– Ha szeret, akkor tűrni fog – gondolta, és magabiztosan átlépte a ház küszöbét.
A lakásban csend honolt. Varja tévét nézett, az ötéves fiuk, Matvej pedig a szobájában játszott.
Roman úgy tett, mintha mi sem történt volna: bement a szobába, és elkezdett átöltözni. Bár biztos volt benne, hogy Varja már ott várja a sarkon a nyújtófával a kezében – vagy legalább egy serpenyővel.
De nem. A hölgy kinyújtotta a lábát, szotyizott, és úgy tett, mintha észre sem venné a férjét.
– Semmit nem akarsz mondani? – kérdezte végül Roman, aki nem bírta tovább a csendet.
– Miért kéne?
– Hát, legalább köszönhetnél. Péntek óta nem láttuk egymást!
– Csak most vetted észre?
Roman rájött, hogy Varja mégsem olyan együgyű, mint hitte. Tulajdonképpen mi történt vele? Régebben sosem szalasztott volna el egy alkalmat sem a veszekedésre, most meg tessék: hallgat.
„Vajon ez egy új módszer a nevelésemre? Tényleg? Hogy is fenyegetőzött, hogy átnevel majd? Csakhogy nem nagyon jött össze neki. Ott alszom, ahol akarok!”
– Koljannál voltam – vetette oda Roman.
– Talán kérdeztem?
„Hihetetlen ez a nő!” – gondolta a férfi.
– Gondoltam, érdekelni fog.
– Nem, egyáltalán nem érdekel.
Roman nem hitt a feleségének. Meg volt győződve róla, hogy ez csak blöff. Megsértődött, és most játssza az agyát. „No, majd meglátjuk, ki nevet a végén.”
Kiment a konyhába, mert nagyon éhes volt. Csalódottsága leírhatatlan volt, amikor semmi ennivalót nem talált.
– Figyelj, hol a kaja? Ez meg mit jelentsen? – kiáltott ki a konyhából, miközben dühösen csapkodta az edényeket.
– Mi Matvejjel már ettünk. Magadnak pedig főzhetsz, amit akarsz.
Roman nem értette, mi van. Tíz év házasság alatt most fordult elő először, hogy Varja éhen hagyta.
– Te most viczelsz?
– Úgy nézek ki, mint aki viccel? Ha enni akarsz, menj és főzz. És egyáltalán, ne zavarj, ez a műsor nagyon érdekes.
Intett a kezével, jelezve, hogy Roman takarja a képernyőt.
Végül a férfinak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia és ételt rendelnie, mivel főzni egyáltalán nem tudott; nála még a víz is leégett. Habár most Romannak egészen máshol „égett a ház”.
Főleg akkor, amikor látta, hogy a ruhái nincsenek kivasalva. Sőt, még ki sincsenek mosva.
– Varja, miért koszos az ingem? Miben menjek holnap dolgozni? – méltatlankodott.
– Fogd és mosd ki. Nem kötelességem a te dolgaidat intézni.
Roman teljesen le döbbent. Úgy tűnt, valódi lázadás készülődik a fedélzeten.
– Hogy mondhatsz ilyet, Varja? Tudod jól, hogy nem tudok se vasalni, se mosni!
– Akkor majd megtanulsz. Vagy menj ahhoz, akinél az elmúlt napokban aludtál. Ő majd főz, mos és vasal rád. Talán.
Ezen a ponton Roman már nem bírta tovább, és kiabálni kezdett:
– Mondom, hogy a Kolkánál voltam! Végig konzolon játszottunk. Arra sem volt időm, hogy kiszálljak a játékból és felhívjalak!
Válaszul Varvara csak nyugodtan bólintott:
– Remek! El sem hiszed, de nekem sem volt időm főzni, mosni vagy vasalni rád. Sőt, még telefonálni sem!
Roman nem értette a célzást, ezért visszakérdezett:
– És mégis mit csináltál?
– Nem számít. De tudd meg, hogy a hétvégén én sem voltam itthon.
„Na, ez aztán a fordulat!”
– Várj csak… és Matvej?
– Mi van Matvejjel? Pár órája hoztam el a nagymamától.
– És te hol voltál?
– Az már nem tartozik rád.
Roman becsapta az ajtót, és bement a szobába. Úgy döntött, most nem a legjobb pillanat beszélni a feleségével.
„Érdekesen alakítja a dolgokat. Ahelyett, hogy engem faggatna, miért nem hívtam és hol voltam, inkább eljátssza a titokzatosat.”
Eltelt egy óra, és Varja még csak be sem jött hozzá. Hirtelen Roman meghallotta a felesége hangját. Először azt hitte, hozzá beszél, de aztán rájött, hogy Varja telefonál.
– Vajon kivel beszél ilyen késő este? – mormogta magában.
– Igen, emlékszem az ajánlatodra, és örömmel elfogadom. Igen, persze. Gyere értem. Tíz perc múlva lemegyek.
„Hogy érti ezt? Hova?”
Roman berontott a szobába, és nem hitt a szemének. A felesége egy gyönyörű ruhában állt ott, mellette pedig a bőröndje.
– Varja, mi folyik itt? Hova készülődsz az éjszaka közepén?
A nő csak rámosolygott.
– Tipped sincs?
Roman csak állt ott, mint akit földbe gyökerezett a lába.
– Elhagylak, Roma – mondta a nő, miközben parfümmel fújta be magát.
– Hogyhogy elhagysz? Kihez? Hova?
– Egy másik férfihoz. Vagy azt hitted, örökké tűrni fogom a húzásaidat? Hogy akkor jössz-mész, amikor akarsz? Ezt én nem fogom tovább elviselni!
Ezzel Varja végleg sokkolta Romant. Ő ugyanis szentül hitte, hogy a felesége soha nem menne sehova. Kinek is kellene egy kisgyerekes nő?
– Várj, és mi lesz velem? Mi lesz Matvejjel?
– Matvej miatt ne aggódj. Egyelőre a nagymamájánál fog lakni. A te anyádnál.
Roman elnevette magát:
– Nagyon vicces! Egy szobája van, egyszerűen nem fognak elférni ketten. Nincs ott elég hely.
Varvara bólintott.
– Pontosan. Ezért az anyád beleegyezett, hogy inkább ő költözik ide hozzánk.
„Csak azt ne!” – gondolta Roman. Az anyjával amúgy is rendkívül feszült volt a kapcsolata, és most még ez is.
Próbálta meggyőzni Varvarát, hogy ne menjen el, sőt, még bocsánatért is esedezett. Pedig alig néhány hónappal ezelőtt még a szemébe vágta, hogy semmirekellő, és egyetlen normális férfi sem nézne rá.
Roman biztos volt benne, hogy Varvara sosem tágít mellőle, és egész életében tűrni fogja a húzásait. Hogy mindig azt teszi, amit ő akar, és soha többé nem mutatja meg az akarerejét.
De minden egészen másképp alakult.
– Varja, ez bosszú? Most komolyan?
– Pontosan az, amit hidegen tálalnak!
– Hát, erre nem számítottam.
– Én figyelmeztettelek – emlékeztette a felesége.
– Mikor?
– Amikor megmondtam: ha még egyszer előfordul, hogy nem jössz haza éjszakára, megleckéztetlek és elhagylak. Te nem hittél nekem, és csak nevettél. Úgyhogy most edd meg, amit főztél, drágám!
Ekkor megszólalt a csengő. Az anyósa állt a küszöbön.
– Maja Vasziljevna, jöjjön beljebb, helyezze magát kényelembe, és érezze magát otthon. Mostantól ön itt az úrnő. Egy hónap múlva, amint berendezkedtem, viszem Matvejt is. Aztán magukra bízom, mihez kezdenek ezzel a lakással és a fiával.
Varvara egy megvető pillantást vetett Romanra, majd távozott. A férfi ott maradt kettesben az anyjával, aki már a küszöbről osztani kezdte neki az észt és diktálta a szabályait.
Roman csak most fogta fel igazán: vajon megérte az az éjszakai kimaradás, hogy mindez megtörténjen? Valószínűleg nem, de már nincs mit tenni – elszámította magát…
Írják meg kommentben, mit gondolnak az esetről, és dobjanak egy lájkot!
