– Elég, én ezt nem bírom tovább! – mondta hirtelen Lili, és elkezdte bepakolni a táskáját. Ruszlán értetlenül nézett a feleségére, nem fogta fel, mi történik.
Lili harmadik napja nem aludt. A nappalok és az éjszakák egyetlen összefüggő köddé mosódtak össze. Óránként riadt fel és kelt fel, a bölcsőhöz ment, és alighogy letette a fejét a párnára, már indulhatott is vissza. A harmadik éjszaka végére nem bírta tovább: ott aludt el a babaágy mellett.
Ruszlán elégedetlen hangja ébresztette fel:
– Lili, mit vigyek magammal dolgozni? Mibe öntsem a levest?
A nő óvatosan felállt, nehogy felébressze a fiát. Keze-lába elzsibbadt a kényelmetlen póztól. Ruszlán suttogva felnevetett, látva kócos, elgyötört feleségét a bölcső felett görnyedve.
– Egész éjjel Denisz mellett voltam! Te pedig megkérdezhetnéd, hogy vagyunk, miért nem alszunk. Vagy munka után foglalkozhatnál vele te, ahelyett, hogy a játékaiddal játszol.
– Elfáradok a munkában! – vágott vissza a férfi. – Csak itthon lehetne egy óra nyugalmam? Te meg aludj napközben, annyi szabadidőd van.
– Hogy aludjak mellette? És ki fog sétálni vele? Ki főzi a vacsorát? Mert te ahogy megjössz, rögtön enni kérsz!
– Olyan nehéz megfőzni két krumplit és kisütni pár virslit? Miért kell mindent túlbonyolítani? Felmondjak talán, hogy segítsek? De akkor ki fizeti a lakáshitelt?
– Még a kész levest sem tudtad magadnak beleönteni az üvegbe, akkora probléma levenni egy tiszta befőttesüveget a polcról. Nem, inkább fel kell ébresztened engem.
– Lili, elég legyen, nyugodj meg! Muszáj állandóan veszekedni? Elmegyek kaja nélkül, ha neked ez ekkora teher.
Ruszlán hangosan becsapta az ajtót és elment. Lilinek keserű volt és fájt mindezt hallani, de még sírni sem maradt ereje. Beballagott a fürdőszobába, és belenézett a tükörbe. Az arca szürkés volt, a szemei alatt sötét karikák, a tekintete vöröses az álmatlanságtól. Haja hanyag, félrecsúszott kontyba fogva. A pizsamája gyűrött, foltos, a térdénél kinyúlt.
„Úgy nézek ki, mint aki száz éves” – gondolta szomorúan.
Leült a kád szélére, a fejét a kezébe temette. A gondolatok kuszák voltak, de úgy tornyosultak benne, mint a lavina.
„Hogy jutottunk idáig? Olyan szép voltam, Ruszlán szeretett, kedves és gyengéd volt… Igazi szerelem volt a miénk! A kisfiunkat annyira vártuk. És most? Legszívesebben elmennék, de Denisz nem érdemli meg, hogy apa nélkül nőjön fel.”
Felsírást hallott a szobából, odasietett – a kicsi elmosolyodott álmában, majd aludt tovább.
– Édes kis kincsem.
Össze kell szednie magát, lemosakodni és elkezdeni a teendőket. A nap ismét elrepült, mintha csak egy óra lett volna. A reggeli séta és a bevásárlás teljesen kimerítette Lilit. Betette Deniszt a bölcsőbe, de a gyerek tiltakozó sírással jelezte, hogy nem marad ott.
Ismét kézbe vette, lefektette a nagy ágyra, és mellé feküdt szoptatni. Ahogy kezdett elszunnyadni, fejben folyamatosan ébresztgette magát, hogy ne aludjon el. Amikor Denisz elengedte, óvatosan felkelt, és a konyhába ment vacsorát főzni. Félve mozdult, nehogy elejtsen egy kanalat vagy megcsikorduljon az ajtó. Halkan beszélt magában:
– Miért költöztünk ebbe a városba? A nagymamák messze vannak, még barátaink sincsenek itt. Ruszlán pedig ennyire érzéketlen lett. Mit tettem!
Arról álmodozott, hogy kettesben sétálnak a férjével, fagyiznak és nevetnek, mint régen. Most pedig még a mosdóba sem tud nyugodtan kimenni.
Sietősen felmosott és berakott egy mosást, szerette volna még megmosni a haját a férje érkezése előtt. Épp csak besamponozta, amikor meghallotta a sírást. Valahogy leöblítette a haját, és a gyerekhez rohant, vizes lábnyomokat és szappanhabot hagyva maga után.
Ebben a pillanatban nyitott be Ruszlán. Köszönés nélkül a konyhába ment. A tiszta fehér zoknijával belelépett a vízbe, majd teátrálisan levette és az ajtó mellé hajította.
– Mit öntöttél már megint szét? Nézd, milyen koszos a padló. A zoknim úgy néz ki, mint egy felmosórongy.
– Felmostam, mielőtt megjöttél.
– Aha, látom, csak szétlocsoltad a vizet. Mi van megint, rizs bolti fasírttal? Miért kell venni, ha meg is lehetne csinálni? Ki tudja, mit tesznek bele.
– Akkor darálj ma húst, és holnap lesz házi fasírt.
– Te meg mit csinálsz egész nap? Elhagytad a házat. Meg magadat is, ha őszinte akarok lenni. Csak azt hajtogatod, hogy a gyerekkel foglalkozol.
Ruszlán fintorogva szedett a rizsből és a fasírtból, majd a tévé elé vonult. Lilit elöntötték az érzelmek, de megszólalni sem tudott. Könnyek gyűltek a szemébe. A férfi megette az ételt, a tányért ott hagyta a tévé előtt, és elment fürdeni – pedig Lili is szeretett volna végre enni, miután átadja a gyereket.
– Elég, én ezt nem bírom tovább! Elmegyünk a fiammal anyámhoz! – mondta hirtelen Lili.
Lefektette Deniszt az ágyra, és előszedte a táskát. Ruszlán zavartan állt ott: látta, hogy a felesége nem viccel.
Amikor Lili felnyúlt a polcra a dokumentumokért, hirtelen összecsuklott. Előbb leguggolt, majd teljesen elvágódott a földön. Az arca elszürkült.
A mentő elvitte Lilit, Ruszlánt pedig ott hagyta egyedül a kicsivel.
Mit tegyen? Denisz felébredt, és egyelőre még nem tudja, hogy vacsora nélkül maradt. És reggeli nélkül is.
Mindenekelőtt felhívta a főnökét, és szabadságot kért. Megértéssel fogadták és elengedték. Ezután, ahogy tőle telt, összekészítette a fiát, és elindult az éjjel-nappali gyógyszertárba. A nehézségek már a saját emeletén elkezdődtek: a babakocsi sehogy sem akart beférni a lift ajtaján. Öt perc küszködés után már majdnem úgy döntött, hogy gyalog megy le, de tudta, hogy hét emeletet a gyerekkel a karján biztosan nem bír ki.
– Denisz, te meg anya hogy mentetek fel, amikor nem járt a lift? Hiszen ti egyetlen sétát sem hagytatok ki. Vajon mi lehet most anyával? – tűnődött.
Ruszlán végül otthon hagyta a babakocsit, és a gyereket a karjában víve indult útnak. Úgy döntött, a gyógyszertárban biztosan adnak tanácsot, hogyan kell etetni a kicsit. Azon az éjszakán csak hajnali öt körül került ágyba. Alig két órát aludt, és úgy ébredt, mint aki alaposan kimaradt az éjszakában. Miután megetette a fiát a tápszerrel, felhívta a feleségét.
Jelena Vlagyimirivna csak idősebb korára döbbent rá, hogy rosszul élte az életét. Mindenét feláldozta, minden erejét és egészségét a gyerekeinek és a férjének adta. Hétvégente mindenkinél korábban kelt, kását főzött, reggelente a piacra futott friss háztáji tejért. A munka után késő éjszakájig takarított, és változatos ebédeket, vacsorákat készített.
A férje soha nem segített neki sem a gyerekek körül, sem a házimunkában. Amikor az anyjának panaszkodott, az csak csodálkozott:
– Semmi baj, majd elmúlik. Jó férjed van: nem csapja a szelet, hozza a pénzt. Az pedig, hogy nem segít, nem tragédia. Hol láttál te olyat, hogy egy férfi asszonyi munkát végez? Olyan csak a filmekben van.
– Talán elvihetném hozzád a gyerekeket a szünetben? Csak hogy egy kicsit kifújjam magam.
– Nekem is nehéz volt. Nekem sem segített senki a gyereknevelésben. Én is szeretnék a vénségemre egy kicsit pihenni. Ne panaszkodj, lányom, ez a mi női sorsunk.
Jelena egészen addig hitte azt, hogy minden nőnek ilyen irigylésre méltó sorsa van, amíg egy munkamegbeszélés miatt el nem ment egy kolléganője házához. Az ajtót a férj nyitotta ki, kötényben.
– Jó napot, Olga itthon van?
A férfi mutatóujjával a szája elé intett: „csitt”.
– Olga tegnap későn ért haza, még alszik.
Egy kisfiú szaladt oda, és átkarolta az apja lábát. Az arca csupa kása volt.
– Apa palacsintát süt nekünk!
Jelena a csodálkozástól szóhoz sem jutott. „Ha én reggel nem kelnék fel mindenki előtt, nem is tudom, mi lenne. A férjem pedig még egy pohár kávét sem főzött nekem soha reggel. Mit rontottam el az életemben?”
– Jöjjön beljebb, megnézem, hátha felébredt már.
A férfi bement a hálószobába, Jelena pedig hallotta a beszélgetésüket:
– Szerelmem, felébresztettek? Jó reggelt! Kerestek téged. Mondjam nekik, hogy várjanak?
Jelena feldúltan ment munkába, és megértette: az anyja hazudott. Nem minden női sors ilyen. Vannak nők, akiket szeretnek és óvnak. Útközben bement a bankba, és kivette az összes pénzt a kártyájáról. Szabadságot írt ki, és vett egy beutalót egy szanatóriumba, mind a tizennégy napra.
Az első két napban a férje válással fenyegetőzve hívogatta, de Jelena nem vette fel. Egy hét múlva a férfi már könyörgött, hogy jöjjön haza hamarabb, mert nem bír a gyerekekkel és a háztartással. Két hét után virágokkal, kitakarított lakással és egy egészen finom levessel várták. A férje átölelte, és a kezét el nem eresztve a szemébe nézett:
– Jelenka, bocsáss meg nekem.
A viziten Jelena Vlagyimirivna, miután beszélt Lilivel, rögtön látta, hogy a fiatal nőnél egyszerű kimerültségről van szó, annak minden tünetével. Elvileg már az érkezésekor hazaengedhették volna. De az orvosnő felismerte benne egykori önmagát, azt a fiatal nőt, aki a végletekig elfáradt. Neki senki nem segített, senki nem próbálta megkönnyíteni az életét, de ő most segíteni fog, és megpróbálja megmenteni ennek a lánynak a boldogságát. Az Isten nem adott neki lányokat, hát legyen Lili a lánya egy rövid időre.
– Nos, drágám, itt maradsz tíz napig. Szólj a férjednek, vegyen ki szabadságot.
– Nem fog boldogulni a gyerekkel.
– Alábecsülöd őt. Ne aggódj, menni fog neki. Menj reggelizni, gyűjtsd az erőt!
Ruszlán nagyon aggódott. Lili telefonon keresztül tanította őt arra, hogyan legyen igazi apa. A ház hamarosan felismerhetetlenné vált. A fia kiságyát közvetlenül a sajátja mellé tolta, hogy éjszaka könnyebb legyen odaadni a cumisüveget. A pelenkákat a földre dobálta, és csak reggel gyűjtötte össze egy zsákba. Az állandó alváshiány miatt párszor elsírta magát. Egy ilyen alkalommal a karjába vette csodálkozó fiát:
– Csak el ne mondd senkinek, hogy az apukád ilyen gyenge. Hogy sír. Nagyon elfáradtam, kisfiam. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz itthon lenni veled. Meg anyukád is… mindent egyedül csinált. Bántottam őt. Azt hittem, megetetlek, lefektetlek, aztán annyi szabadidőm van, amennyit csak akarok. Én már harmadik napja nem tudok fogat mosni, vagy egy jót enni. Aludni akarok, Denisz, adj nekem csak egy órát!
Ruszlán észrevette, hogy a fia szemei lecsukódnak. Óvatosan a kiságyba tette, és ő is elaludt. A Lili visszatérése előtti éjszakán aludtak először ketten reggelig.
Egy hónappal később Ruszlán szinte repült haza a munkából. Csak úgy. Egész nap nagyon hiányzott neki a felesége és a fia. Futott hazafelé és örült: tudta, hogy odabent tisztaság várja és kész vacsora – tegnap ő sétált Denisszel, amíg a felesége főzött –, és ami a legfontosabb, egy boldog, mosolygós és imádott Lili fogja őt fogadni.
