Olga éppen csak elindította a férjét a munkába, amikor huszonhárom éves fiuk, Oleg, váratlanul belépett a konyhába. Leült az asztalhoz, és rövid hallgatás után megszólalt:
— Anya, beszélnem kell veled.
— Velem? Nem kellene megvárnunk apádat, hogy közösen beszéljük meg? — javasolta az asszony.
— Úgy döntöttem, először neked mondom el. Meg akarok nősülni — mondta Oleg mosolyogva.
— Nos, és mi ebben a probléma? Felnőtt ember vagy, ha így döntöttél, nősülj meg — válaszolta az anyja nyugodtan.
— Ez még nem minden… — bizonytalanodott el a fiú, láthatóan keresve a szavakat.
— Vannak még egyéb „meglepetések” is? — vált gyanakvóvá Olga, elképzelni sem tudva, mire akar kilyukadni a fia.
Azon a szombaton a férje műszakban dolgozott, így Olga megengedte magának, hogy a szokásosnál később keljen fel. Mielőtt nekilátott volna a reggeli készítésének, főzött egy kávét, és élvezte a ritka nyugalmat – azt az időt, amikor csendben ülhet, és nem kell sehová sietnie. A magány azonban nem tartott sokáig: Oleg, aki hétvégente általában majdnem délig aludt, váratlanul megjelent a konyhában.
— Anya — ismételte meg, miközben helyet foglalt az asztalnál —, tényleg beszélnem kell veled.
— Biztosan csak velem? Nem várjuk meg apádat? Megszoktuk, hogy a fontos dolgokat közösen döntjük el. Úgy tűnik, komoly a kérdés.
— Igen, komoly. Meg fogok nősülni.
— Ez aztán a hír! És kit veszel el? Nem is hallottam róla, hogy lenne barátnőd.
— Polinának hívják. A városi levéltárban dolgozik, a szüleivel és a húgával él egy kétszobás lakásban. Huszonkét éves, nemrég fejezte be az egyetemet. Már egy éve ismerjük egymást.
— Akkor meg mi a gond? Ha eldöntötted, nősülj meg. Apáddal nem fogunk az utadba állni — felelte Olga.
— Akkor majd elhozom Polinát, hogy bemutassam nektek. Mikor lenne a legjobb? Szerintem tetszeni fog neked.
— Nem az a lényeg, hogy nekem tetszik-e vagy sem. A fontos az, hogy neked tetsszen. Neked kell vele élned. Nem vagyok az a fajta anyós, aki beleüti az orrát mások életébe. Ha hívtok, megyek, ha nem, hát nem. De nálunk bármilyen menyet tisztelettel fogok fogadni — mondta az anyja higgadtan.
— Tulajdonképpen — tette hozzá határozatlanul Oleg —, úgy gondoltam, hogy Polinával itt laknánk.
— Itt? — kérdezett vissza Olga meglepetten. — Akkor meg minek házasodtok össze?
— Hogyhogy minek? Szeretem őt, családot akarok alapítani.
— Értsd meg fiam, amikor egy férfi megnősül, az azt jelenti, hogy önállóvá válik, saját otthont teremt. Készen állsz erre? Hogyan képzeled el az életeteket?
— Úgy gondoltam, egy ideig itt lakunk, félreteszünk pénzt, és pár év múlva felveszünk egy jelzáloghitelt — magyarázta a fiú.
— És megkérdeztél minket apáddal, hogy készen állunk-e arra, hogy még egy ember költözzön a lakásba? Számunkra ő idegen. Megvan a saját életrendünk, a szokásaink, az életritmusunk. És hirtelen mindez megváltozik. Ez elkerülhetetlenül konfliktusokhoz, elégedetlenséghez és sértődésekhez vezetne. Miért kellene ez nekünk?
— De hiszen nektek sem volt semmitek az elején — ellenkezett Oleg.
— Nem volt. De eszünkbe sem jutott a szüleinkkel élni. A városba költöztünk, elhelyezkedtünk a gyárban, munkásszállón laktunk. Az üzemben dolgoztam, amíg sikerült könyvelőként elhelyezkednem. Csak néhány év múlva lett meg az első lakásunk. Ezt a háromszobásat pedig akkor fizettük ki végleg, amikor te már befejezted az iskolát. És most újra munkásszállót akarsz csinálni az otthonunkból? Ne haragudj, de mi már nem abban a korban vagyunk, hogy megosszuk a terünket és állandó kényelmetlenséget tűrjünk.
— De lakást bérelni nagyon drága. Így sosem gyűjtünk össze sajátra.
— És ezért úgy döntöttél, hogy majd mi tartunk el titeket évekig? Két felnőtt embert, akik azt sem tudják, mi az a családi költségvetés?
— Miért ne tudnánk?
— Polina talán tudja, de te biztosan nem. Már másfél éve dolgozol. A fizetésed nem nagy, de egyszer sem vettél részt a családi kiadásokban: sem élelemre, sem rezsire nem adtál – semmire. Tettél félre egyáltalán valamit?
— Nem… ruhákat vettem, nyaralni mentem… a pénz valahogy elment magától.
— És az esküvőre van kereted?
— Úgy gondoltam, ti és Polina szülei kifizetitek.
— Mi ezt nem terveztük. Azt hittem, vagy lakásra gyűjtesz, vagy a saját szükségleteidre. Tudunk segíteni, de eltartani titeket nem fogunk. Beléptek a felnőtt életbe – tanuljatok meg felnőtt döntéseket hozni.
— Szóval akkor nem nősülhetek meg? — kérdezte Oleg sértődötten.
— Miért ne nősülhetnél? Nősülj meg. De előbb üljetek le Polinával, és beszéljétek meg, hol fogtok lakni, miből fogtok élni, hogyan vezetitek majd a háztartást. Így tesznek a felnőtt emberek.
Este Oleg elment, Olga pedig hallotta, ahogy hosszan beszél Polinával telefonon. Amikor a férje hazaért a munkából, az asszony elmesélte a beszélgetést.
— Mi is huszonhárom évesek voltunk, amikor összeházasodtunk — mondta Viktor gondolatmenetbe merülve. — De mi akkor önállóbbak voltunk. Ma már minden más: előbb a karrier, aztán a család. A munkahelyemen nemrég nősült meg egy srác – majdnem harminc, és már megvan a saját lakása. Össze sem hasonlítható az Olegünkkel.
— Talán mi magunk vagyunk a hibásak. Huszonhárom éves, és még mindig gyerekként kezeljük. Ma sértődötten ment el. Félek, hogy felindulásból valami butaságot csinál. Beszélj vele holnap — kérte Olga.
— Rendben, megpróbálom — egyezett bele a férje.
Reggel azonban Oleg maga közölte, hogy Polinával úgy döntöttek: előbb pénzt gyűjtenek, és megpróbálnak önállóan élni egy albérletben.
Csak másfél hónap múlva sikerült lakást bérelniük. Olga rendszeresen telefonált, érdeklődött, hogy s mint vannak, kell-e segítség. A fia biztosította, hogy minden rendben.
Három hónap múlva azonban Oleg maga hívta fel, és kért kölcsön tízezer rubelt.
— Kicsit elszámoltuk magunkat, és pár nap múlva fizetni kell a lakást — magyarázta.
Újabb két hónap elteltével Oleg váratlanul hazatért. Szó nélkül lépett be, bement a szobájába, egy árva szót sem szólt. Este az anyja hívta vacsorázni. Olga nem tett fel kérdéseket, de az apa nem bírta ki:
— Nem jött össze?
— Nem jött össze — válaszolta röviden Oleg.
Egy hét múlva odaállt az anyja elé, és azt mondta:
— Anya, mi lenne, ha minden hónapban adnék ötezret a háztartásba, tízet félretennék, és még tízet megtartanék magamnak? Ez így megfelel?
— Teljesen — válaszolta Olga.
Természetesen fúrta az oldalát a kíváncsiság, mi történt a fia és Polina között, de Oleg nem sietett megosztani vele a részleteket, az asszony pedig nem akart erőszakoskodni.
