Éjszaka a kislány nyűgös volt, és Zsenya szinte egyáltalán nem aludt. Általában Jegor segített neki, de aznap fontos tárgyalásai voltak az új partnerekkel, ezért Zsenya nem zavarta a férjét, hanem Katruszjával átment a másik szobába. Így is ült a fotelben a kislánnyal a karjában majdnem egész éjjel.
Jegor, amikor munkába indult, ezt mondta:
– Ma ne hajtsd túl magad a házimunkával – pihenj. Ha Katya elalszik, te is feküdj le. Vacsorára pedig rendelünk valamit.
Zsenya pontosan így akarta csinálni. Megszoptatta a kislányt, lefektette, és már éppen ő maga is lefeküdt volna, amikor megszólalt a kaputelefon.
Megérkezett az édesanyja.
– Anya, történt valami?
– Nem. Mi van, nem mehetek hozzád csak úgy?
– De igen. Csak általában előre szólsz – mondta Zsenya.
– Zavarlak? – kérdezte az anya.
– Nem igazán, csak aludni akartam – Katya ma egész éjjel fesztiválozott, most aludt el végre – válaszolta a lánya.
– Milyen finomak vagytok mind! Én hármat neveltem fel, nálunk is mindenféle volt, de nappal soha nem aludtam.
Olga Jakivna valóban három gyermeket nevelt fel: Zsenyát, akinek az édesapja akkor halt meg, amikor a kislány még csak kétéves volt, valamint még kettőt – Taszját és Borját – a második férjétől, Grigorijtól.
– Jó, én most ügyben jöttem – mondta az anya, félretolva az üres bögrét. – Ki lakik most a nagymamád lakásában?
– Egy család: férj, feleség és egy gyerek.
– Szerződéssel, vagy csak úgy? – kérdezte az anya.
– Természetesen szerződéssel. Egy évre kötöttük, hosszabbítási lehetőséggel.
– És mikor jár le a szerződés? – kérdezte újra az anya.
– Április végén, de hosszabbítani szeretnének.
– Mondj nemet.
– Miért? Rendben lévő bérlők: időben fizetnek, nincs gond a szomszédokkal, rend van a lakásban. Nem mindig van ilyen szerencséje az embernek a bérlőkkel – felelte Zsenya.
– Borjának kell a lakás – mondta az anya.
– Minek? Otthon nincs elég helye? Hiszen veled és Grisa bácsival egy háromszobásban lakik.
– Házasodni készül – magyarázta az anya.
– Akkor béreljen. Az én lakásomba nem engedem be.
– Miért? Hiszen Taszját a férjével beengeded. Akkor két évig ingyen laktak nálad. A testvéredet meg nem engeded be? – sértődött meg az anya. – Úgy rendelkezel ezzel a lakással, mint valami úrnő: ezt beengedem, azt nem. Ez nem családias.
Az anya már nem először hánytorgatta fel a lakást – úgy gondolta, Zsenyának meg kellett volna osztania az egész családdal. Zsenya azonban ezzel nem értett egyet.
A lakást az apai ágon lévő nagymamájától örökölte. Zsenya Katyerina Vasziljevna egyetlen fiának volt az unokája, aki korán elhunyt. A nagymama nagyon szerette őt, gyakran magához vette a szünetekben, és természetesen Zsenyára írta a végrendeletet.
Ez az anyát és a nevelőapát nagyon felháborította, szinte megsértette: többször is szóba hozták, hogy Zsenyának el kellene adnia a lakást, és legalább a pénz felét a családnak adnia.
Zsenya azonban ezt nem tette meg. Amikor férjhez ment, ő és Jegor három évig ebben a lakásban éltek, amíg össze nem gyűjtötték az önerőt egy kétszobásra.
Abban az évben, amikor ők elköltöztek, Taszja is férjhez ment. A férjének, Denisnek, volt egy háza egy faluban. Eladták, és úgy döntöttek, nem lakást vesznek, hanem házat építenek a külvárosban.
Két évig építkeztek. Ez idő alatt valahol lakniuk kellett, és Zsenya beengedte őket az egyszobás lakásba.
Pontosan erre emlékeztette most az anya. Hogy a nővért megmentette, most segítse ki a testvért is.
Zsenya azonban pontosan tudta, hogy ez nem ugyanaz.
A családban minden gyerekről gondoskodtak, de Borját mindig kiemelték. Például Zsenya és Taszja születésnapját családi körben tartották, egy vacsorához vett tortával és néhány „praktikus” ajándékkal – új cipővel vagy pulóverrel.
Borja születésnapjait viszont nemzeti ünnepnek beillő módon ünnepelték: megterített asztal, vendégek, az ünnepelt fogadta a rokonok jókívánságait és a rengeteg ajándékot.
Grisa bácsi ilyenkor, kissé spiccesen, előszeretettel ismételgette:
– Mit érnek a lányok? Felneveled, eteted, ruházod őket, aztán odaadod egy idegen családnak. Bezzeg a fiú! Örökös! A családnév továbbvivője!
Grisa bácsitól örökölni – a háromszobás lakáson kívül, ahol mindannyian együtt laktak – igazából nem volt mit. A vezetékneve sem volt éppen nemesi hangzású – Sidorov –, de a nővérek már régen megértették, hogy vitatkozni és ellenkezni teljesen felesleges.
– Anya, Taszját azért engedtem be, mert tudtam, hogy nem fogják szétverni a lakást, időben fizetik a rezsit. Ráadásul akkor még nem voltak bérlőink sem.
– Ha akarod, Borja is fizet majd neked. Adsz neki egy kis kedvezményt – mondta az anya.
– Nem. Nem fog fizetni.
– Miért gondolod ezt?
– Azért, mert már a második hónapja nem dolgozik – magyarázta Zsenya.
– De majd dolgozni fog. Most megházasodik, aztán elrepülnek nászútra. Amikor visszatérnek, Borja azonnal munkát kezd keresni – ígérte az anya.
– Ismerem én, hogyan keres Borja munkát: három hónapig fekszik a kanapén, és azon elmélkedik, hogy minden munkaadó milyen furcsa – sokat akarnak dolgoztatni, de keveset akarnak fizetni – mosolyodott el Zsenya.
– Szóval nem akarsz segíteni a testvéreden?
– Anya, ha most dolgoznék, talán még el is gondolkodnék rajta. De most gyermekgondozási szabadságon vagyok. Az a pénz, amit a bérlők fizetnek, segít törleszteni a jelzáloghitelt. Nélküle nem boldogulnánk. Borja pedig bérelhet lakást. Egyébként kivel házasodik? – kérdezte Zsenya.
– Egy kedves lány. Eljának hívják. Húszéves, épp most végzett a főiskolán. Valami szociális munkával kapcsolatos dolog.
– És hol dolgozik?
– Sehol egyelőre. Mondtam már, most végzett. A szülei egy faluban élnek. Megígérték, hogy eljönnek az esküvőre. Most Elja és Borja nálunk laknak, ezért gondoltam, hogy majd segítesz nekik a lakással.
– Nem, anya – felelte Zsenya.
Az anya elégedetlenül ment el, hálátlansággal vádolva a lányát.
Este Zsenya elmesélte a férjének az anya kérését.
– És te mit válaszoltál? – kérdezte.
– Hát nem ismerem én a kisöcsémet? Egy év alatt jó, ha három-négy hónapot dolgozik, és abból is a felét betegszabadságon tölti.
– Anyának van egy barátnője, aki terapeutaként dolgozik a rendelőnkben, ő már vagy harminc igazolást kiállított neki, ha nem többet. Nem fog dolgozni, és nem is fog fizetni!
– Ha még a menyasszonya is ilyen, akkor Grisa bácsinak kell majd mindenkit a saját hátán cipelnie – tette hozzá Zsenya.
Másnap pedig felhívta őt Taszja.
– Zsenya, anyu volt nálad, hogy Borjának lakást kérjen? – érdeklődött a nővére.
– Volt. Miért?
– Nálunk is járt. Azt mondta, hogy nagy a házunk, osszunk ki egy szobát Borjának a feleségével – mondta Taszja.
– És?
– Ismered a Danimat, ugye? Azonnal közölte, hogy nekünk nincsenek szükségünk potyautasokra:
„Drága anyósom, egész életükben törölgették utána. Most meg egy új nyakat keresnek, amire ráültethetik? Köszönjük, ebből a boldogságból nem kérünk!”
– És mi történt ezután? – kérdezte Zsenya.
– Anyu megsértődve elment. Kijelentette, hogy rossz lányokat nevelt – lélekteleneket és szívteleneket – mondta Taszja.
Borisz esküvőjére sem Zsenyát, sem Taszját nem hívták meg. A fiatalok elmentek nászútra – egész két hetet töltöttek Törökországban. Amikor pedig visszatértek, kiderült, hogy Elja várandós. Milyen munka ilyenkor!
Borja sem erőltette meg magát különösebben. Fél év elteltével a nővérek megtudták, hogy a fiatalok továbbra is a szülőknél élnek. Borja munkát keres, Elja pedig az anyaságra készül.
Grisa bácsinak egyre nehezebb lett mindenkit eltartani az ő fizetéséből, így Olga Jakivnának, aki nemrég ment nyugdíjba, újra munkába kellett állnia. Hát ilyen az örökös – a családnév folytatója…
Írjátok meg kommentben, ti mit gondoltok erről! Nyomjatok egy lájkot!
