— Legalább egy pareót magadra dobhatnál, halálra rémíted az embereket a hájaiddal — vonta meg a vállát lustán Vitalik, miközben a hasára fordult, és a homokot egyenesen felém rúgta. — Komolyan, mama, hova gondoltál ebben a kétrészesben a te korodban?
Dasa le sem vette a szemét a telefonjáról, csak némán bólintott, támogatva a férjét. Én nyugodtan megigazítottam a melltartóm pántját, felidézve a reggeli tükörképemet: ötvenkét évesen a látvány több mint méltó volt, elvégre a heti három edzőtermi látogatást nem hanyagoltam el.
— Mi a baj vele? — kérdeztem jéghideg nyugalommal, miközben elővettem a naptejet, ügyet sem vetve a hangnemére.
Vitalik felnevetett, olyan gyomorforgató, füttyögő módon, láthatóan élvezve a büntetlenségét.
— Hát, a bőröd már nem éppen hamvas őszibarack, Jelena Petrovna. A gravitáció kegyetlen úrhölgy, nincs mit tenni.
Elhallgatott, amikor elkapta a szúrós tekintetemet, de a pimaszságából nem vett vissza; ő érezte magát a helyzet urának. Ezt a nyaralást teljes egészében én fizettem: a business class repülőjegytől kezdve az utolsó koktélig, amit a vejem most éppen fontoskodva szürcsölgetett a szívószálon keresztül. Vitaliknak már három éve tartott a „nehéz, önkereső korszaka”, miközben Dasa két állásban is megszakadt. Ő közben a kanapén „vizualizálta a sikert”, és időnként környezetváltozást követelt, mert elfáradt az „otthoni nyomásban”.
— Vitalik, nem hoznál vizet? — kérte a lányom halkan, szinte bűntudatosan.
— Persze, majd pont ebben a hőségben fogok futkározni. Ott a mama, neki jót tesz a mozgás, legalább átmozgatja az ízületeit.
Lassan felálltam, érezve, ahogy belül forr bennem a hideg elszántság. A strand zsúfolt és zajos volt: a sirályok ricsaja keveredett a kukoricaárusok kiáltozásával, tökéletes díszletet szolgáltatva a fellépésemhez. Tudatosan választottam ezt a pillanatot, a csúcsidőt, amikor a nyaralók szinte egymás hegyén-hátán feküdtek.
— Halld már, Dasa, mondd meg neki te is! Tiszta szégyen, bámulnak az emberek! — nem tágított a vejem, szándékosan felemelve a hangját, hogy magára vonja a figyelmet.
Imádott közönségnek játszani, ellenállhatatlan szónoknak és a társaság lelkének hitte magát. Körülöttünk fejek fordultak felénk, a szomszédos nyugágyon egy csinos szőke nő még a napszemüvegét is az orrára tolta, hogy jobban lásson.
— Vitalik, hagyd abba — sziszegte Dasa, próbálva összehúzni magát a fekhelyén.
— Miért hagynám abba? Az igazat mondom, az esztétika mindenek felett!
Szó nélkül megfogtam a strandtáskámat, és egyetlen mozdulattal ledobtam magamról az átlátszó köntöst, csak az élénk türkizkék bikini maradt rajtam. Vitalik még a könyökére is feltámaszkodott, hogy a „szellemes” megjegyzése a legtávolabbi sorokig elhallatsszon.
— Fúj, egy öregasszony bikiniben! — harsogta a vejem teli torokból, és gúnyosan rám mutatott.
Lassan, királynői méltósággal hátat fordítottam neki, és abban a pillanatban elhalt a nevetése. Vitalik könyöke lecsúszott a műanyag karfáról, ő pedig arccal előre a homokba zuhant, lábaival kapálózva, mint egy meglőtt szöcske.
Nem a nevetéstől esett el, hanem a borzalomtól, amit a hátamon olvasott.
Tegnap este bementem a parti sétány egyik szalonjába, ahol Nyikita, a szakállas tetoválómester fél órát röhögött könnyes szemmel, miközben speciális tartós festékkel felvitte a sablont. Pénzt el sem fogadott, kijelentette, hogy ez az „idény legjobb alakítása”, és kitett magáért. Ott álltam a vejemnek háttal, kicsit szándékosan homorítva, hogy a fekete gótikus betűk tökéletesen olvashatóak legyenek.
A felirat a lapockáim között így szólt:
„VITALIK, A SZERETŐD, SZVETA VÁRJA A SZAUNA SZÁMLÁJÁT. AZ ANYÓS MINDENT TUD.”
Kicsit lejjebb, kisebb, de jól látható betűkkel még ott állt:
„U.P.: A NYARALÁSRA SZÁNT PÉNZT LEFAGYASZTOTTAM.”
A strandra síri csend telepedett, amit egy hirtelen feltörő, prüszkölő nevetés tört meg. Aztán teli torokból felkacagott a szemüveges szőke nő is, és a röhögés hulláma végigsöpört a sorokon, mint a tengeri tajték.
— Anya? — Dasa hangja elcsuklott.
Én komótosan visszafordultam a meökökkent közönség és a rokonok felé. Vitalik a homokban vergődött, próbált felállni, de belegabalyodott a saját törölközőjébe, az arca pedig vörös foltokban égett.
— Ez… ez valami vicc? — nyögte, köpködve a homokot. — Anyuka napszúrást kapott!
Dasa üveges tekintettel nézte a hátamat, majd lassan a férjére emelte a szemét. Nem voltak könnyek a nézésében, csak egy különös, újfajta felszabadultság. Mintha egy nehéz, fogantyú nélküli bőröndöt cipelt volna hosszú ideje, és most hirtelen rájött volna, hogy azt itt és most egyszerűen elengedheti.
— Szveta? — kérdezte ijesztően hétköznapi hangon. — Csak nem az a Szveta, aki nálad a „logisztikai menedzser”?
Vitalik megdermedt, érezve, hogy kicsúszik a lába alól a talaj.
— Dasuka, mit beszélsz, ez hülyeség, ez photoshop! Úgy értem… valami tetováló-shop-átverés!
Csak hordta össze a sok zöldséget, miközben próbált elhátrálni a nevető emberek elől, akik közül sokan már a telefonjukkal videóztak minket.
— Jelena Petrovna, bravó! — kiáltotta egy pocakos férfi a szomszédos sorból, és a sörösdobozával tisztelegve üdvözölt.
Én teátrálisan meghajoltam, majd hangosan bejelentettem:
— Köszönöm, a vendégjáték véget ért!
— Anya — Dasa felállt, és határozottan odalépett hozzám.
Elvette a pareómat, de ahelyett, hogy betakart volna vele, szorosra csavarta az anyagot, mint egy kötelet.
— Tényleg letiltottad a kártyát? — kérdezte, egyenesen a szemembe nézve.
— Öt perccel ezelőtt az applikáción keresztül. És a nevére szóló repülőjegyet is töröltem.
Vitalik olyan sápadt lett, mint a tejföl.
— Mit csináltok? Megőrültetek, nők? Egy árva kopejka sincs a zsebemben!
— Sebaj, ott van neked Szveta — jegyeztem meg gúnyosan. — Vegyen neked ő jegyet, elvégre a logisztika a szakterülete.
Dasa hirtelen felnevetett — nem hisztérikusan, hanem könnyedén és csengőn. Lendületet vett, és a megcsavart pareóval süvítve rácsapott Vitalik lábára.
— Na, takarodj innen!
— Dasa, mi van veled?
— Kifelé! — ordította el magát olyan hangerővel, hogy még a sirályok is elnémultak egy pillanatra. — A szobában se lássalak, a cuccaidat hagyd a recepción!
Vitalik körbenézett, hátha kap valahonnan támogatást, de a tömeg teljes mértékben a „bikinis öregasszony” mellett állt. Felpattant, felkapta a papucsát, és sántikálva elügetett a strand kijárata felé a tinédzserek gúnyos füttykoncertje közepette.
Kifújtam a levegőt, érezve, hogy a hátamat nem a szégyen, hanem a forró déli napsütés égeti.
— Jó betűtípus — állapította meg Dasa, már nyugodtabban szemlélve a hátamat. — Gótikus?
— Valami olyasmi. Nyikita nagyon igyekezett minden egyes betűt szépen meghúzni.
— És Szvetáról honnan tudtál meg mindent?
— A telefonja szinkronizálva van a tablettel, amit otthon hagyott a polcon — magyaráztam. — A konspiráció géniusza, mondhatom.
Visszaültünk a nyugágyakra; körülöttünk fokozatosan mindenki megnyugodott, és visszatért a keresztrejtvényéhez. Csak a mellettem fekvő szőke nő kacsintott rám, és felemelt hüvelykujjal jelezte szolidaritását.
— Anya — Dasa feltette a napszemüvegét, elrejtve a tekintetét. — Maradt még naptej?
— Persze.
— Kend be a hátam, kérlek, különben szénné égek.
Hűvös krémet nyomtam a tenyerembe.
— És Vitalikkal mi legyen? — kérdeztem, miközben óvatosan kenegettem a lányom vállát.
— Semmi — Dasa kinyújtózott, a végtelen tengert nézve. — Keresse magát tovább, csak mostantól kizárólag a saját költségén.
Hallgatott pár másodpercig, majd mosolyogva hozzátette:
— A bikinid pedig tényleg szuper, nagyon jól áll ez a szín.
Elmosolyodtam, és hátra dőltem a nyugágyon. Tudtam, hogy a feliratot fél este dörzsölhetem majd a szivaccsal, de megérte.
Este Dasával a hotel legjobb éttermébe mentünk. Vitaliknak a szobában már nyoma sem volt, csak egy árva, lyukas zokni hevert a néhai korszaka mementójaként az ágy alatt. Grillezett halat rendeltünk és egy üveg drága bort.
— Az „öregasszonyokra”? — emelte poharát Dasa vidáman.
— A szabad nőkre — javítottam ki. — És a jó logisztikára.
Olyan őszintén nevettünk, hogy a pincérek is mosolyogva néztek ránk. Ebben a pillanatban jelzés érkezett a bankomtól a telefonomra: „Sikertelen tranzakció, fedezethiány.”
Vitalik buszjegyet próbált venni, de a hitelkeretét felemésztette a türelmem. Elégedetten lezártam a képernyőt, és rendeltem nekünk egy hatalmas desszertet.
