„És tessék, negyvenhárom évesen hirtelen a nyakába szakadt a hír, mint derült égből a villám…” Okszana lassan sétált hazafelé, és azon gondolkodott, hogyan mondja el a férjének, a fiának… Vajon hogyan reagálnak majd?
Okszana remegő lábakkal lépett ki a nőgyógyászati rendelőből. 8 hét. Erre biztosan nem számított, amikor az orvos közölte vele.
A szervezetével kapcsolatos kellemetlenségeket fáradtságnak, vitaminhiánynak, életkori változásoknak tulajdonította – de semmiképpen sem terhességnek.
Fiát, Ilját huszonhat évesen szülte, egy évvel az esküvő után.
Néhány év múlva szerettek volna még egy gyermeket, jó lett volna egy kislány… De nem adatott meg, pedig mindketten teljesen egészségesek voltak a férjével.
És most tessék, negyvenhárom évesen hirtelen jött a hír, mint hó a fejére… Okszana lassan ment hazafelé, és azon töprengett, hogyan mondja el a férjének és a fiának. Vajon hogyan fogadják majd?
Nem késő már szülnie? Hiszen nem fiatal már, sokaknak ilyenkor már unokáik vannak… Megszólalt a telefon – az anyja hívta.
– Halló, kislányom, hol vagy? Beugranál hozzánk? Apádnak egész nap magas a vérnyomása, talán az időjárás miatt…
– Igen, mama, mindjárt megyek. Van egy hírem, még azt sem tudom, hogyan mondjam el…
– Gyere csak, kislányom, mi az a hír? Ugye minden rendben?
– Most jöttem a nőgyógyásztól. Babát várok, már két hónapja…
– Jaj, Istenem, kislányom, hogy lehet ez… A te korodban… Ilja már felnőtt fiú, inkább unokákat várhatnál… És mit fogsz csinálni? Mit szólt Andrij?
– Még senki sem tudja, most jöttem az orvostól…
– Semmi baj, lányom, szüld meg! Az én anyámnak hét gyereke volt, és mindet felnevelte… Asszony, teríts az asztalra, megünnepeljük ezt a dolgot! Ki tudja, talán unokánk születik, még lesz időnk babusgatni…
– Megbolondultál, öreg, mit ünnepelni, amikor ilyen a vérnyomásod? Te meg, Okszanácska, gondold meg százszor is, kell-e ez nektek. Nézd meg, milyen idők járnak, egy gyerek bőven elég. Gondolj bele, hatvanéves leszel, amikor a gyerek még csak tizenhét… Hova vezet ez?
– Mama, majd megbeszéljük Andrijjal…
Vacsora közben Okszana elmondta a hírt a férjének és a fiának. Ilja zavartan nézett az anyjára.
– Te? Ebben a korban? Hiszen már öreg vagy! Most tényleg szülni akarsz? Komolyan?
– Fiam, azért nem vagyok én olyan öreg. Képes vagyok kihordani és megszülni egy gyermeket… Nem szeretnél egy öccsöt vagy húgot?
– Minek nektek még egy gyerek? Nem vagyok én elég? Nincsenek más gondjaitok? Na persze, kitaláltátok, hogy öregkorotokra csecsemőt vállaltok…
Ilja felpattant az asztaltól, beviharzott a szobájába, és bevágta az ajtót. Okszana szomorúan nézett a férjére.
– Andrijkám, miért hallgatsz? Örülsz, hogy újra apa leszel?
– Én? Olyan váratlan ez, hogy nem is tudom… Tényleg, nem vagyunk már túl idősek egy babához? Mindig is szerettem volna még egy gyereket, tudod, de most… Te már nem vagy fiatal lány, nehéz lesz a terhesség és a kisbaba körüli teendők is… Féltelek…
– Ugyan már, még lekörözöm a fiatalokat! Nézd csak, Ilja befejezi az iskolát, elmegy továbbtanulni, és mi ketten maradunk… Így viszont újra szülők leszünk, az életünk új értelmet kap.
És anyagilag sincs gond, hála Istennek, jól keresünk, a céged virágzik.
Ekkor kijött Ilja a szobájából.
– És akkor most az én tanulmányaim, a lakás, amit venni akartatok nekem, mind ugrik? Lesz másik gyereketek, rám már nem jut majd…
– Ilja, miket beszélsz? Természetesen minden marad a terv szerint. Előre félretettünk pénzt a tanulmányaidra és a lakásra is, ne aggódj…
– Ja, és anya, kapsz majd állami támogatást is a gyerek után. Annak egy részét lehetne az én tanulásomra fordítani… Végül is nem is olyan rossz, ha szülsz…
– Eszembe sem jutottak ezek a támogatások, aprópénz az egész… Engem inkább az aggaszt, hogy a korom miatt „idős elsőszülőnek” számítok, kockázati csoportba tartozom…
– Semmi baj, drágám, meg fogsz birkózni vele. Fiam, te pedig nagytestvér leszel, el tudod képzelni?
– Nem, nem tudom elképzelni… Nekem nincs szükségem más gyerekre a családban. De ha ti ennyire akarjátok, szüljétek meg, neveljétek fel… De előre mondom, én nem fogom szeretni ezt a gyereket. A csecsemők nem az én világom, még a kezemben tartani is félek őket – vagy sírnak, vagy összepiszkítják magukat, fúj…
Okszanát elszomorította a fia hozzáállása. Értette, hogy talán féltékeny, de ez a negatív hangulat nagyon nem tetszett neki.
Az anyósa ellenségesen fogadta a hírt.
– Teljesen megbolondultatok? Miféle gyerek, Okszana? Mindjárt ötven leszel, inkább a nyugdíjra kellene gondolnod, nem gyerekre! Andrij sem kisfiú már, még ha egy évvel fiatalabb is nálad… Nem elég nektek Iljuska? Mi is öregek vagyunk már, semmiben nem tudunk segíteni, még csak vigyázni sem a gyerekre… A helyedben én elvetetném, és kész!
– Ezt majd mi döntjük el… Nem kérünk segítséget, csak tájékoztattunk benneteket!
Okszana bezárkózott a szobájába, és sírva fakadt. Számára is sokkoló volt a hír a babáról, és még a rokonok is így állnak hozzá… Andrij sem mutatott különösebb örömöt…
Ilja pedig kategorikusan kijelentette, hogy nem fogja szeretni a gyereket… Mit tegyen? Hogyan birkózzon meg mindezzel?
Okszana felhívta a barátnőjét, és elmondta a hírt.
– Ugyan már… Biztos, hogy baba? Nem lehet, hogy csak klimax kezdődött? És mit fogsz tenni, tényleg megszülöd? Én nem merném kockáztatni… Mi van, ha Down-szindrómás lesz? És akkor mi lesz? Ismerőseinknél is így történt, beteg gyerek született, most meg szenvednek…
Okszana, látva ezt a reakciót, úgy döntött, többé senkinek sem beszél róla. Lesz, ami lesz… Megszakítani nem fogja.
Minden könnyen zajlott, még ő maga sem számított rá. Az összes vizsgálat, szűrés rendben volt. Ilja továbbra is kerülte az anyját. A ballagás előtt kijelentette:
– Anya, kérlek, ne gyere el a ballagásra. Szégyellem a srácok előtt, hogy az anyám nagy hassal jelenik meg… Jöjjön csak apa egyedül, majd azt mondom, hogy beteg lettél…
– Ilja, miket beszélsz? Annyira vágytam rá, hogy ott legyek a ballagásodon. Te vagy a szeretett fiam, látni akarom, hogyan zajlik minden… Hogy lehet szégyellni az anyádat?
– Most még szeretett fiad vagyok, de hamarosan lesz más, akit szeretsz… A fiúk ki fognak nevetni, hogy az anyám ilyen korban szülni készül…
Okszanának nagyon fájt ezt hallani. Egész életükben mindent a fiukért tettek, és most ez az eredmény – egy önző lett belőle…
A ballagásra mégis elment, a fia kérése ellenére. Ilja egyszer sem ment oda hozzá, úgy tett, mintha nem is látná…
Néhány héttel a szülés előtt rosszul lett, a mentő kórházba vitte. Az orvosok azt mondták, hogy a szülésig bent kell maradnia megfigyelésre. Kicsit a kiírt időpont előtt megszületett Okszana kislánya, Marijka. Egészséges, nyugodt baba volt.
Mindenki telefonált, gratulált. A fia kivételével. Ilja másik városban tanult, ritkán járt haza.
Amikor Marijka egyhónapos lett, Ilja hazajött. Okszana izgult, hogyan fogja fogadni a húgát…
– Fiam, ismerkedj meg, ő a húgod, Marijka…
– Aha, tudom, hogy hívják… Most eszem valamit, aztán átmegyek a barátomhoz…
– Rendben. Kimegyek a konyhába, megterítek…
Néhány perc múlva bement a szobába, hogy hívja a fiát. Ilja ügyetlenül tartotta a karjában a húgát, katonásan bepólyálva.
– Felnyögött és nyafogni kezdett, hát felvettem…
– Ügyes vagy, fiam, nem félsz tartani?
– Anya, olyan pici… És vicces… Nézd, hogy ráncolja az orrát… Jaj, rám mosolygott, nézd…
Okszana meglepetten nézte a fiát, szinte rá sem ismert. Mosolygott, miközben a kis húgát nézte. A kislány pedig visszamosolygott rá…
– Anya, este megnézhetem, hogyan fürdeted? Olyan, mint egy kis játékbaba, és szerintem még hasonlít is rám… Mekkora buta voltam, hogy nem akartam őt…
– Persze, fiam, segíthetsz is…
Marijka mindenki kedvence lett. A nagymamák és nagypapák nagy örömmel babusgatták.
És senki sem emlegette már, hogy valaha le akarták beszélni Okszanát, kételkedtek… Ilja pedig mindennél jobban örült az „új gyereknek”…
Hogy ne maradj le az új, számodra érdekes bejegyzésekről, iratkozz fel az oldalra! Oszd meg gondolataidat és érzéseidet kommentben, és támogass minket egy kedveléssel!”
