Pedig Aljona alig három másodperccel ezelőtt még szó szerint úszott a boldogságban. Épp a családtervezési központból tartott hazafelé. A sejtései beigazolódtak. Közölték vele, hogy végre édesanya lesz, és azt tanácsolták, gratuláljon a férjének.
Aljona ismét boldogan elmosolyodott. Úgy döntött, nem hagyja, hogy a férje miatti bosszankodás elrontsa a kedvét. Az utóbbi időben Igor gyakran járt kiküldetésben. A cég, ahol dolgozott, folyamatosan terjeszkedett, őt pedig, mint a legjobb szakembert, folyton a vidéki kirendeltségekre küldték.
– Nos, akkor csak három nap múlva tudod meg, hogy apa leszel! Úgy kell neked! – nevetett fel huncutul Aljona, és a visszapillantó tükörbe nézett. A sofőr, aki épp megpróbálta megelőzni az autóját, rákacsintott a bájos nőre, sőt, még egy légi csókot is dobott felé.
Igen, ma nehéz lett volna elrontani Aljona kedvét. Boldog volt. Hiszen kerek hét éven át küzdött ezért a boldogságért. De a gyermekáldás eddig elkerülte a családot. Az asszony már majdnem feladta a reményt. Úgy vélte, egy család nem lehet teljes gyermek nélkül. A gyerek az a kapocs, amely összeköti a házastársakat, a férfi és a nő szerelmének beteljesülése.
Úgy tűnt, Igor is beletörődött már, hogy nem lesz bővülés. Egyszer azt mondta Aljonának, hogy neki ő egyedül is elég. Az asszony azonban nemegyszer észrevette, hogyan néz a férfi a babakocsit tologató fiatal anyukák után.
– Na tessék, Igor, amikor kellene, sogsincs itt – villant át Aljona agyán egy pillanatra a harag –, de te tehetsz róla. Mindig csak a munka. Na de mit is beszélek? Persze, hogy jó, hogy Igor dolgozik. Hiszen hamarosan több lesz a kiadásunk. Jól van, nem fogok ezen rágódni, és nem idegesítem Igort sem. Megmondom neki, ha hazajött – Aljona azonnal megkönnyebbült, amint meghozta a döntést.
Így legalább lesz ideje elvégezni a szükséges vizsgálatokat. Ma azt mondták neki, hogy laborvizsgálatokra van szükség, hogy meggyőződjenek a leendő baba egészségéről.
Másnap elment a konzultációra. Az egyik várakozó asszony megjegyezte:
– Kedvesem, maga egyszerűen ragyog! Olyan szép! Adja Isten, hogy minden rendben legyen!
Aljona felnevetett. Jól esett neki a bók, még ha egy idegen nőtől jött is. Bárcsak Igor látná most! Biztosan ő is észrevenné, milyen szép és boldog!
Aljona egy egész köteg sorszámot és beutalót kapott. Számos szakorvost végig kellett járnia, de ez a hercehurca csak örömmel töltötte el. Hiszen mindez csak egyet jelentett: teljesült a leghőbb vágya. Most már lesz egy kisbabájuk Igorral.
Aljona megállás nélkül mosolygott. Kívülről talán bárgyúnak tűnhetett, de ez cseppet sem érdekelte. Gondolatban már kiságyat vásárolt, babakocsit választott, és tervezgette a sétaútvonalakat a fiával vagy a lányával.
Hirtelen Aljona nekiütközött valaminek – vagyis valakinek. Valaki az útjába állt a központ folyosóján. A rengeteg papír és beutaló szerteszét repült a padlón.
– Jaj, de ügyetlen vagyok, bocsásson meg – mormogta Aljona, és anélkül, hogy felnézett volna arra, akivel ütközött, lehajolt, hogy összeszedje a papírjait. Az egyik lap messzire repült.
Az asszonynak le kellett guggolnia, hogy kinyúljon érte az egyik kanapé alá. És ekkor hirtelen megfagyott a vér az ereiben.
A szeme előtt egy pár sportcipő hevert, amit már látott valahol.
– Pontosan! – villant be Aljonának –, ilyet hord az én Igorom is. Biztos ez a divat! – Aljona felemelte a fejét, és váratlanul meglátta maga előtt Igort. Már épp boldogan fel akart kiáltani:
– Te meg honnan tudtad meg? – de a mondatot már nem tudta befejezni. Mert csak ekkor vette észre a férje kísérőjét. Egy fiatal lány óvatosan fogta a kerekedő pocakját, és kényeskedve mondta:
– Nem, nem, drágám. Itt nekem nem tetszik. Válasszunk egy másik rendelőt. Ez a központ túl kicsi. Nézd, az emberek lökdösődnek! – a csinos nő, akit Igor karon fogva támogatott, kifejezően nézett Aljonára.
– Valószínűleg én mentem neki – futott át Aljona agyán. Óvatosan felállt. Tekintete találkozott a férjééével. Igor szemében annyi fájdalmat és félelmet látott, hogy elment a kedve a jelenetrendezéstől.
Saját magát is meglepve így mormogta:
– Sajnálom, olyan ügyetlen vagyok… – ezekkel a szavakkal Aljona gyorsan a kijárat felé vette az irányt. Legszívesebbe a föld alá süllyedt volna. Miért pont ma döntött úgy, hogy ebbe a központba jön? Úgy érezte, ha nem jön el, még legalább néhány napig boldog maradhatott volna.
A férje hangja utánaszállt:
– Lén, várj! Hová mész? Mindent megmagyarázok!
Aljona megfordult, és még egyszer ránézett a férfira és kísérőjére. A szép lány kényesen ráncolta az orrát. Nem értette, mi történik. Az arcára volt írva, hogy fáradt és ingerült. És még ezek az idegen nők is fellökik!
Aljona nyugodtan végigmérte Igort, majd folytatta az útját. Nem fog botrányt csapni. A férfinak most kell döntenie. Természetesen Igor még nem tudja, hogy ő is gyermeket vár. De egy gyereket felhasználni arra, hogy megtartsunk valakit, aki már nem szeret, nem lett volna helyes. Igornak minden helyzetben mellette kellene állnia, nem csak azért, mert anya lesz. Vajon feladta? Már nem hitt abban, hogy valaha közös gyerekük lesz? Aljona csak így tudta megmagyarázni magának a férje viselkedését.
Mégiscsak megcsalta. Hét hosszú éven át Aljona sorra járta az orvosi rendelőket, kimerítő procedúráknak és vizsgálatoknak vetette alá magát. De minden erőfeszítés eredménytelen maradt. A város legjobb szakemberei is csak tanácstalanul széttárták a karjukat. Nem értették, mi a baj. Sem Aljonának, sem a férjének nem volt semmilyen rendellenessége. Egyszerűen az égiek megtagadták tőlük a szülői boldogságot.
Igor tehát belenyugodott, hogy a felesége nem ajándékozza meg örökössel. Más utat választott, hogy apa lehessen. Nem akart tovább mellette maradni. Aljonának pedig nincs joga megakadályozni őt ebben. Mindenki szabadon teheti azt, amit jónak lát.
Ám ezek a gondolatok nem vigasztalták a szegény asszonyt. Könnyek folytak az arcán. Fájt neki, sértve érezte magát, keserűséget érzett. De ekkor hirtelen émelygés fojtogatta a torkát. Aljona automatikusan a hasához ért, a kisbabájához, aki még valahol mélyen a bensejében rejtőzött.
– Kicsikém – gondolta végtelen gyengédséggel, és megfogadta: – Nem fogok idegeskedni. Te nem tehetsz semmiről. Minden rendben lesz velünk. Nem fogok ártani neked.
Ettől valahogy azonnal megnyugodott, és összeszedte magát.
– Haza kell mennem és össze kell pakolnom. Hadd hozza a lányát és a gyermeke anyját a mi otthonunkba. Bár az már nem a miénk – gondolta Aljona, miközben kinyitotta autója ajtaját.
Igor nem szaladt utána. Nem érte utol, és nem állította meg. Ez pedig egyet jelentett: a kísérője nem egy véletlen ismerős, nem is a legjobb barátja neje, akit megkértek, hogy kísérje el a nőt, amíg a férje távol van. Ez a nő sokat jelent a férjének. De ezzel többé nem szabad foglalkoznia.
Aljona különösebb esemény nélkül ért haza. Az útra koncentrált. Fontos volt számára, hogy óvatos és figyelmes legyen. Nem engedhette meg, hogy a babájának baja essen. Időben és egészségesen kell a világra jönnie.
Belépett a lakásba, ahol hét éven át élt Igorral. Nemrég fizették ki a jelzáloghitelt. Az a gondolat meg sem fordult a fejében, hogy a férje holmijait kellene összecsomagolnia, ő pedig maradjon itt. Úgy vélte, az a lány megelőzte őt. A formás kis pocakja azt bizonyította: Igor nem ma tudta meg, hogy a lány anya lesz. Legalább öt hónapja tisztában volt vele.
Lett volna elég ideje, hogy mindent elmondjon a feleségének. Úgy lett volna tisztességes. Ő azonban kettős életet élt: egy ágyba feküdt vele, terveket szőtt a jövőre, a felesége által vasalt ingeket hordta, és az általa főzött ebédet ette. Míg az a másik nem szembesült a hétköznapi nehézségekkel. Ő csak élvezte az időt, amit Igor vele töltött.
– Mit mond neki? Hogyan magyarázza meg, hogy nem vele tölti az éjszakákat? Tehát a lány tudja, hogy nős. Tényleg nem zavarja ez? – Aljona ismét a férje és annak kísérője körüli gondolatokba merült.
A tépelődésből a nyíló ajtó hangja zökkentette ki. Igor állt a küszöbön. Azonnal kérdőre vonta:
– Lén, hová mész? Miért pakolsz? Beszéljük meg, mindent megmagyarázok!
– Nincs miről beszélni, Igor – a hangja nyugodt volt. Meghozta a döntést, és nem állt szándékában megváltoztatni. – Egyelőre bérelek egy lakást. Ti pedig berendezkedhettek itt. Hiszen a nőd gyereket vár. Úgy gondolom, kényelmesen meglesz itt.
Igor nézte, ahogy Aljona felveszi a kabátját és megfogja a táskáját. Tett még egy utolsó kísérletet:
– Ne menj el, beszéljük meg!
De Aljona vissza sem nézett. Szó nélkül kisétált a lakásból, ahol egykor boldog volt. Igor így sosem tudta meg, hogy ő is apa lesz.
A következő napokban Aljona próbált higadt maradni, és ez sikerült is neki. A gyermekére való gondolás erőt adott. Gyorsan talált magának lakást, elment a vizsgálatokra, amelyek megerősítették, hogy vele és a babával is minden rendben van.
Aljona beadta a válókeresetet. Majdnem egy hónap múlva felhívta az anyósa. Ingerülten kérdezte:
– Aljona, Igor mondta, hogy beadtad a válópert. Nem tudja, hol vagy és mi van veled. Talán nekem legalább megmagyaráznád, mi történik?
– Egyszerűen csak elfogadtam Igor döntését, Vera Szergejevna – válaszolta nyugodtan Aljona, és letette a telefont.
Csak a tárgyalóteremben találkoztak. A válási folyamat gyorsan lezajlott. A bírónak feltűnt, hogy Igort egy várandós nő kísérte, míg Aljona egyedül volt. Igor zavartnak tűnt. Könnyebb lett volna neki, ha Aljona jelenetet rendez, ha harcol érte. De az asszonyt látszólag hidegen hagyta az egész.
– Soha nem is szeretett igazán – gondolta Igor, és felesége nyugalmától, közönyétől felbőszülve bejelentette, hogy igényt tart a lakás teljes tulajdonjogára.
A bíróság figyelembe vette, hogy Igor hamarosan apa lesz, és a leendő szülőknek nincs lakhatásuk. Azonban a lakást teljesen Igornak ítélni lehetetlen volt, mivel az a házastársakat egyenlő arányban illette meg.
Még a bíró is meglepődött. Aljona kijelentette, hogy minden papírt aláír. Döntését egyszerűen indokolta:
– Nem tudnék abban a lakásban élni. Arra pedig se erőm, se időm nincs, hogy Igorral találkozgassak a lakáscsere miatt. Vannak más, sokkal fontosabb dolgaim is – ekkor az asszony boldogan elmosolyodott.
A bíró elnézte a felperes sugárzó arcát, és azt gondolta:
„Itt már valószínűleg mindenkinek saját élete van. A felperes maga adta be a válópert, és úgy tűnik, egyáltalán nem bánkódik a férje után. Minden bizonnyal van hová mennie, és ami a legfontosabb – van kihez.”
Így a lakás Igoré lett. A tárgyalás végén az anyósa odalépett a menyéhez, és megkérdezte:
– Aljona, nem értelek. Persze, nem voltam elragadtatva attól, hogy te vagy a fiam felesége. De ez a Júlia! Ő még rosszabb! Miért nem harcolsz? Téged legalább már ismerünk! De hogy ez a lány hogyan fog viselkedni, még nem tudni.
Nyikolaj Ivanovics, Igor apja, megérintette felesége karját. Úgy vélte, az asszony megjegyzése tapintatlan volt. Aljona azonban nyugodtan nézett rájuk, és csak ennyit felelt:
– Nincs miért harcolnom. – Ezzel a kijárat felé vette az irányt. Számára ez a helyzet lezárult. Ennek a történetnek nem kell, hogy folytatása legyen. Most csak a kisbabája egészsége számított.
Az élet ment tovább a maga medrében. Aljona bejárt dolgozni, vizsgálatokra járt, és betartott minden orvosi utasítást. A nővére, Natasa, felajánlotta, hogy költözzön hozzá. Tudta, hogy Aljona babát vár, és úgy gondolta, könnyebb lesz neki, ha van mellette valaki, aki gondoskodik róla.
Aljona elfogadta az ajánlatot, de már kereste a lehetőségeket, hogy saját lakást vegyen fel hitelre magának és a születendő gyermekének. A munkahelyi vezetősége támogatta a döntését. A főnöke még azt is megígérte, hogy távmunkát biztosít neki a szülési szabadság alatt is. Nem akart elveszíteni egy ilyen tehetséges szakembert.
Aljona megosztotta terveit a nővérével:
– Képzeld, a főnököm azt mondta, dolgozhatok otthonról. Így bírni fogom a hitelt. A cég kezeskedett értem a banknál. Hamarosan meghívlak a lakásavatómra!
Natasa tiszta szívből örült a húga sikerének. Eleinte tartott tőle, hogy Aljona depresszióba esik, de semmi ilyesmi nem történt. Teljes életet élt, nem sírt éjszakákon át, és nem esett pánikba a gondolattól, hogyan fog boldogulni férj nélkül.
„Mindig is kitartó volt” – gondolta Natasa. „Úgy látszik, tényleg elfogadta a férje döntését. Ha pedig valamin nem lehet változtatni, felesleges miatta aggódni.”
Három hónappal a válás után Aljona már be is rendezkedett az új lakásában. A házimunka már nem ment olyan könnyen, hamar elfáradt, de igyekezett nem mutatni, hogy nehezére esik. Natasa rendszeresen látogatta, és egy alkalommal megjegyezte:
– Lén, hányadik hétben vagy? A hasad nagyobbnak tűnik, mint kellene. És tudom, mit beszélek! Nem lehet, hogy ikreid lesznek?
Aljona boldogan felkacagott:
– De igen! Lesz egy Viktorkám és egy Vologyám. Futballisták lesznek! Tudnád, mekkorákat rúgnak!
– Ne mondd! – ámult el Natasa. – Miért nem szóltál eddig?
– Mit mondjak? Ez kétszeres boldogság! A boldogsággal pedig nem kérkedik az ember – jegyezte meg Aljona higgadtan.
– Ne aggódj, húgi. Segíteni fogok a gyerekek nevelésében. Végül is egyszerre két unokaöcsém lesz!
– Natasa, egy pillanatig sem kételkedtem benned.
– Mondd csak, Aljona, egyáltalán nem hiányzik Igor? Soha nem is emlegeted. Tényleg ennyire közömbössé vált számodra?
– Tudod, Natasa, Igorral annyira vártuk a gyereket. Rengeteg vizsgálaton mentünk keresztül. Én hittem a sikerben, ő viszont nem. Ő feladta. Azzal pedig, aki feladta, nem harcol az ember. Ő választott, és én is választottam. Miről lehetne még beszélni?
Natasa csak a fejét rázta. Csodálta testvére bátorságát. Ő nem merte volna ezt megtenni. Ha megtudta volna, hogy egyszerre két fia lesz, biztosan megpróbálta volna visszaszerezni a férjét.
Natasa így kettős gondoskodással vette körül Aljonát. Segített a házimunkában, elkísérte az orvoshoz, és amikor eljött az idő, befuvarozta a kórházba. Végül a kicsi, de barátságos lakásban két csoda is megjelent. A kisfiúk gyönyörűek, egészségesek és erősek lettek.
Az anyósa valahonnan megtudta, mi újság a volt menyénél. Úgy döntött, meglátogatja, hogy megismerje a család folytatóit. Váratlanul érte, hogy egy unoka helyett rögtön kettőt látott. Vera Szergejevna sírt a boldogságtól, amikor magához ölelte a két apró, tejillatú csomagot. Ebben a pillanatban értette meg igazán a menyét.
– Aljonka, tudom, min mentél keresztül, hogy most a karodban tarthasd ezeket a fiúkat. Megérdemled a boldogságot. Igazad van, a fiam feladta. Túl gyenge. De te más vagy. Erős vagy, és jól döntöttél. Ha harcolni kezdtél volna Igorért, talán elveszítetted volna a kicsiket. El sem tudom képzelni, hogy ne lennének itt a világon. Mi Nyikolajjal segíteni fogunk neked is és az unokáknak is. Kérlek, engedd meg, hogy láthassuk őket.
– Vera Szergejevna, nem tilthatom meg egy nagymamának és nagypapának, hogy lássák az unokáikat. Természetesen jöjjenek bármikor.
Vera Szergejevna természetesen elmondta a fiának, hogy két csodálatos kisfiú apja lett. Igor ekkorra már szakított Júliával. Kiderült ugyanis, hogy a lány gyermeke nem tőle volt – a dörzsölt lány csupán egy hiszékeny férfival akarta leplezni a zavaros ügyeit.
Amikor minden kiderült, Igor felháborodott, de már semmit sem tehetett. Egyedül maradt a lakásban, amit a bíróságon kiharcolt magának. A hír hallatán fellelkesült. Azt hitte, visszaszerezheti Aljonát. Úgy gondolta, két gyerekkel most kétszer olyan nehéz lesz neki, így biztosan szüksége lesz a segítségére.
Ezekkel a gondolatokkal, sikerében bízva ment el volt felesége ajtajához. Becsöngetett, a nézőkét pedig egy csokor virággal takarta el. Azt hitte, a virágok majd leveszik a lábáról Aljonát, és ő újra a helyzet ura lesz.
De Aljona nem nyitott ajtót. Közölte vele, hogy Igornak semmi köze a gyerekekhez. Ők csak az ő fiai. Igor hiába ácsorgott egész este a zárt ajtó előtt. Aljona nem engedte be.
Este pedig Natasa egy olyan mondatot hallott a húgától, amiből megértette: a nővére semmilyen körülmények között nem adja fel. Arra a kérdésre, hogy hogy érzi magát, Aljona csak ennyit felelt:
– Minden rendben! Boldog vagyok!
