Ma átutalták a fizetést a kártyára, tizenhétezeret.
Anna jókedvűen ment haza:
„Általában kevesebb szokott lenni, de ebben a hónapban az előleggel együtt több mint harminc lett. A főnök még kétezer prémiumot is kiutalt.
Igaz, a hónap végén két napot dupla műszakban dolgoztam” — akaratlanul a kezére pillantott. — „Milyen borzasztóak! A vaspor beleette magát, már nem lehet lemosni.
Más nőknek negyvenévesen manikűr van az ujjain, nekem meg csak vágások. Úgy látszik, egész életemben fúrógépkezelőként fogok dolgozni. Mit lehet tenni?
Fel kell nevelni a lányomat. Már az egyetem első évét is befejezte. Más útra lép majd az életben.
Irodában fog dolgozni. Férjhez megy. Én egész életemet férfi nélkül éltem le. Legalább a lányom legyen boldog.”
Miután bevásárolt a boltban, hazatért. A lánya valamit főzött a konyhában.
— Ma utalták a pénzt a kártyára! — újságolta örömmel az anya.
— Jó — morogta a lánya válaszul.
— Vaszilina, miért vagy ilyen komor?
— Semmi. Ülj le enni!
— Tessék, szeleteld fel a sonkát és a sajtot! Legalább rendesen eszünk — Anna elkezdte kipakolni a szatyrokból az élelmiszereket.
Amikor asztalhoz ültek, az anya újra megkérdezte:
— Na, miért vagy ilyen búskomor?
— Tegnap Makszim bemutatott a szüleinek.
— Melyik Makszim?
— Nem ismered — a lánya féloldalas mosollyal, fölényesen emlékeztette. — Pár napja ő hozott haza kocsival.
— Saját autója van?
— Igen, saját autója, saját lakása, gazdag szülei.
— Lányom, te ilyeneket ne válassz! Nem hozzád való.
— Pont ilyet akarok — a lány hangja dühössé vált. — Normális emberek módjára akarok élni, nem a fizetésedtől fizetésedig.
— Vaszilina, mi bajod? Hiányzik valamid? Szépen öltözködsz, okostelefonod is van.
— Szépen öltözik mindenki, és okostelefonja is mindenkinek van.
— Na és milyenek a szülei? — próbálta Anna másra terelni a szót.
— Milyenek? Mind olyanok… — a lánya körözött a kezével, keresve a szavakat. — Az apja olyan tekintélyes férfi.
Az anyja meg elegáns nő, ápolt, gyönyörű ékszerekkel.
— És miről beszélgettetek?
— Megkérdezték, kik a szüleim — a lány dühösen összeszorította az ajkát. — Majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Mit mondhattam volna? Apám nincs, az anyám meg a gyárban, gépnél dolgozik.
— Lányom, nem mindenki lakik villákban és jár drága autókkal. Valakinek a gépeknél is dolgoznia kell.
— Dolgozzon, akinek kell, én élni akarok — a lány sírva fakadt, és a szobájába rohant.
Anna sokáig ült az asztalnál lehajtott fejjel.
Fájt neki. Hiszen mindent, amit csak tudott, amit erejéből tellett, kizárólag a lányáért tett.
Másnap este a lánya izgatottan jött haza, arcán titokzatos mosollyal.
— Anya, holnap szombat. Meghívtam Makszimot hozzánk vendégségbe.
— Jaj! — kapott az arcához Anna, és rögtön megkérdezte: — Hánykor jön?
— Este.
— Be kell vásárolni. Reggel főzök valami finomat.
— Mindent én főzök. Anya, hozd magad rendbe!
— Hogy érted? — nem értette az anya.
— Frizura, smink.
— Mi baj van velem? — Anna a tükörbe nézett. — Talán már öreg vagyok?
— Anya, nem erről van szó. Jól kell kinézned.
— Hát jó, elmegyek a fodrászhoz! — mosoly jelent meg az arcán. — A smink meg…
— Rendben, a sminket én csinálom meg — Vaszilina megfogta az anyja kezét. — De a kezed… Anya, rendbe kell tenni és manikűrt csinálni.
— Kislányom, milyen manikűr? Gépeknél dolgozom.
— Milyen borzasztóak a körmeid és koszosak a kezeid.
— Ez por, beleette magát — Anna a kezére nézett, mintha most látná először. — Jó, megpróbálok valamit tenni.
— Mosd le! Most felhívom őket, időpontot egyeztetek. Holnap reggel megcsinálják a hajad és a manikűröd.
— Egyeztess csak! — mondta határozottan Anna.
— Anya, holnap szépséget csinálunk belőled.
— Addig elmegyek bevásárolni.
Anna kilépett a lépcsőházból, és különös gondolatok kezdtek kavarogni a fejében:
„Szóval a lányom öregnek tart? Hiszen még csak negyvenegy éves vagyok…”
Ekkor szembejött a szomszéd. Közömbösen biccentett, és elment mellette.
„Még Fegya sem vesz észre. Pedig hamarosan ötven lesz. Valaha jóképű férfi volt. A kilencvenes években nagy tekintélynek számított, amíg le nem csukták.
Most se felesége, se gyereke…” — sóhajtott nehezen. — „És még ő sem néz rám.”
Megvette az élelmiszert. Alig ért vissza a lakásba, a lánya azonnal közölte:
— Anya, készülődj! Időpontot kértem manikűrre. Téged — az órájára nézett — fél óra múlva várnak.
— Hogyhogy… én…
— Gyorsan, készülődj! Veled megyek — kivette az anyja kezéből a szatyrokat. — Addig elpakolom a dolgokat…
…Anna egész nap tűkön ült. Még szép — hiszen hamarosan megérkezik a lehetséges jövendőbeli veje.
És íme, megérkeztek.
— Jó napot, Anna Sztyepanovna! — mondta egyszerűen a fiú, majd rögtön bemutatkozott. — Makszimnak hívnak.
— Nagyon örülök — felelte őszintén a nő, miközben gondolatban felmérte lánya barátját. „Jó fiú, nem nagyképű, és nem is olyan nagy szépség. Azt hittem, az én Vaszilinám csak a magas, jóképű fiúkra figyel.”
— Makszim, gyere be! — zökkentette ki gondolataiból a lánya hangja.
Leültek az asztalhoz és beszélgettek. Makszim mesélt az apjával közös vállalkozásukról. Arról, hogyan kereste meg maga az egyszobás lakásra és az autóra valót.
Anna egyre gyakrabban kapta magát azon a gondolaton, hogy éppen ilyen vejre vágyott mindig, ugyanakkor nem tudta elképzelni a saját Vaszilináját e fiú mellett.
„A lányomnak csak egy álma van: hogyan kapjon meg mindent azonnal. Biztos csak azért tetszett meg neki ez a Makszim, mert van lakása és autója.
Biztosan már látja maga előtt a jövőjét mellette egy hatalmas, szép házban, fényűzésben.”
Az az érzése is támadt, hogy a fiú mindezt sejti.
Sőt nemcsak sejti, hanem jól tudja — ezért elhatározta, hogy megerősíti a gyanúját, de nem egyenesen, nehogy megbántsa.
— Makszim, mik a terveid a jövőre nézve?
— Apámnál fogok dolgozni. A lányának is szeretnék olyan munkát találni, amit szeret. Tudom, hogy egyetemre jár. Én magam is levelezőn tanulok még.
— Makszim, hány éves vagy?
— Huszonhárom. Egy évet szolgáltam a hadseregben. Most az egyetem harmadik évében vagyok. A apám vállalatánál dolgozom, hetvenezeret fizet havonta. Meg lehet élni.
Anna nem értette, nem tudta elhinni, hogy a mellette ülő lánya úgy fogadja a fiú szavait, mintha ez teljesen természetes lenne.
Nem, amit a fiú mondott, az nagyszerű volt. Csak azt nem tudta elhinni, hogy a terveiben hely jut majd Vaszilinának.
— Az apám szinte a nulláról kezdte — folytatta Makszim. — A hadsereg után ő is levelezőn tanult, és a gyárban fúrógépkezelőként dolgozott.
— Micsodaként? — hitetlenkedett Anna.
— Gépnél, fúrógépkezelőként.
— Én is fúrógépkezelőként dolgozom — mondta a nő némi büszkeséggel, de azonnal beleütközött a lánya elégedetlen pillantásába.
— Apámnak van egy kisebb gyára — folytatta a fiú. — Fémtermékeket gyártunk. Én már minden gépen dolgoztam.
Azt mondja, én vagyok az örököse, és mindent alulról kell megtanulnom.
A lánya logisztika szakon tanul. Egyelőre a gyárunkban fog diszpécserként dolgozni.
Anna hallgatta, és nem akart hinni a fülének. Valamiért biztos volt benne, hogy a lánya és a „gyárban dolgozni” fogalma összeegyeztethetetlen. Mégis Makszim olyan magabiztosan beszélt erről.
Amikor a lánya a barátjával elment, Anna elkezdett leszedni az asztalról, de a beszélgetés nem hagyta nyugodni.
Az volt az érzése, mintha a mai napig Makszim és az ő Vaszilinája nem is beszéltek volna egymással.
A fiú úgy beszél, mintha minden már el lenne döntve. A lánya viszont erről egyszer sem tett említést.
Így töprengett Anna egészen estig, a lánya pedig mintha szándékosan nem sietett volna haza.
Végül hazatért az ő Vaszilinája.
— Ülj le enni! — mondta nyugodtan az anya.
A lány leült, gondterhelten bámulta a tányérját; úgy tűnt, hasonló gondolatok foglalkoztatják.
— Anya, tetszett neked Makszim? — kérdezte elsőként Vaszilina.
— Nagyon! — felelte, majd rögtön visszakérdezett. — És neked tetszik?
— Nem tudom — vallotta be őszintén a lánya.
— Mi nem tetszik benne? — mosolygott az anya.
— Ha egyszer összeházasodnánk, minden rendben lenne, de a család feje ő lenne. Szerinte ezt még meg sem kell vitatni.
— Neked erről más a véleményed?
— Nem tudom — mondta ismét a lány.
— Biztos én is ilyen voltam fiatalon — mondta Anna nosztalgikusan. — Most meg, ha valaki ilyesmit ajánlana…
— Anya, elkezdődött a szünetem. Tíz hónapot becsülettel végigtanultam az egyetemen, ő meg azt ajánlja, hogy két hónapig dolgozzak diszpécserként a gyárában. Nincs jogom pihenni?
— Két hónapig ingyen akar dolgoztatni?
— Miért ingyen? — vont vállat a lány. — Negyvenezeret ígér havonta.
— Neked negyvenezer havonta?! Nálunk a gyárban a tapasztalt diszpécserek húszezerért dolgoznak.
— Anya, én mást akarok…
— Egész életedben az ő nyakán akarsz ülni? — Anna szerette volna, ha a lánya megérti, hogy az álmok és a valóság nem ugyanaz.
— Miért gondolod ezt?
— Vaszilina, akkor válaszolj egy egyszerű kérdésre: miért van rád szüksége?
— Szép vagyok — mondta büszkén a lány.
— Igen, ilyen szépekből sok van.
— Szeretem őt.
— A pénzét szereted.
— Nem, őt.
— Akkor beleszerettél volna egy utcaseprőbe is. Ott az a fiatal fiú, aki a mi udvarunkat söpri. Biztosan nőtlen.
— Na, te aztán mondasz valamit!
— Akkor miért kellesz Makszimnak? — kérdezte újra az anya. — Neki feleség kell, nem szerető.
— Anya, neked nagyon régimódi elképzeléseid vannak.
Aznap éjjel anya és lánya sokáig nem tudtak elaludni. A lány az anyja szavain gondolkodott:
„Hiszen tényleg mindent azonnal akarok. Makszim ezt pontosan érti, és nem siet megkérni a kezem. Lehet, hogy egyáltalán nem is fogja.
Akkor minek mutatott be a szüleinek, és ismerkedett meg anyával?
Anya sok mindenben igaza van. Makszim olyan ember, aki sosem veszíti el a fejét, és mindig eléri, amit akar.
És mit akar? Anya jól mondta: feleséget. Ezért próbál átnevelni… megváltoztatni.”
Egész éjjel ilyen gondolatok jártak a fejében, arra kényszerítve, hogy újragondolja az életét.
Anna sem tudott sokáig elaludni. Lefekvés előtt a tükörbe nézett, és… az első pillanatban meg sem ismerte magát.
Közelebbről megnézte:
„Hiszen egészen csinos nő vagyok. És még csak negyvenegy éves. Akkor miért temettem el magamban a nőt? A lányom holnapután férjhez megy. És én? Egyedül maradok?”
Reggel a lánya elment a barátjához. Gondterhelten, de eltökélten.
Anna komótosan rendet rakott a lakásban, majd készülődni kezdett a boltba.
A tükörhöz lépett, és ekkor megakadt a tekintete a lánya kozmetikumain. Sminket, ha használt is, nagyon ritkán, csak ünnepeken.
Nehéz elképzelni egy kifestett fúrógépkezelőt a gép mellett. De ma vasárnap volt, és eszébe jutott a tegnapi „mesterkurzus”, amit a lánya tartott neki.
A keze önkéntelenül a neszesszer felé nyúlt…
Kilépett a lépcsőházból, és meglátta Fjodort. A férfi már fordította a fejét, hogy szokás szerint biccentsen és továbbmenjen, de hirtelen megtorpant, mintha oszlopba ütközött volna.
Egy percig csak nézte, aztán megkérdezte:
— Anya, te vagy az?
— Mintha negyven év alatt most látnál először — nevetett a nő.
— Olyan szép vagy!
— Köszönöm!
— Gyere, elkísérlek a boltig — mondta határozottan Fjodor.
— Hát menjünk! — mosolygott vissza.
Anna este tért haza. A lánya még nem volt otthon, és hosszú idő után először a gondolatai sem róla szóltak:
„Ez a Fegyka nem is rossz ember. Persze megöregedett, de ugyanaz a fiatalos lendület van benne.
Alig mentünk el a boltig, már sétálni hívott. Egészen nevetséges! Mintha nem negyven fölött lennénk, hanem húszévesek.
És pénze is van. Beültünk egy étterembe. Én még sosem voltam ott.”
Elkezdett vacsorát készíteni, de a szomszédjáról szóló gondolatok tovább kavarogtak a fejében:
„Megkérdeztem, mivel foglalkozik. Azt mondta, üzlettel” — mosoly jelent meg az arcán — „és azt is, hogy törvényessel.”
Hazatért a lánya. Elgondolkodva. Ránézett az anyja arcára.
— Anya, miért ragyogsz ennyire?
— Még magam sem tudom — felelte mosolyogva, majd rögtön visszakérdezett, hogy másra terelje a szót. — Te meg miért vagy ilyen gondterhelt?
— Holnaptól Makszim gyárába megyek dolgozni.
— Ügyes vagy, kislányom! Amikor az ember maga keresi a pénzt, magabiztosabbnak érzi magát. És Makszim is egészen másképp fog hozzád viszonyulni. Jó fiú ő.
— Tudom.
— Akkor kapaszkodj belé.
— Anya, köszönöm! Kicsit felnyitottad a szemem az életre.
Vaszilina ismét figyelmesen ránézett az anyjára, majd váratlanul megkérdezte:
— Anya, nem lettél szerelmes?
Csörömpölve esett a földre a csésze. Anna egy percig tátott szájjal állt, aztán közömbös arcot erőltetve kérdezte:
— Miért kérdezed?
— Látom a titokzatos mosolyt, és az arcomon a sminkem nyomait — majd visszafojtott nevetéssel hozzátette. — És különben is, te egy nagyon szép nő vagy!
— Köszönöm! Erre te nyitottad fel a szemem, lányom…
… Október a lakodalmak ideje lett. Pokrov ünnepén megtartották Makszim és Vaszilina esküvőjét, pompásat és vidámat. Három héttel később pedig Anna ment férjhez Fjodorhoz.
