vöröslő tekintet, hanyag konty, gyűrött pizsama.
„Úgy nézek ki, mint aki száz éves…” — gondolta fájdalmasan.
Leült a kád szélére, a mosdókagylónak támaszkodott. Gondolatai kuszák voltak, de egyre csak gyűltek, mint a hógolyó:
„Hogy jutottunk idáig? Boldog voltam, szép… Ruszlán szeretett, gyengéd volt hozzám. Igazi szerelem volt a miénk. Akartuk ezt a gyereket. És most? Elmenni sem tudok — Denisznek nem szabad apa nélkül felnőnie…”
Amikor halk neszt hallott a szobából, a fiához sietett. A kicsi álmában elmosolyodott.
— Kincsem…
Meg kellett mosakodnia, összeszednie magát, és újra munkához látni. De a nap elrepült, mint egy pillanat: séta, bevásárlás, teendők. Lili lefektette Deniszt, de a kicsi azonnal sírni kezdett. Újra kézbe vette, maga mellé fektette, szoptatta, közben küzdött az álommal. Amikor a gyerek elaludt, csendben felkelt, és nekilátott a vacsorának.
Félt minden mozdulattól, nehogy felébressze a fiát, így suttogva beszélt magában:
— Miért költöztünk ebbe a városba? Senkink sincs itt… Ruszlán pedig idegenné vált…
Valaha arról álmodozott, hogy együtt sétálnak, nevetnek, könnyedén élnek. Most pedig még arra sem volt lehetősége, hogy egyedül legyen egy kicsit. Gyorsan felmosta a padlót, elindított egy mosást, és elhatározta, hogy hajat mos, mielőtt a férje hazaér. Ám alighogy besamponozta a haját, a gyerek felsírt. Valahogy leöblítette a sampont, és vizes nyomokat hagyva a fiához futott.
Ebben a pillanatban lépett be Ruszlán. Köszönés nélkül a konyhába ment, belelépett a vízbe, lehúzta a vizes zokniját, és a földre dobta.
— Mit öntöttél ki? Nézd, mekkora a kosz!
— Most töröltem fel…
— Látom, csak szétlocsoltad a vizet. És mi ez? Megint rizs bolti fasírttal? Miért nem főzöl magad?
— Daráld le a húst, és holnap lesz házi.
— Te meg egyáltalán mit csinálsz egész nap? Elhanyagoltad a házat… és magadat is.
A férfi megfogta a tányért és a tévé elé vonult. Lili némán állt, visszatartva a könnyeit. Ruszlán evett, ott hagyta a mosatlant, és bement a fürdőbe, bele sem gondolva, hogy a felesége éhes-e.
És ekkor Lili kimondta:
— Elég. Nem bírom tovább. A fiammal együtt elmegyek anyámhoz.
Elkezdett csomagolni. Ruszlán tanácstalanul állt — látta, hogy a nő nem viccel. Amikor Lili az iratokért nyúlt, hirtelen megszédült, leguggolt, majd a földre rogyott. Az arca elfehéredett. A mentő kórházba vitte, Ruszlánt pedig ott hagyta egyedül a kisgyermekkel.
Ruszlán először felhívta a főnökét, és szabadságot kért. Aztán valahogy felöltöztette a fiát, és elindult az ügyeletes gyógyszertárba. Otthon szembesült az első problémával: a babakocsi nem fért be a liftbe. Többszöri próbálkozás után feladta, ott hagyta a kocsit, és karban vitte fel a gyereket.
Az éjszaka nehéz volt. Ruszlán csak hajnalban tudott elaludni, alig pár órát pihent, és teljesen összetörve ébredt. Miután megetette a fiát tápszerrel, felhívta a feleségét.
A kórházban Elena Vlagyimirovna, egy érett korú asszony, rájött, hogy rosszul élte az életét. Világéletében a családjának élt: mindenkinél előbb kelt, főzött, bevásárolt, dolgozott, este pedig újra a házimunkával foglalkozott. A férje soha nem segített sem a gyerekek körül, sem a háztartásban. Az anyja mindig azt hajtogatta neki:
— Jó férjed van: nem csavarog, hozza a pénzt. Az pedig, hogy nem segít, teljesen normális.
De egy nap Elena egy kolléganőjénél járt. Az ajtót a férj nyitotta ki kötényben, és halkan kérte, ne zajongjanak:
— Olja későn jött meg, még alszik.
Mellette állt a gyerek, csupa kása volt az arca, és vidáman újságolta:
— Apa palacsintát süt nekünk!
Elena megdöbbent. Hirtelen megértette: nem minden nőnek ez a sorsa. Vannak, akiket szeretnek és óvnak. Még aznap kivette a megtakarított pénzét, szabadságot vett ki, és elment egy szanatóriumba. A férje először fenyegetőzve hívogatta, aztán kérlelte, hogy térjen haza. Amikor visszatért, virággal, tiszta házzal és meleg vacsorával várták.
— Bocsáss meg nekem — mondta a férje.
A kórházban Elena Vlagyimirovna, miután beszélt Lilivel, azonnal látta: súlyos kimerültségről van szó. Fiatal önmagát látta a nőben, és elhatározta, hogy segít.
— Itt maradsz tíz napig. A férjed pedig vegyen ki szabadságot.
— Nem fog boldogulni…
— Boldogulni fog. Alábecsülöd őt.
Ruszlán valóban nehezen boldogult. A ház káosszá vált, nem aludt, elfáradt, néha még sírt is. Éjszaka, a fiával a karján ezt suttogta:
— Nem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz… Bocsáss meg, fiam… Bántottam anyát…
Fokozatosan kezdte megérteni, min ment keresztül Lili minden egyes nap. Azon az éjszakán, mielőtt a felesége hazatért volna, a fiával először aludtak reggelig.
Egy hónap telt el. Ruszlán sietett haza a munkából — nem megszokásból, hanem mert hiányoztak neki. Tudta: otthon várják. Tisztaság, készétel, de a legfontosabb: a felesége mosolya. A boldog, nyugodt és szeretett Lili.
