Igor éppen távozott a szeretője lakásából. Aznap ígéretet tett Lariszának: amint hazaér, pontot tesz a házassága végére, és átköltözik hozzá. Útközben újra és újra átpörgette fejében az előre elkészített beszédet, halkan még a mondatokat is elpróbálta:
— Közönséges háziasszonnyá váltál. Minden áldott nap abban a régi köntösben vársz, kócosan. Már könyveket sem olvasol! Nincs miről beszélnünk! Az egész életed csak a sorozatokról szól…
Allával már tizenhét éve éltek együtt. Valamikor régen megvolt köztük a melegség, a megértés és a szeretet, de az idő múlásával mindez feloldódott a hétköznapokban. A megszokás, az egyhangúság és a felgyülemlett fáradtság megtette a hatását. Idegesítették a felesége vidéki rokonaihoz tett állandó látogatások, és az az érzés is, hogy még a saját otthonában sem tud igazán pihenni. Igor végül úgy döntött, hogy a lakást Allára és a gyerekekre hagyja, ő pedig új életet kezd.
Útközben hirtelen eszébe jutott, hogy nemcsak a feleségével, hanem a gyerekekkel is beszélnie kell majd. A fia már majdnem felnőtt — idén tölti a tizenhatot. Igor próbálta meggyőzni magát, hogy a fiút nem fogja mélyen érinteni a dolog, hiszen szinte minden idejét a számítógép előtt tölti. De magyarázattal így is tartozik neki. A lányával minden sokkal nehezebb volt… Szása még csak hétéves, kislány még, de remélte, hogy idővel megérti majd. Nagyon szerette a lányát, és az érte való aggódás némileg enyhítette belső feszültségét.
Amikor kinyitotta a lakásajtót, azonnal érezte: valami nincs rendben. A házban baljós csend honolt. Igor a nappaliba ment, és meglátta Allát — az asszony ott ült, arcát a kezébe temetve, és halkan zokogott. Mellette állt a fiuk, kezében egy pohár vízzel.
— Mi történt? — kérdezte Igor tanácstalanul.
A felesége könnyes szemmel nézett fel rá, és a sírástól fuldokolva annyit mondott:
— Szásenyka… Szásenykát elütötte egy autó…
Igornak elsötétült a világ a hallottaktól. Nehézkesen rogyott le a legközelebbi székre, képtelen volt azonnal felfogni a történteket. A fia gyorsan felé nyújtotta a poharat:
— Apa, ne aggódj! Hívtak minket az iskolából. Úgy tűnik, minden rendben van vele. Átment az úton, és egy autó éppen csak súrolta. Azt mondták, csak könnyebb karcolásai vannak, semmi komoly. Megadták a kórház címét.
Igor hirtelen felpattant, és a feleségéhez lépett. Átölelte, magához szorította, és az asszony ellenállás nélkül fúrta bele az arcát a férfi vállába. Igor a haját simogatta, amíg Alla fokozatosan meg nem nyugodott. Ebben a pillanatban a fejében mintha minden a visszájára fordult volna. Hogy is gondolhatott egyáltalán arra, hogy romba döntse a családját egy múló fellángolásért?
Soha egy szót sem szólt Allának a távozási szándékáról. Lariszával magyarázat nélkül szakította meg a kapcsolatot. Abban a percben végleg megértette: a családja nélkül nem tudna élni.
