Az egyetlen fiunk azzal döbbentett meg bennünket, hogy meg akar házasodni — hiszen még csak 22 éves. De a férjemmel úgy döntöttünk, nem fogunk ellenkezni, mert mi magunk is nagyon fiatalon házasodtunk össze annak idején. A férjem éppen csak betöltötte a 22-t, én pedig 19 voltam. Úgy látszik, ez a sors. Ráadásul a menyasszony is tetszett nekünk: Marjanka a fiunkkal egy csoportban tanult az egyetemen.
Amikor megértettük, hogy a dolog már eldőlt, elkezdtünk készülődni az ünnepségre. Úgy határoztunk, hogy mivel Viktor az egyetlen fiunk, rendes esküvőt kell rendezni neki. Ahogy illik, a férjemmel elmentünk látogatóba Marjana szüleihez, a leendő menyünkhöz. A lányról szinte semmit sem tudtunk, csak néhányszor láttuk a fiunkkal együtt. Azt mesélte, hogy az édesanyjával él egy faluban, nem messze a városunktól. Így hát elindultunk leánykérőbe. Természetesen előre szóltunk a jövendőbeli nászasszonynak az érkezésünkről. A férjem virágot vett, én tortát sütöttem, és elindultunk megismerkedni a leendő, úgymond, családdal.
Amikor megérkeztünk, az első dolog, ami meglepett bennünket, az a rendkívül tiszta és gondosan rendben tartott udvar volt.
Maga a ház, bár régi volt, szintén nagyon rendezett és tiszta volt. Már a küszöbön a leendő nászasszonyunk, Olena fogadott bennünket. Azonnal megkedveltük: olyan szép és kellemes asszony volt. Lena azonnal az asztalhoz invitált minket. A vendéglátás valóban finom volt, látszott, hogy készült ránk. Jót beszélgettünk, Olena nagyszerű nőnek bizonyult, de az esküvőről végül mégsem állapodtunk meg semmiben.
Ugyanis a nászasszony rögtön figyelmeztetett bennünket, hogy neki nincs pénze az esküvőre. Ezek után látszott, mennyire zavarban van Marjana. A fiunk is nagyon csalódott volt ettől a fordulattól. Az esküvőt nem magának akarta: egyszerűen tudta, mennyire álmodik róla Marjana.
A férjemmel úgy döntöttünk, hogy nem mondunk le az esküvőről. Megígértük a fiunknak, hogy a saját pénzünkből rendezzük meg, a többit pedig majd meglátjuk, az élet eldönti.
A nászasszonynak azt mondtuk, hívjon meg a maga részéről egy bizonyos számú fontos vendéget. Az emberek úgysem jönnek üres kézzel. Amit pedig borítékban hoznak, abból majd ki lehet fizetni az ő asztalaikat az étteremben. Bár Olena sokáig habozott, elfogadja-e az ajánlatunkat, végül sikerült meggyőznünk, hogy támogassa a gyerekeket.
Szerdán, szinte közvetlenül az esküvő előtt, megszólalt a csengő az ajtónknál. A küszöbön a nászasszony állt. Nagyon meglepett bennünket a látogatása, behívtuk teázni. Olena sokáig nem tudta, hogyan kezdje, majd kivett a táskájából egy fehér borítékot, és abból pénzt vett elő.
Kiderült, hogy annyira kellemetlenül érezte magát a mi ajánlatunk miatt, hogy elment a bankba, és hitelt vett fel erre az összegre. Arra kértük, hogy inkább fizesse vissza a pénzt a banknak, mert nem akartuk, hogy hitelbe verje magát — hiszen amikor náluk jártunk, láttuk, milyen egyszerűen és szerényen élnek a lányával. De a nászasszony hallani sem akart róla: azt mondta, a döntést már meghozta.
Az esküvőt végül nagyszerűen megünnepeltük.
A gyerekek nagyon boldogok voltak. Magán az esküvőn a nászasszony ismét meglepett bennünket: a férjemmel láttuk, hogy nemcsak okos, hanem gyönyörű nő is. Olenának mindössze 45 éve volt, már régen elvált, és egyedül nevelte a lányát. Az esküvőn szinte rá sem ismertünk: Olena kivirult — a frizura, a smink és a ruha megtette a hatását.
Ezt nemcsak mi vettük észre, hanem az összes vendég is, köztük a fiatalabb testvérem, Vaszilij is. Vaszilijnak 46 éve van, elvált, már tíz éve Lengyelországban él és dolgozik. Most viszont kifejezetten a unokaöccse esküvőjére jött haza.
Egész este Olenát nézte, és az esküvő után azt mondta, hogy még egy kicsit Ukrajnában marad. Azt pedig én már sejtettem, miért…
Így aztán már a következő vasárnap ismét a faluba utaztunk a nászasszonyhoz — újra leánykérőbe, de ezúttal már hozzá magához.
Vaszilij és Olena között minden jól alakult: összeházasodtak, és néhány hónap múlva a testvérem magával vitte a feleségét Lengyelországba.
Így lett a nászasszonyomból a rokonom is. Nagyon jó ember, és megérdemli a boldogságot.
