Andrij Víraval érkezett a faluba az édesanyjához.
– Micsoda ház! – csodálkozott Vira, amikor meglátta Andrij anyjának házát.
– Ugyan, semmi különös – mosolygott Andrij.
Egy asszony jött eléjük.
– Ő az édesanyám, Viktorija Leonidovna. Ő pedig Vira – mutatta be őket Andrij.
– Gyertek csak, pirogot sütöttem. Egyetek az útról – mondta Viktorija Leonidovna.
Vira és Andrij asztalhoz ültek. Vira vett egy pirogot és enni kezdett. Hirtelen valami furcsát érzett.
– Ez meg mi? – kiáltott fel Vira, és kivett belőle valami tárgyat.
– Mit keresel itt? – Vira munkából hazatérve a saját lakásában találta volt férjét. A férfi a konyhában ült és csendben teát ivott.
– Kérsz teát? Még forró – mondta nyugodtan Viktor.
– Kérdeztem valamit. Mit keresel itt? – ismételte Vira.
– Teát iszom – válaszolta megint nyugodtan Viktor.
– Miért jöttél? És honnan van kulcsod? Azt mondtad, elvesztetted – csodálkozott a nő.
– Hát elvesztettem, aztán meg megtaláltam. Hozzád jöttem. Visszajöhetnék? – kérdezte a férfi.
– Elcsavarogtál, aztán csak úgy visszajössz? – nem értette Vira.
– Bocsáss meg. Rájöttem, hogy veled jobb. Kérlek, bocsáss meg – mondta halkan Viktor.
– Nem kell. Megittad a teát? Viszlát – válaszolta a nő.
– Miért ilyen hirtelen? Nincs hova mennem. Hiszen a lakás nálad maradt a váláskor – próbálta magyarázni a férfi.
– Vannak szüleid, és a lakásért mindent kifizettem neked. Most már az enyém – mondta Vira.
A válásuk nem volt könnyű. A lakás jelzálog alatt állt, ami már a végéhez közeledett. A közösen szerzett vagyont a férj teljes egészében magának akarta. A szeretője gyermeket szült neki, itt viszont nem volt gyerek. Szerinte neki jobban kellett a lakás. Ez volt a második félrelépése. Vira többet nem akarta eltűrni. Válás lett belőle.
Lakást akart? Akkor igazságosan osztoznak. A pénz nagy részét Vira szülei adták. A bíróságon, amikor rájött, hogy kevés esélye van, beleegyezett a pénzbeli kártérítésbe. Vira hitelt vett fel és azonnal mindent kifizetett neki. Most már ő az egyetlen tulajdonosa a lakásnak.
Dolgozott, a szülei is segítettek. Minden hitelt és a jelzálogot is lezárta. Nincsenek adósságai. Főleg nem a volt férjével szemben.
– Minek neked egyedül ekkora lakás? – kérdezte hirtelen a férfi.
– Miért egyedül? – csodálkozott Vira.
– Anyám azt mondta, egyedül élsz. Talán kezdhetnénk mindent elölről – mosolygott Viktor.
– Az már nem! Menj kifelé. Megittad a teát, ennyi elég. Szia – válaszolta határozottan Vira.
– Miért ilyen kategorikusan? Na jó, elmegyek. Viszlát. Még találkozunk.
Vira elfelejtette elkérni tőle a kulcsot, de lehet, hogy nem is adta volna oda. Talán még másolatot is csinált. Sürgősen zárat kell cserélni – gondolta. Már nincs benne szerelem e férfi iránt. Tisztelet sincs. A férfi maga taposta el mindezt a megcsalással és a válással.
Másnap este megjelent a volt anyósa. Korábban egyáltalán nem avatkozott bele az életükbe. A válásnál is semleges maradt.
– Vira, szervusz. Még mindig olyan csinos vagy. Az én fiam meg egy semmirekellő. Mondtam is neki, hogy nem kellett volna elválnia tőled.
– Ez már a múlt. Mit szeretne?
– Kibékültök majd? Hiszen olyan jól megvoltatok.
– Nem. Nekem megvan a saját életem. Neki is a sajátja. Nem tartozom neki semmivel.
– A régi idők kedvéért hadd lakjon nálad egy ideig. Talán minden rendeződik.
– Nem fog rendeződni.
– Most segítségre van szüksége.
– Beteg?
– Nem. Tele van adóssággal. Az a nője meg… minden pénzt kiszedett belőle. A gyerek pedig nem is az övé. Így alakult. Elhagyta a nőt, de az adósságok maradtak.
– Maga vicces. Én fizessem vissza annak a nőnek a tartozásait? Fizesse csak ő maga.
– Majd ő fizeti. Csak nincs hol laknia.
– És maga?
– Én nem tudom eltartani. Kicsi a nyugdíjam.
– Én sem fogom eltartani. És a lakásba sem engedem be. Viszontlátásra.
– Gondold meg, jó ember ő. Mindent megértett.
– Aha. Majd átgondolom.
Természetesen eszébe sem jutott gondolkodni rajta. Mindennek vége volt. Már rég vége.
Megérkezett a mester, hogy kicserélje a zárat. Amíg dolgozott, a volt férj ismét megjelent.
– Te ki vagy? – kérdezte azonnal a mestertől.
– És te?
– András, gyere ide – kiáltotta Vira a szobából.
A mester odament.
– Ne haragudjon, nem tudna egy kicsit segíteni? Ez a volt férjem. Miatta cserélem a zárat. Mondja azt, hogy a vőlegényem. Kérem. Még külön fizetek is érte – mondta Vira könyörgő tekintettel halkan.
– Természetesen, drágám – mondta, majd visszament az ajtóhoz. – Maga még mindig itt van? Mit akar?
– A feleségemhez jöttem.
– Ja, szóval maga a volt férj. Nos, ő most már az én nőm. Hamarosan esküvőnk lesz.
– Erről nem mondott semmit.
– Nem is kérdezted.
– És te honnan tudsz mindent?
– Nincsenek titkaink. Na, indulj innen. A kulcsot kidobhatod – nevetett utána a mester.
– Nagyon szépen köszönöm.
– Ugyan, hagyja csak. Megértem.
– Mennyivel tartozom?
– Nos, a beszélgetésért a volt férjével – egy csésze tea.
– Esetleg még valami? A teánál erősebb italom nincs. Talán pénz?
– Nem. A tea elég. Erősebbet nem iszom. Egyáltalán nem. Apám szerette. A válás után állandóan hozzánk járt, anyámtól pénzt kért, a kulcsot sem adta vissza. Én kerestem pénzt a zárra és kicseréltem. Képeslapokat és újságokat hordtam ki. Segítettem anyámnak. Apámtól semmi segítség nem volt.
– Nagyon szépen köszönöm. Legalább ez most már nem fog ide járni.
Szombaton megszólalt a csengő.
Istenem, megint ő jött, vagy az anyja – gondolta Vira. A csengő tovább szólt. Ki kell nyitni.
Az ajtóban András állt.
– Jó reggelt. Azért jöttem, hogy meghívjam egy sétára. Anyámmal van egy nyaralónk. Sétálhatunk ott. Vagy a városban. Nincs ellene kifogása?
– Akkor inkább a nyaralóba. Száz éve nem voltam már a városon kívül.
– Rendben. Lent várok az autónál a ház előtt.
Amikor Vira kilépett a lépcsőházból, végignézett az összes parkoló autón. Vajon mivel járhat egy zárszerelő?
– Itt vagyok.
– Milyen szép autód van!
– Mit akartál itt látni? Egy öreg Zsigulit?
– Nem.
– Akkor indulunk a faluba?
– Igen.
A falu szinte rögtön a város után kezdődött.
– Nem semmi nyaraló! Ez inkább egy ház.
– Ez a nagymamám háza volt. Most anyámé. Gyakran járunk ide. Csak ne lepődj meg. Nincsenek veteményesek. Csak virágok meg kert. Azok a virágok is olyanok, amelyek kevés gondozást igényelnek. Ide csak pihenni járunk.
Egy asszony jött eléjük.
– Ő az édesanyám, Viktorija Leonidovna. Ő pedig Vira.
– Milyen jó itt nálatok, milyen csendes.
Viktorija Leonidovna kiváló háziasszony volt. A ház ragyogott a tisztaságtól. A piték mesés illatot árasztottak. Vira már régen nem evett ilyen finom pitét.
– Nagyon finom. Köszönöm. Pont olyan, mint régen a nagymamámnál.
– Én is szeretem a pitét. Nekem itt jobban tetszik, különösen most. Senki sem zavar. Csend van. Ti pedig menjetek sétálni. Van egy szép tavunk.
A hétvége észrevétlenül telt el.
– Na, tetszett?
– Nagyon.
– Vőlegényi jogon meghívlak jövő hétvégén horgászni. Szeretsz horgászni?
– Azt hiszem igen. Várj csak… milyen vőlegényi jogon? Honnan?
– Hát onnantól a perctől, hogy elzavartam a férjedet.
– Erről nem állapodtunk meg.
– Dehogynem.
Mindketten nevetni kezdtek.
Az egész nyarat a faluban töltötték hétvégenként. András anyja is néha kijött, és pitével kínálta őket.
Egyik hétvégén teát ittak.
– Edd meg ezt. A káposztás a legszebb – nyújtott át neki egy pirogot András.
– Ma inkább húsosat szeretnék. Na jó, ez lesz a második. Jaj… Viktorija Leonidovna, ez biztosan az öné, sütés közben eshetett bele – mondta Vira, és egy gyűrűt nyújtott felé.
– Nem, kislányom, ez a tied.
– Az enyém?
– Egyáltalán nincs benned romantika. András találta ki. Ma nem leszek itthon, a szomszédasszonnyal bemegyünk a városba. Segítenem kell neki a bevásárlásban. Ti pedig pihenjetek. Sziasztok.
Viktorija Leonidovna elutazott.
– Hozzám jössz feleségül?
– Igen.
– Húsos pirog?
– Igen.
– Pedig te mindig a káposztásat szeretted.
– Ilyen az élet. Azt hiszem, kisbabánk lesz.
– Miért nem mondtad rögtön?
– Még nem vagyok biztos benne. De nagy valószínűséggel így van.
– Hurrá! Anya örülni fog. Nagyon megkedvelt téged.
Az esküvőt szerényen tartották. Kevés rokon volt, még kevesebb barát.
Vira lakásában kezdtek élni. András legénylakását kiadták bérbe.
Természetesen nem feledkeztek meg az anyjáról és a nyaralóról sem. Az egymás után születő gyerekek örömet hoztak a szülőknek és a nagymamának.
– Meg kellene köszönnöd a volt férjednek.
– Mégis miért köszönjem meg neki?
– Hát azért, mert ha nem járt volna hozzád, nem kellett volna zárat cserélni. Akkor meg nem ismerkedtünk volna meg.
– Hát akkor köszönöm neki.
